Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Orbán Viktor mára hagyományosnak számító országértékelő beszédével új műfajt honosított meg Magyarországon, ez az esemény nagy szerepet játszott abban, hogy az országban egyedülálló módon olyan politikussá vált, akinek mind kormányon, mind ellenzékben sikerül a napi aktuálpolitikai viták szintje fölött álló, nagyobb távlatokon átívelő gondolatokat megfogalmaznia - emelte ki a XXI. Század Intézet az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.

Orbán Viktor vasárnap tartja soron következő évértékelő beszédét.
Az elemzésben felidézték: a kezdetekkor az ellenzék élesen kritizálta ezt a műfajt, ugyanakkor az évek múlásával szinte minden párt lemásolta, "ők azonban erre a megszólalási lehetőségre sokkal inkább az aktuálpolitikai csatározások színtereként tekintenek".
Hangsúlyozták: Orbán Viktor 2020-as beszédének középpontjában az európai ügyek mellett várhatóan az új nemzeti konzultáció témái, illetve a klímaváltozásra és a gazdasági kihívásokra adott kormányzati válaszok lesznek.
Emlékeztettek: az amerikai elnökök helyzetértékelő beszédeihez hasonlóan 1999. február 4-én értékelte először a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére Orbán Viktor az ország állapotát és a kormánya előtt álló jövőbeli kihívásokat a Pesti Vigadóban. A Magyarországon addig teljesen szokatlan műfajt akkoriban sokan idegenkedve fogadták, hiszen ő volt az első olyan magyar miniszterelnök, aki nem az Országgyűlésben, hanem egy külső helyszínen, a saját politikai közösségének társaságában értékelte az ország elmúlt egy évét. Ezt követően kormányzása idején is megtartotta a mára hagyományosnak számító beszédét, amelyekben mindig alapos kül- és belpolitikai helyzetképet adott, megjelölte a legfontosabb kormányzati intézkedéseket és cselekvési tervet vázolt a következő évekre - írták.
Megjegyezték:az 1999-es első ilyen beszédében többek között azt mondta: "az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé", majd a NATO-csatlakozás történelmi jelentőségét hangsúlyozta és beszélt arról is, hogy csökkenő államadósságot, egyszámjegyű inflációt és gazdasági növekedést vár a kormányzása során.
Közölték: Orbán Viktor akkor is megtartotta január-február hónapban a beszédet, amikor ellenzékbe szorult. A 2002-es választási vereség utáni első országértékelésben, 2003 elején, arra hívta fel a figyelmet, hogy "a balliberális kormánynak rombolási kényszere van, mindenre ráront, ami 1998 és 2002 között jött létre".
2007-ben hirdette meg az "Egy az ország, egy a zászló" jelszót, a 2008-as beszédet a márciusra kiírt, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló népszavazás előtt tartotta - sorolták. A következő beszéd az európai parlamenti választás jegyében telt, ezután a 2010-es értékelő már a kormányzásról szólt: Orbán Viktor az ország gazdaságának talpra állítását, tíz év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért.
A XXI. Század Intézet arra is kitért, hogy 1999-ben az akkori ellenzéki politikusok élesen kritizálták Orbán Viktort az új politikai műfaj megteremtése miatt. A legtöbben azt kifogásolták, hogy a miniszterelnök nem a Parlamentet választotta értékelésének helyszínéül.
Azt írták: a kezdeti kritikákat követően mára szinte az összes magyarországi párt vezetője tart évértékelő beszédet, legutóbb például Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke értékelte az ország helyzetét, "szokásához híven egy budapesti luxushotelben".
Az elemzésben kiemelték: jellemző az ellenzéki politikusokra, hogy "ők nem képesek Orbán Viktorhoz hasonlóan nagy ívű, az aktuálpolitikai csatározásokon felülemelkedő beszédet tartani, hanem sokkal inkább a napi belpolitikai helyzetre reflektálnak, illetve az ellenzéken belüli harcokat kommentálják". Így tett Gyurcsány Ferenc is, aki legutóbb a közös ellenzéki lista fontosságát hangsúlyozta - tették hozzá.

(forrás: mti.hu)

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Az Erkel Színházban szervezett Hófehérke és a 7 törpe című táncjáték előadásának jegyeire általános iskolások részére.
A bankfiókok túlnyomó többsége a szokott módon működik hétfőtől is, az ügyfelek kiszolgálása folyamatos lesz az új koronavírus okozta járvány idején - tudatta a Magyar Bankszövetség az MTI-hez...
Új vendégeket hétfőtől (márc.16.) nem fogad a Royal Club Hotel Visegrád, a jelenleg ott tartózkodókat pedig megkérik, hogy amennyiben meg tudják oldani, még hétfőn hagyják el a szálláshelyet.
A koronavírus-járvány miatt biztossá vált, hogy nem rendezik meg Magyarországon a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny idei első három szakaszát.
Magyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával - többek között erre hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése, amely a digitális adózással...
A projektirányító bizottság koordinálja a Klíma- és természetvédelmi akciótervben kiemelt szerepet betöltő közlekedészöldítési program megvalósítását. Az alacsony és nulla kibocsátású járművek...
Átlagosan 418 ezer forint megtakarításuk van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak a 2019 harmadik negyedévi adatok szerint, ezen belül a 19-25 évesek 220 ezer forint spórolt pénzzel...
Hiába szólított fel többször egy főként 15-16 évesekből álló társaságot március hatodikán egy buszsofőr az I. kerületben, a Batthyány téri buszvégállomásnál, hogy szálljanak le a buszról, azok ott...
Magyarországon az európai uniós társfinanszírozású közlekedésfejlesztésben 2014-2020 között összehangolt, korszerű és gazdaságos közlekedésfejlesztés valósul meg három operatív program -...
Április 1-jétől az online számla rendszer új verzióra vált, ettől az időponttól a vállalkozások kizárólag a 2.0-ás XSD-verzióval küldhetik be számlaadataikat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).

hirdetés

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    Ferencváros újság

    A Ferencváros újság a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó