Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Ki gondolta volna még 1973-ban, amikor először vitték színpadra Adamis Anna és Presser Gábor szerzők művét, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical előadást, hogy 2020-ban is szűnni nem akaró tapssal fogják ünnepelni ezeket a kiváló, korszakokon is átívelő, közkedvelt dalokat? 

A siker akkor is, most is borítékolva volt: 1973-ban a Vígszínházban tombolt a közönség a Márton László rendezésével színpadra állított bemutató után, idén februárban pedig a Budapesti Showszínház és a Dunakeszi Szimfonikusok műsorán, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról szimfonikus szuperkoncertjén vált ünneplő tömeggé a teltházas bemutató közönsége.

A remekül összeállított showkoncerten az eredeti művel azonos sorrendben csendültek fel szimfonikus átiratban az előadás slágerei, olyan ismert LGT slágerekkel kiegészítve, mint például az Embertelen dal, az Elfelejtett szó vagy az Álomarcú lány.

Vágó Bernadett, Polyák Rita, Kovács Beáta, Veréb Tamás, Csengeri Attila és Kósa Zsolt szólisták mellé Lelkes Reny és zenekara is csatlakozott, így a szimfonikusokkal, a Showszínház tánckarával és a Rita Sound kórusával együtt közel ötven művész szórakoztatta és varázsolta el a vegyes korosztályt képviselő közönséget.

Tóth Ádám az előadás rendezője boldogan nyilatkozott a premiert követően, elmondása szerint: “Nem számítottunk ekkora sikerre, bár nyilván a zene szeretete és a dalok iránti tisztelet miatt különlegesen magas minőségi elvárásokat támasztottunk magukkal szemben is, így biztosan a közönség is megérezhette, hogy itt most valami más történik, mint egy sima, hétköznapi koncert. Már amennyiben létezik sima, hétköznapi koncert.”

Az előadásra már nagyon hamar elfogytak a jegyek, így már most, a premier után be is jelentették a következőt: március 25-én ismét a RAM COLOSSEUMBAN lesz látható a Képzelt riport szimfonikus koncert! 

A Budapest rovat további hírei

Egy lakásvásárlással, felújítással kapcsolatos döntésnek fontos része, hogy tájékozódunk arról, milyen forrásokra, segítségre számíthatunk.
Átfogó szemléletformáló kampányt indít 2022-ben a Budapesti Közlekedési Központ az Európai Unió által finanszírozott VEKOP kerékpáros beruházásokhoz kapcsolódóan.
Megkönnyíti az együttműködést, ha ismerjük egymás viselkedési stílusát.
Készíts egy barátaidnak szóló meggyőző, maximum 3 perces videót arról, hogy miért legyenek ők is az internet ászai!
A változások a feje tetejére állíthatják az életünket, boldogulásunk ilyenkor azon múlik, mennyire vagyunk képesek a helyzetet elfogadni, és új tervet kidolgozni.
A turné igazi ünnepnek ígérkezik mind Justin, mind a rajongói számára, akik már türelmetlenül várják az új showkat.
Idén harmadik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik a saját területükön...
Napjainkban a stressz, a rendszertelen életmód, az étkezési szokások és számos egyéb tényező hatására sokan szenvednek valamilyen emésztési problémától, amelynek gyökerét orvosi vizsgálatok által...
A koronavírus-járvány 4. hulláma során ismét kulcskérdéssé vált, hogy ki és mikor veszi észre magán a Covid tüneteit, és mikor tudja diagnosztizálni azt.
A magyar családi patikák országos hálózatát működtető Kulcs Patikák az SOS Gyermekfalvak támogatásával indítja el hosszútávú jótékonysági programját.

A címlapról

Egy lakásvásárlással, felújítással kapcsolatos döntésnek fontos...
A nagy sikerre való tekintettel egy héttel meghosszabbította a...
Átfogó szemléletformáló kampányt indít 2022-ben a Budapesti...
A kerület több pontján is adventi és hanukai gyertyákat gyújtottak...
A mai fiatalok derűlátóbbak a szüleiknél, ugyanakkor hatékonyabb...
Gulyás Gergely azzal kezdte a csütörtöki Kormányinfót, hogy a...

Könyvajánló

Megkönnyíti az együttműködést, ha ismerjük egymás viselkedési stílusát.
A változások a feje tetejére állíthatják az életünket, boldogulásunk ilyenkor azon múlik, mennyire vagyunk képesek a helyzetet elfogadni, és új tervet kidolgozni.
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
Tánc-szín-játék címmel jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének könyve, több évtizedes alkotói munkájának lenyomata.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Némelyek szerint nem létezik a gyermekeket célzó szexuális lobbi. Erre ismét rácáfolt a valóság - Magyarországon.
Pénteki munkanap, 11:45, az Erste számlák nem elérhetőek Dzsordzsal.
Ha miattuk újabb lezárásokra kényszerül az ország, lesz irgum-burgum!

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.

hirdetés


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech