Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a Piaci KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

A tárca MTI-nek kedden küldött közleményében az államtitkár hozzátette: ezzel a lehetőséggel exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztése esetében élhetnek a vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek.
    A közleményben felidézik, hogy az idén nyáron meghirdetett Piaci KFI pályázati konstrukció eredeti keretösszegét a nagy érdeklődés miatt az ITM már akkor is jelentősen megemelte: így az első fordulóban 40,88 milliárd forint helyett több mint 59 milliárd forintra nyújthatott be pályázatot az a 152 projekt, amely támogató szakmai véleményt kapott. A pályázat mostani újabb fordulója ezen az összegen felül további 20 milliárd forintot biztosít a hazai vállalkozások innováció-ösztönzésére.
    Az ITM kiemelten támogatja az olyan projektek megszületését, melyek szakmai alapú együttműködések útján jönnek létre, bevonva a hazai és nemzetközi kutatóintézeteket, egyetemeket, üzleti partnereket, vállalatokat. A meghirdetett keretösszeg olyan új termékek, szolgáltatások és technológiák létrehozását, kifejlesztését célozza, melyek fokozzák a magyar gazdaság versenyképességét, exportképesek és akár új munkahelyek létrehozását is eredményezhetik - részletezte Schanda Tamás.
    A pályázatok benyújtása két szakaszban zajlik, az első szakaszban a projektötleteket lehet benyújtani véleményezésre október 14-22. között, vagy amíg a benyújtott igények összege meg nem haladja a 100 milliárd forintot. A második szakaszban a részletes támogatási kérelmek adhatók be legkésőbb 2021. január 29-ig.
    A Piaci KFI pályázaton belül két alprogramra lehet pályázni, az 'A' alprogram egyénileg pályázható 100-400 millió forint összegig, míg a 'B' alprogram csak konzorciumok számára elérhető 400-800 millió forint összegig.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Az alapkamat emelésének lehetőségét már júniusban érdemes lesz mérlegelni, mondta a Reuters hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
Még 3 napig lehet módosítani a személyi jövedelemadókról készített adóhatósági bevallástervezetet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Nézők előtt rendezik jövő hétvégén a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét, amelyben a címvédő Győri Audi ETO KC is érdekelt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a maximálisan kiszabható 117,8 millió forintra bírságolta a C-peptid termékek forgalmazóját, és véglegesen megtiltotta a termékek jogellenes reklámozását - közölte a...
Újabb villamosok és trolik érkezhetnek Budapestre, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) meghosszabbította a gyártókkal kötött opciós szerződését.
Az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes előadásaival nyit meg újra a Hagyományok Háza - közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn.
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért...
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.