Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Kevés olyan magyar fejlesztés létezik, amely több mint száz éve a minőséget, a hatékonyságot, a gondoskodást és a szakmai tudást testesíti meg.

A magyar gyógyszer és a hátországot biztosító hazai gyógyszeripar kiváló szakembereivel együtt generációk óta járul hozzá hazánk és a világ több mint 100 országa lakosságának egészségéhez, miközben a legtöbb egészségügyi panaszra alternatívát is kínál.

Magyarország évszázadok óta ontja magából a tehetséges orvosokat, vegyészeket, biokémikusokat, gyógyszerészeket, akik korszakos és úttörő felfedezéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a minél több betegség kezelhető legyen a világ egyre több lakója számára. Hihetetlen, de a méltán világhírű magyar gyógyítás szinte egyidős az államalapítással, igaz, őseink eleinte elsősorban a szent kutakat és a gyógynövényeket hívták segítségül egy-egy panasz kezelésére. A robbanásszerű változás a 19. század végén indult el, amikor Szent-Györgyi Albert (C-vitamin kutatása), Than Károly (karbonil-szulfid felfedezése), Felletár Emil (vérfoltok felismerése), majd Wolf Emil és Kereszty György (az egyik legismertebb láz- és fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatóanyagának előállítása) – csak hogy néhány példát említsünk – olyan fontos megállapításokra jutottak, amelyek jelentősen előre mozdították a gyógyítást. Ezekben az években alakultak ki olyan gyártási technológiák, amelyek lehetővé tették, hogy az újonnan felfedezett gyógyszereket jó minőségben és jelentős mennyiségben lehessen előállítani és minél több embernek elérhetővé tenni a gyógyulást. Magyarország az elsők között kapcsolódott be a gyógyszergyártásba és vált néhány évtized alatt gyógyszergyártó nagyhatalommá: ma már több mint 100 országban használnak magyar gyógyszert, amely a legtöbb betegségre, egészségügyi panaszra kínál megfelelő alternatívát.

Forrás: 24.hu

A Budapest rovat további hírei

Fél év szünet után új, ráncfelvarrt biciklikkel, friss rendszerrel újraindult a Mol Bubi közbringarendszer Budapesten. Az új rendszernek természetesen vannak problémái, de annyira olcsó a...
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
Ördög Nóra és Nánási Pál is beszél az új kihívásról A leendő és már meglévő webáruház kereskedőknek segít inspirálódni az a 10 részes ingyenes online videósorozat, melyben a témában jártas szakértők...
Az egészség kollektív felelősségünk Habár a járványból egyelőre még nem sikerült kilábalnunk, egyre élesebben látszanak az elmúlt bő egy év legfontosabb tanulságai. Talán nincs is alkalmasabb...
Az év leghosszabb éjszakáján interaktív programban vehetsz részt a Momentán Társulattal, meghallgathatod Beck Zoli zenész tárlatvezetését, megismerkedhetsz a MilleniArt fiatal zenészekből álló...
Ötven budapesti helyszínen több mint száz program - kiállítások, szakmai előadások, műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, beszélgetések és filmvetítések - várják az 5....
Hét kórházban megszűnne az aktív, közülük egyben a krónikus betegellátás is, további 13 kórházban pedig nem végeznének műtéteket a jövőben. A kisvárosi kórházakban csak nappal lehetne szülni,...
Az elmúlt másfél évben megnőtt a kertes házat keresők száma, akik pedig már családi házban élnek, sokkal nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy a kert többet nyújtson számukra egyszerű zöld...
Szijjártó Péter az Afrikából induló migráció megfékezését a magyar gazdasági jelenlét növelésével orvosolná. A külügyminiszter járt abban az egyiptomi infúziógyárban is, amely az egyik legnagyobb...
1000 év magyar külpolitikája1000 ÉV MAGYAR KÜLPOLITIKÁJA1000 ÉV MAGYAR

A címlapról

A szentendrei HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállók...
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
Június 16-tól lezárják a Lánchidat, és elkezdődik a hídon a...
Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani...
A műanyag evőeszközök és szívószálak mellett még sok más, gyakran...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MVM...

Könyvajánló

A helyi autonómia és a külkapcsolati nyitottság közötti egyensúly kialakítása
Forradalom van készülőben az irodai kalitkákban világszerte!
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.