Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Harmincmilliárd forintot bocsát a kormány a Belügyminisztérium (BM) rendelkezésére, hogy abból még az idén megszüntessék a börtönök 100 százalék fölötti telítettségét - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A pénzből akár ideiglenes büntetés-végrehajtási intézmények is létrehozhatók - mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy a mobilbörtön fogalma Magyarországon kívül is ismert. Közölte: részben ezekkel kell megoldani, hogy a jelenleg 115 százalékos telítettség lecsökkenjen. Megjegyezte, hogy 2013-ban még 143 százalékos volt ez az arány.
    A miniszter egyúttal örömét fejezte ki, hogy az Országgyűlés a héten elfogadta azt a törvényt, amely átmenetileg felfüggeszti az elítélteknek a kártérítések kifizetését. Egyértelművé vált ugyanis, hogy egy iparág épült fel erre, amelynek megálljt kell parancsolni - tette hozzá.
    Emlékeztetett: az elfogadott jogszabály rögzíti, az igazságügyi tárcának előterjesztést kell tennie azzal kapcsolatban, hogy ha mégis kártérítést kell fizetni, akkor azt az áldozatok kaphassák meg.
    Gulyás Gergely azt is közölte, hogy a kormány az eddigi forrásokon túlmenően további 462 millió forintot biztosít soron kívül a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) a tokiói nyári olimpiára való felkészülésre.
    Elmondta, a kormány legutóbbi ülésén meghallgatta Kulcsár Krisztiánt, a MOB elnökét, és abból indultak ki - utalt a koronavírusra -, hogy lesz olimpia.
    Kulcsár Krisztián arról tájékoztatta a kabinetet, hogy 13 érmet tart reálisnak Tokióban.
    A miniszter több Budapesttel kapcsolatos kérdést is kapott, és kijelentette: Karácsony Gergely főpolgármester felelőssége, hogy betartsa ígéretét a 3-as metró klimatizálásáról.
    Emlékeztetett: a Fidesz-frakció előterjesztett erről a kérdésről egy javaslatot, de a Fővárosi Közgyűlés többsége leszavazta. Ugyanakkor ha a főpolgármester a 3-as metró klimatizálására tett ígéretet a kampányban, az a minimum, hogy ezt az ígéretét valóra váltja - közölte.
    Gulyás Gergely a Szabad Tér Színház ügyéről azt mondta: számukra az a megoldás elfogadható, amely Bán Teodórának is az. Van egy szakmai bizottsági javaslat, amely egyhangú volt, és a bizottság művész tagjainak hozzáértését, pártatlanságát az ellenzék részéről sem érte kritika - közölte. Hozzáfűzte: ezért a főpolgármesternek választ kell adnia, miért veszi semmibe ezt az egyértelmű véleményt.
    "A megoldásban vagyunk érdekeltek, közel voltunk az egyezséghez a fővárossal" - közölte, hozzátéve: a mostani döntésnél őszintébb lett volna felszámolni a szakmai bizottságot, ha nincs szükség a véleményére.
    Az állatkerti biodóm ügyében Gulyás Gergely azt mondta: egy fővárosi beruházásról van szó, amit a kormány száz százalékban állt, majd a növekményt is kifizette. A projekt tovább emelkedő árára úgy reagált, hogy a központi költségvetésben nincsenek szabad 15-20 milliárdos források; a fővárosnak is kell szerepet vállalnia.
    A Liget-projekttel kapcsolatban elrendelt változtatási tilalomra úgy reagált: az lett volna a minimum, hogy a főpolgármester behozza a közfejlesztések tanácsába a kérdést. A már érvényes hatályban lévő építési engedélyeken nem változtat ez a tilalom.
    A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott: úgy tűnik, hogy országosan, de Budapesten különösen Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezetője.
    A Nemzeti alaptantervről azt mondta: nem lehet elsöprőnek tekinteni a tiltakozást, és remélhetőleg ezt a kisebbséget is sikerül meggyőzni.
    A pedagógusok béremelését illetően arról beszélt, álvita azt firtatni, hogy hol döntenek a fizetésemelésről, a lényeg, hogy lesz béremelés, ami indokolt is.
    Egy másik kérdésre a miniszter azt közölte, hogy a jövő évi költségvetés tervezetét május 5-ig kell a parlament elé terjeszteni.
    Az illegális hulladéklerakók felszámolására vonatkozó kormányzati vállalásról elmondta: a cél, hogy két év alatt ez teljesen sikerüljön, ha kell, egy "hulladékhatóságot" is felállítanak ehhez.
    Az Európai Unióval kapcsolatban - miután Kövér László házelnök egy interjúban arról beszélt, világméretű küzdelem zajlik, vége lehet az EU-nak - Gulyás Gergely úgy nyilatkozott: az EU-ban komoly átalakulások lehetnek a következő években, hiszen az EU ma megosztottabb, mint a hidegháború vége óta valaha, ideológiai vasfüggönyök jöttek létre, komoly szakadás van Európa két fele között. Az az érdekünk, hogy legyen egy jól működő európai együttműködés. Valamilyen együttműködés nyilvánvalóan lesz, mert Európa államai külön-külön kicsik ahhoz, hogy a világgazdasági versenyben részt vegyenek, ezért e tekintetben nincs alternatívája a kooperációnak. Az viszont kérdés, milyen unió lesz a következő években - fogalmazott.

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben október utolsó vasárnapján kezdődik a téli időszámítás.
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása az óraátállítás miatt is megszakítás nélkül 49 órán át lenne érvényben a mindenszentekkel háromnaposra hosszabbodó hétvégén.
A koronavírus világjárványt megelőző években nem volt megszokott, hogy a magyar bankok rendszeresen emeljék a számlacsomagjaikhoz kötödő díjaikat.
Üzent a MOL, KORLÁTOZZÁK az üzemanyageladást: ezért hozták meg a drasztikus döntést
Az albérletekkel kapcsolatban főleg az állandóan ingadozó árakról van szó, ám az sem elhanyagolható, hogy az elmúlt években mennyit változott az, hogy kik és miért keresnek kiadó lakásokat...
Az elmúlt években hihetetlen mértékű digitális átalakulást vezényelt le a NAV – kezdve a pénztárgépek 2013-as online bekötésével –, hogy mára olyan adatvagyonnal rendelkezzen, amivel szinte valós...
Töretlenül szárnyal a lakáshitelezés Magyarországon, de nem azért, mert sokkal többen vennének fel hitelt, mint korábban, hanem mert harmadával nagyobb összeget vesz fel egy átlagos hitelfelvevő,...
A modern dízelmotorok működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue folyadék napok alatt hiánycikk lett Magyarországon.
Méltatlanul szorult háttérbe a magyarok által gyakran és változatosan fogyasztott zöldségek palettáján a karalábé. Nem éppen kedvenc, ezért legfőbb ideje, hogy újra felfedezzük magunknak, hiszen...
Egyre rögösebb az európai gazdasági fellendüléshez vezető út: ha nem lenne elég az ipar működéséhez nélkülözhetetlen energiaforrás, a földgáz hiánya és a csillagos egekbe szökkenő árazása, továbbá...

A címlapról

A barna tajkártyásokat érinti a változás.
Üzent a MOL, KORLÁTOZZÁK az üzemanyageladást: ezért hozták meg a...
Ködös, csípős reggelek, napsütéses őszi délutánok várnak ránk jövő...
A modern dízelmotorok működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue folyadék...
A fővárosi hétköznapok és a hétvégi kirándulások alkalmával mind a...
Az október 23-i megemlékezések, illetve politikai rendezvények miatt...

Könyvajánló

Tánc-szín-játék címmel jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének könyve, több évtizedes alkotói munkájának lenyomata.
Hogyan lehetetleníti el a hatékony vezetést a gőg, és mit tehetünk ez ellen?
Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A címből talán kiderül, hogy én nem tartozom közéjük. Nézzük miért gondolom így!
Szerintem a minimálbér-emelés egy titkos fegyver. Olvasónk blogírása.
Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.

hirdetés


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech