Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A téli hónapok évről évre újra próbára teszik a lelki erőnket: egyre sötétebb és hidegebb van, egyre kevesebbet vagyunk a szabadban, és kevesebbet látjuk a napot.

Idén pedig a korlátozások miatt már egymás arcát sem láthatjuk, sőt, egymás közvetlen társaságát is kerülnünk kell. Az ünnepek közeledtével ez a feszültség csak tovább fokozódik, az ilyenkor megszokott szertartásainkról úgy tűnik, idén le kell mondanunk. Mindez kétségkívül hatással van ránk, bárhol is vagyunk, bármit is csinálunk – a napfény hiánya már önmagában is megalapozza a nyomott hangulatot. Szerencsére azonban nincs kőbe vésve, hogy mindezzel egyet kellene értenünk, ahogyan azzal sem, hogy valamiféle „szezonális depresszió” borítana árnyékot az évünk utolsó heteire. Rendkívül sokszor hangzik el mostanában, hogy a koronavírus miatt egyre gyakoribbak a „mentális problémák”. Mindez könnyen azt a benyomást keltheti, mintha a „depresszió” életünk elkerülhetetlen része volna, mintha valami láthatatlan erő szívná el az életkedvünket.

Semmi sem ok nélkül történik

Egyre inkább beépül a köztudatba az a nézőpont, hogy ha valaki túl hosszú ideig szomorú, kedvtelen, ha túl sokáig gyászol, ha a kedélyállapota kihat a környezetére, munkájára is, akkor nyilvánvalóan mentális beteg. Vagyis ma már nem lehetünk „csak úgy” szomorúak és örömtelenek ameddig akarunk, egy ponton túl ez kórosnak minősül – legalábbis a pszichiáterek szerint. Mennyivel egyszerűbb magyarázatnak tűnik azt mondani, hogy agyi rendellenesség, genetikai hajlam, kóros kémiai folyamatok váltják ki az örömtelenséget! Bárcsak bizonyíték is volna rá, mert bizony ma százból száz pszichiátriai diagnózist állítanak fel tényleges vizsgálatok nélkül. Holott valószínűleg sok olyan ember, aki depressziós tünetekre panaszkodik, valójában meg tudná nevezni, hogy mi baj van az életével, és minek kéne történnie, hogy jobban érezze magát. Kiváltképp igaz ez arra, aki a karácsonyi időszak alatt érzi úgy, hogy összecsapnak a feje felett a hullámok.

Ha a szakemberek rászánnák az időt, hogy megkérdezzék a „hangulati zavarokkal” küzdő betegeiket, vajon mi tenné őket újra boldoggá és energikussá, kicsi eséllyel mondanák azt, hogy egy tudatmódosító tabletta nyújtana megoldást. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a magányt, a kilátástalanságot, a céltalanságot, a pénzügyi problémákat vagy emberi kapcsolatokból adódó szituációkat oldanának meg, mert lelki kínjaikat ezek a dolgok okozzák.

Természetesen nem várhatjuk el egy pszichiátertől, hogy mindenkinek oldják meg az életbeli gondjaikat. Azt azonban nagyon is elvárhatnánk, hogy a problémák megoldására ösztönözzék a pácienseiket ahelyett, hogy megalapozatlan betegségtudatot plántálva beléjük, kémiai anyagokkal tömjék tele őket.

Segíts magadon, és…

Ha elfogadjuk a tényt, hogy a jelenlegi összes körülményünk saját döntéseink eredményeként jött létre, felelősséget vállalhatunk a sorsunkért, és nem lesz szükség egy diagnózisra, ami „mindent megmagyaráz”.

1. Aludjunk eleget, együnk rendesen, és mozogjunk rendszeresen! A testünk számára alapvető dolgok ezek, mégis megfeledkezünk róluk. Nem titok, hogy a kialvatlanság bárkinél mentális tüneteket okozhat, hagyjunk hát elég időt a pihenésre. A megfelelő étkezés nem keverendő össze az éhség csillapításával: jól lehet lakni üres kalóriákkal is, de ettől még a sejtjeink tovább éheznek. Ügyeljünk rá, hogy értékes tápanyagokkal lakjunk jól, vagyis részesítsük előnyben a zöldségeket a finomított cukrokkal és gyors ételekkel szemben. A testmozgás pozitív hatással van a hangulatra, az egészségre és az ellenállóképességre is, ezt tanulmányok is igazolják.

2. Tartsuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, és támogassuk egymást! Bár a korlátozások megnehezítik a személyes találkozókat, összejöveteleket, most is használhatjuk okoseszközeinket a kapcsolattartásra. Az ember nem is gondolná, mennyit tud néha jelenteni pár kedves szó, vagy ha valaki egyszerűen csak hogylétünk felől érdeklődik, és meghallgat minket.

3. Tűzzünk ki célokat, gondolkodjunk megoldásokban! Az elme, akár az izmok, akkor működik jól, ha aktívan használjuk. Dolgoztassuk hát meg, és ne engedjünk teret a kétségbeesésnek. Az ember akkor boldog, ha vannak céljai, amik felé nap mint nap haladni tud. Ügyeljünk hát az ünnepi időszakban is magunk és szeretteink mentális egészségére, és ne engedjük, hogy az olyan álmegoldások, mint a pszichiáter vagy háziorvos által felírt tudatmódosító gyógyszerek, árnyékot vessenek életünkre!

A Budapest rovat további hírei

Kluge a sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy Közép- és Kelet-Európában, valamint Nyugat-Európa több országában újra terjedőben a járvány. A múlt héten a Covid-19-es megbetegedések száma 9...
Szijjártó Péter a videóban kiemelte: a koronavírus elleni vakcinákat szállító kamionok már átlépték a határt, és amikor a Nemzeti Népegészségügyi Központ úgy dönt, az oltóanyagok azonnal...
Egy nappal korábban 114 751 575 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 549 260, a gyógyultaké 64 903 591 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Kifejtette: a vakcinák segítenek, de védettség csak 2-3 hét után alakul ki. Még sem számban, sem időben nem tartunk ott, hogy a hatásukat jelentősen éreztessék, most pedig "helyzet van" -...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az előző évhez hasonlóan 150 millió forinttal segíti a 2024-es, párizsi olimpiai kvalifikáció megszerzése érdekében a magyar lovassportot.
Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel, 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott - közölte a GKI...
A budapesti Cervantes Intézet a Typotex kiadóval együttműködésben bemutatja Martín Olmos művének magyarra fordítását, a Fekete panoptikum ot.
Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget...
Megfigyelhetjük, hogy az ingatlan árak az elmúlt években megnövekedtek. Ezeket a piackutatásokat, amik például ezt is kimutatja, az amerikaiak csinálták, mivel itt nem tizedelte meg az...
Újabb nemzetközi kupamérkőzés lesz a Puskás Arénában: a norvég Molde és a spanyol Granada nyolcaddöntőjének március 18-i visszavágóját rendezik Budapesten a labdarúgó Európa-ligában.

A címlapról

Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó...
Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális...
Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.