Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) egyértelműen nagyrabecsüléssel figyelik Magyarország és a magyar kormány teljesítményét a koronavírus-járvány elleni védekezésben, egyértelmű a szervezet véleménye arról, hogy hazánk kifejezetten jól teljesített a járvány első hulláma idején - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kedden tárgyalt Tedrosz Adhanom Grebrejeszuszszal, a WHO főigazgatóval a szervezet genfi központjában.

 A tárcavezető szerint ugyanakkor az is világos, hogy a járvány második hulláma más típusú, az elsőnél jóval nagyobb és nehezebb kihívásokat tartogat majd az egész világ számára. Az első hullámnál a nagy nehézséget az okozta, hogy a világ teljesen felkészületlen volt egy ilyen világméretű járványra, de mostanra már volt idő, hogy az egészségügyi rendszerek felkészüljenek a következő hullámra.
    Az Egészségügyi Világszervezetnél egyértelműen pozitívan nyilatkoznak arról, hogy Magyarország a védekezéshez szükséges eszközöket be tudta szerezni - mondta az MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter, aki szerint a WHO-ban is látják nyilván azt a vitát, amelyet az ellenzék folytat Magyarországon a védekezéshez szükséges eszközök beszerzéséről, legyen akár lélegeztetőgépekről, maszkokról vagy védőruházatokról szó. A szervezet azon az állásponton van, hogy inkább legyen túlbiztosítva egy ország a védekezéshez szükséges eszközökből, minthogy hiányukból fakadóan embereknek kelljen meghalni.
    "A magyar egészségügyi rendszert felkészült, és ezt a WHO-nál is elismeréssel figyelik" - szögezte le Szijjártó Péter.
    A tárcavezető szerint a WHO vezetőivel folytatott tárgyalásokon egyetértés volt abban, hogy egy ország teljes lezárása - kijárási tilalom elrendelése, iskolák és munkahelyek bezárása - csak a legvégső esetben fordulhat elő. A WHO előírásai gyakorlatilag teljesen egybecsengenek a magyar emberek akaratával, amelyet a nemzeti konzultáción kifejeztek, jelesül azt, hogy az országnak működnie kell.
    Az ország működőképessége és az emberek egészségének, illetve életének megvédése abszolút összehangolható. Ezen az  állásponton vannak a WHO-nál is: amennyiben az érzékenyebb csoportokat meg tudjuk védeni, az egyéni felelősséget ki tudjuk hangsúlyozni, a nagy tömegek képződését meg tudjuk gátolni, akkor az országok működőképessége fenntartható. "A nemzeti egészségügyi intézkedések meghozatala és az országok működőképessége abszolút összehangolható egymással" - hangsúlyozta a miniszter.
    A magyar kormány teljes mértékben a WHO előírásainak és javaslatainak megfelelően jár el, hiszen a maszkviselésre vonatkozó szabályok, a tesztelésre vonatkozó eljárások, a karanténba vonulási kötelezettségek és az idősek megvédése, mind összhangban van a WHO rendelkezéseivel.
    "A WHO-nál minket egyértelmű elismerés övez, egyetértenek velünk abban, hogy az ország működőképessége és az emberek megvédése egyszerre lehetséges. Magyarország az első hullám idején is jól teljesített, és az egészségügyi rendszer felkészültsége alapján minden esélyünk megvan arra, hogy a második hullám idején is jól tudjunk teljesíteni" - mondta a tárcavezető.
    Szijjártó Péter tárgyalt Genfben Daren Tanggal, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) új főigazgatójával is. A megbeszélés után elmondta, hogy a szabadalmakat szabályozó nemzetközi ügynökségnél is egyértelműen pozitív vélemény alakult ki Magyarországról. A hazánk az innovációs világranglistán a harmincadik hely környékén áll, ami kifejezetten jó pozíciónak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság lélekszámának tekintetében a 92-ik.
    "De ezen a jövőben még fogunk javítani. Dolgozunk azon,  hogy a földrajzi eredetjelzők minél szélesebb körben védelemre legyenek jogosultak, hiszen az élelmiszeripari és mezőgazdasági termékek szempontjából - például a tokaji, a csabai, a gyulai -, vagy mási ipari tevékenységek (herendi) vonatkozásában Magyarország számára ez gazdaságilag rendkívül fontos" - mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a koronavírus elleni orrspray, amellyel kapcsolatban a pécsi virológusok végeztek kutatásokat.
Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke szerint a válogatott három versenyzőjének van esélye döntőbe jutni a sportág 50. világbajnokságán, amit hétfőtől vasárnapig rendeznek Kitakjúsúban,...
Sok a tévhit a magyarok körében a házastársakra és az élettársakra vonatkozó öröklési szabályokkal kapcsolatban. Az emberek alig egyharmada tudja csak például, hogy nem feltétlenül örököl mindent a...
Számos nemzetközi és magyar szerző részvételével, magyar és világirodalmi könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, Könyves Sétákkal és egyéb programokkal várja a közönséget az idén tízéves Margó...
Világ Igaza kitüntetést és Bátorságért érdemjelet adott át Pintér Sándor belügyminiszter és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete csütörtökön Budapesten.
Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
A szüreti időszak hagyományos falusi társadalomban valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól Simon-Júdás napjáig.
A V4-ek és Szlovénia polgárai szerint a digitális fizetési lehetőségek segítették a járvány elleni védekezést: a régió lakosságának 83 százaléka örül a készpénzmentes fizetési lehetőségek...
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és megelőzésére szolgáló speciális monitoring rendszer kidolgozásáról kötött megállapodást a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-,...
Árprésben a malomipar: a növekvő energiaárak és a bérköltségek emelkedése miatt októberben már szinte biztos a sütőipari áremelés, januárban pedig a liszt is drágulhat.

A címlapról

Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a koronavírus elleni...
Özönlik az országba az import zöldség és gyümölcs, a magyar földek...
Szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a Nefelejcs...
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és...
Még csak nem is lenne túlzottan drága, sőt, hosszú távon megtérülne.
A brit Time Out magazin 27 ezer városlakó és helyi szakértők...

Könyvajánló

Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó.
Kritikusok szerint a Harry Potteren is túltesz a Tűz Szárnyak-sorozat
Vajon mire van szükség az új szokások kialakításához?

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Szerintem a minimálbér-emelés egy titkos fegyver. Olvasónk blogírása.
Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.
A Fauda sikere után azt hiszem nem vagyok egyedül, aki egy újabb jó mozira számított Lior Raz főszereplésével.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Különleges lehetőséget kínál a Servitor Pro Multis Nonprofit Kft. a már meglévő és a most belépő ügyfelei számára.
Tizenöt civil ötletet valósít meg a főváros az egymilliárd forintos részvételi költségvetésből a szavazatoknak megfelelően – jelentették be a főváros vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.
- Civilek és katonák példaértékű összetartása -

hirdetés


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech