Változhat a parkolás a II. kerületben
Reggel 8 óráról fél 9-re módosítaná munkanapokon a parkolási díjfizetés időszakának kezdetét a II. kerületi önkormányzat.
Láng Zsolt fideszes kerületi polgármester nyílt levélben kérte Demszky Gábor főpolgármestertől javaslatának figyelembe vételét és a Főváros Közgyűlése elé terjesztését.
Közleménye szerint az elmúlt időszakban egyre több kerületben élő szülő panaszolta, hogy gyermekük bölcsődéje, óvodája, illetve iskolája várakozási övezetben található, így gyakran előfordul, hogy munkanapokon 8 óra után parkolási díjat kénytelenek fizetni. A bekísérésből adódó 5-10 perces várakozás mindennap azonban aránytalanul magas költséget jelent, amely tovább terheli az egyre szűkösebb családi kasszát - írja a polgármester.
Véleménye szerint a probléma megoldása a vonatkozó parkolási rendelet megváltoztatása lehet. A polgármester munkanapokon a díjfizetés időszakának kezdetét a jelenlegi 8 óráról fél 9-re módosítaná.
"E kismértékű változtatás nem okoz nagy bevételkiesést a parkolási rendszert működtető társaságoknak, viszont nagy könnyebbséget jelentene az érintett szülőknek, akik így a rendelkezésükre álló fél órában díjfizetési kötelezettség nélkül várakozhatnak, és gyermekeiket biztonságban bekísérhetik az épületekbe" - olvasható a közleményben.
(hirszerzo.hu)





Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el
Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!
Please wait...





