Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

A kézfertőtlenítés és a maszk viszont kötelező

Nem kell védettségi igazolványt felmutatnia azoknak, akik a szabadulószobákban szeretnének kikapcsolódni. Ez köszönhető az előzetes regisztrációhoz kötött belépésnek és a létszámkorlátozásnak, így kisebb csoportok, baráti vagy családi társaságok biztonságosan szórakozhatnak.

A kormányrendelet egyértelműen fogalmaz azokról a helyekről, amiket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, mint például az éttermek belső területei, vagy az állatkert. Azonban a szabadulószobák esetében nincs ilyen kikötés, a helyeket bárki látogathatja. Ez azzal is magyarázható, hogy az oda érkező kisebb csoportok rajtuk kívülálló személlyel nem találkoznak.

„A szabadulószoba egy olyan hely, ahol kizárólag a megválasztott emberekkel együtt, a 4 fal között lehet játszani. Értelmetlen lenne védettségi igazolványt kérni, mivel nem nagyon kell más emberekkel találkozni a játékvezetőn kívül” – mondta Josep Zara, a Neverland ötletgazdája és alapítója.
Az emberek már nehezen tudják követni, hogy mikor mit szabad csinálniuk, így sokan azt gondolják, hogy mindenhez védettségi igazolvány kell. Azonban az itthon működő szabadulószobák, azaz a Neverand a PánIQ Szoba, a LockedRoom és a Mystiqueroom a kormányrendelet értelmében nem köti ehhez a látogatásokat.

Folyamatos a fertőtlenítés

Bár a szabadulószobákban több csoport is megfordul egy nap, mindenhol figyelnek arra, hogy a járvány harmadik hullámakor is a lehető legbiztonságosabb kikapcsolódás lehessen.
„Fokozottan ügyelünk a higiéniára és ezt az összes szabadulószobáról is elmondhatom. A felületeket fertőtlenítjük, a személyzet pedig maszkban van, ezért nagyon alacsony az esélye a vírus terjedésének. Mindenhol kézfertőtlenítőt is biztosítunk a játékosoknak, így épp annyira biztonságos tud lenni, mint otthon egy szűk körű családi összejövetel, vagy mint egy baráti találkozó” – mondta Josep Zara.

Visszaesett a forgalom

Ahogy minden szektort, a szabadulószobák is megérezték a koronavírus járvány okozta forgalomcsökkenést, az előző nyárhoz képest 70-80 százalékos visszaesést tapasztaltak.
„A legutóbbi enyhítések óta már sokkal többen tudják, hogy nyitva vagyunk, de azt nagyon kevesen, hogy védettségi igazolvány nélkül látogathatóak a szabadulószobák” – meséli a Neverland ötletgazdája és alapítója.
Pedig a szabadulószoba a koronavírus járvány alatt remek szórakozás, ugyanis kicsit kimozdítja az embereket a komfort zónájából. Azoknak is jó szórakozási lehetőség, akiknek még nem érkezett meg az igazolványa, vagy nem is szeretnék beoltatni magukat, de legálisan, beltéren akarnak szórakozni.

A Budapest rovat további hírei

Korábban jöhet a postás februárban az emelt összegű 13. havi nyugdíjjal – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Esős, rossz időjárási körülmények közt, a lakótelepi lakása ablakából vezette ki a hosszabbítót, amellyel a parkolóban álló autóját töltötte egy III. kerületi lakos.
Február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát – jelentette be közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Már magyarul is kapható a Mi című kötet.
Ritkaság, hogy egy jazzt és progresszív rockot ötvöző anyag manapság ilyen szintű érdeklődést generáljon a fiatal generáció körében is.
Egy átlagos áruházi dolgozó havi bére akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja már Magyarországon belépés után, ami néhány év után akár a félmillió forintos határt is elérheti.
Legendás musical zeneszerzőkkel, színészekkel és egy dal ősbemutatójával várnak!
Japán-Magyar kapcsolattörténet 1869-1913 (E-book)
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy...
Megszűntek a Szép-kártya-zsebek. Ez azt jelenti, hogy csak egy számla maradt, amelyen összeadódtak a korábban feltöltött összegek, amelyek immár szabadon felhasználhatók.

A címlapról

Budapest fontos célkitűzése a város zöldítése, zöldfelületeinek...
Korábban jöhet a postás februárban az emelt összegű 13. havi...
Február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát –...
Ismét megrendezik A népzene ünnepét a Müpában. Február 5-én vasárnap...
A Primark első magyarországi üzlete Budapesten, az Arena Mall...
Az utasforgalom előtt kora délután nyitják meg a két állomást, azt...

Könyvajánló

Már magyarul is kapható a Mi című kötet.
Japán-Magyar kapcsolattörténet 1869-1913 (E-book)
A kötet azoknak a rendhagyó üzeneteknek a lenyomata, amelyek javarészt nyugati liberális véleményformáló személyiségek és egy közép-európai gondolkodó között zajlottak.
Tavaly jelent meg Kozma Lilla Rita hajléktalanokról szóló Utcamesék című könyve, amely idén nyáron, Nagy Zsolt színművész közreműködésével hangoskönyv formájában is napvilágot látott.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech