Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A stroke-betegek gyorsabb és hatékonyabb kezelését szolgálja egy mesterséges intelligenciát is alkalmazó számítástechnikai rendszer, amelyet már több dunántúli kórház használhat - közölte a Pécsi Tudományegyetem pénteken az MTI-vel.

 A közleményben ismertették: Magyarországon évente csaknem negyvenezren kapnak stroke-ot és tizenháromezer ember veszti életét a vérrög okozta érelzáródás miatt kialakuló agyi érkatasztrófa következményeként.     A stroke gyógyításában a terápia mielőbbi megkezdése kulcsfontosságú - emelték ki -, a legjobb kezelési módszert pedig a modern képalkotó diagnosztikára, a CT- és MR-vizsgálatok eredményeire támaszkodva alakítják ki.     

A felvételek gyors kiértékelését számítógépes program támogatja, amely a mesterséges intelligencia segítségével azonosítja a sérült agyterületet, megtalálja az érelzáródás helyét és ki tudja mutatni az ennek következtében kialakuló véráramlási zavart.
    Közölték: a PTE Orvosi Képalkotó Klinika és a Pécsi Diagnosztikai Központ (PDK) szakembereinek együttműködésében olyan megoldás született, amely a diagnosztika helyszínétől távol lévő kórházaknak is lehetővé teszi a számítógépes kiértékelő rendszer alkalmazását.     

Dóczi Tamás akadémikust, a PDK ügyvezető igazgatóját idézve közölték: a rendszer interneten keresztül továbbítja a régió egészségügyi intézményeiben készült CT-képanyagot, aannak kiértékelését pedig a PDK központi számítógépe a nap bármely szakában képes elvégezni. Az eredményt - akár egy okostelefonnal is - néhány percen belül megtekintheti a beutaló orvos.     Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a telemedicina segíti a terápia meghatározását, és alkalmazásával a vérrög gyors, mechanikus eltávolítása is lehetővé válik.     Az úgynevezett "stroke-hálózatban" egyelőre a szombathelyi, a zalaegerszegi, a nagykanizsai, a szekszárdi és a bajai kórház vesz részt, de a rendszer akár a teljes dunántúli régióra kiterjeszthető - tudatta a klinikai központ elnöke.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Fél év szünet után új, ráncfelvarrt biciklikkel, friss rendszerrel újraindult a Mol Bubi közbringarendszer Budapesten. Az új rendszernek természetesen vannak problémái, de annyira olcsó a...
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
Ördög Nóra és Nánási Pál is beszél az új kihívásról A leendő és már meglévő webáruház kereskedőknek segít inspirálódni az a 10 részes ingyenes online videósorozat, melyben a témában jártas szakértők...
Az egészség kollektív felelősségünk Habár a járványból egyelőre még nem sikerült kilábalnunk, egyre élesebben látszanak az elmúlt bő egy év legfontosabb tanulságai. Talán nincs is alkalmasabb...
Az év leghosszabb éjszakáján interaktív programban vehetsz részt a Momentán Társulattal, meghallgathatod Beck Zoli zenész tárlatvezetését, megismerkedhetsz a MilleniArt fiatal zenészekből álló...
Ötven budapesti helyszínen több mint száz program - kiállítások, szakmai előadások, műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, beszélgetések és filmvetítések - várják az 5....
Hét kórházban megszűnne az aktív, közülük egyben a krónikus betegellátás is, további 13 kórházban pedig nem végeznének műtéteket a jövőben. A kisvárosi kórházakban csak nappal lehetne szülni,...
Az elmúlt másfél évben megnőtt a kertes házat keresők száma, akik pedig már családi házban élnek, sokkal nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy a kert többet nyújtson számukra egyszerű zöld...
Szijjártó Péter az Afrikából induló migráció megfékezését a magyar gazdasági jelenlét növelésével orvosolná. A külügyminiszter járt abban az egyiptomi infúziógyárban is, amely az egyik legnagyobb...
1000 év magyar külpolitikája1000 ÉV MAGYAR KÜLPOLITIKÁJA1000 ÉV MAGYAR

A címlapról

A szentendrei HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállók...
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
Június 16-tól lezárják a Lánchidat, és elkezdődik a hídon a...
Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani...
A műanyag evőeszközök és szívószálak mellett még sok más, gyakran...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MVM...

Könyvajánló

A helyi autonómia és a külkapcsolati nyitottság közötti egyensúly kialakítása
Forradalom van készülőben az irodai kalitkákban világszerte!
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.