Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Örökbefogadó és családi napot tart két helyszínen szeptember 6-án a Szurkolók az Állatokért csoport több tagszervezete, valamint a Forte Kutyaiskola és Állatvédelmi Egyesület, a Bull Types Rescue, a Noé Állatotthon és a Magyar Szőrmeellenes Liga.

A két helyszínen, Budapesten és Pomázon megrendezett, ingyenes események több közös célt is kitűztek. A szórakoztatás és adománygyűjtés mellett szeretnék érzékenyíteni a megjelenteket az állatvédelem problémáira, megismertetni a fiatal és felnőtt korosztályt az állattartás alapvető emberi és jogi szabályaival.A szervezők reményei szerint a budapesti, Fehérvári út 43. alatti zöldterületre szervezett rendezvényen 15 mentett kutya is új, szerető gazdára találhat majd.

Mint azt Kapin Richárd, a szervezet elnöke elmondta, a kutyákat oltva, chippel ellátva, féregtelenítve adják át, de ezt környezettanulmány előzi meg, és az örökbeadást követően is figyelemmel kísérik az állatok és új családjuk együttélését, sorsát.Az egésznapos programokon szórakoztatóműsorok és számos ismert ember is várja a megjelenteket. A látogatókat egyebek mellett Curtis, ESSEMM, Kapócs Zsóka, Dombóvári István, Puskás Peti fogadja, de lesz kutyás bemutató, állatorvosi tájékoztató és tanácsadás, tombola, a kicsiknek ugrálóvár, és számos meglepetés program. A jó hangulatról és a zenéről a Sztráda Rádió gondoskodik majd.

A Pomázi helyszínt a helyi sportklub biztosítja (2013 Pomáz, Sport utca 10.) és számos, az állatvédelem iránt elkötelezett szervezet és támogató teszi még színesebbé sportprogramokkal, koncertekkel, kutyás és más bemutatókkal.A járványra való tekintettel a szervezők mindenkitől azt kérik, hogy maszkban érkezzenek a helyszínekre. 

A Budapest rovat további hírei

A rengeteg androidos telefonban dolgozó Qualcomm chipekben olyan sérülékenységre bukkantak kiberkutatók, mellyel még a hívások távolról történő lehallgatása is megvalósítható. A chipgyártó rengeteg...
Magyarország a Pénzügyminiszterek klímavédelmi koalíciójának tagjává vált, miután Varga Mihály tárcavezető aláírta az erről szóló dokumentumot.
Az emberi erőforrások minisztere megköszönte a magyar egészségügyben dolgozó több mint 80 ezer ápoló munkáját az ápolók nemzetközi napján.
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényében.
A kijárási korlátozásokkal, illetve a boltzárral érintett katásoknak nem kell befizetniük a múlthavi adót, ami szerdáig lett volna esedékes, emellett több mint 30 ezer cég mentesül az ugyancsak...
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara és a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság projektíró versenyt hirdet a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolákban tanítók számára.
Visszavonul a szezon végén Schuch Timuzsin , a Ferencváros 35 éves kézilabdázója.
Elindult az internetes közönségszavazás a PostEurop (Európai Postaüzemeltetők Egyesülete) honlapján, amelyen eldől, hogy melyik ország EUROPA-bélyege a legszebb. A bélyegszépségversenyen idén a...
Június 4-én nyitja meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
Mintegy 700 programot kínál országszerte május 16-ig a Közösségek Hete programsorozata.

A címlapról

A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány...
Az esti meseolvasás mind a szülőre, mind a gyermekre jó hatást...

Könyvajánló

Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség
Megjelent a Pallas Athéné Kiadó legújabb kiadványa, Gill Hasson: Bánj jól magaddal – Az öngondoskodás kézikönyve című könyve.
A csapathatékonyság hét összetevője

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt