Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Fontos dalokra, emberekre és történetekre emlékezik vissza hétfőn megjelenő első könyvében Presser Gábor Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a magyar könnyűzene történetének kiemelkedő alakja.

"Már évekkel ezelőtt kaptam megkereséseket egy könyv elkészítésére. Egyszer fel is kértem egy kiváló rockzenei szakírót, üljünk le beszélgetni, de gyorsan kiderült számomra, hogy így nem lesz jó, mert a beszélt szöveg egészen más, mint amit írásban kellene elmondani" - mondta el a szerző a Presser könyve című kötetről az MTI-nek.
    Mivel prózát nem írt korábban, dalszövegírói metódusát alkalmazta és közben használta az évtizedek alatt felhalmozódott spirálfüzeteit, jegyzeteit, zenekari dokumentumokat, számlákat, fotókat, újságcikkeket. Rajongók segítségével már korábban létrejött egy LGT-archívum, az 1992-es Nyugati pályaudvari LGT-búcsúkoncertről például minden fontos dolog megmaradt és onnantól tudatosan igyekeztek eltenni az emlékeket.
    A Helikon Kiadó gondozásában most megjelent memoár írásába 2018 októberében, az Aréna-koncertek után kezdett bele, a Presser könyvébe 21 fejezet került.
    "A könyvnek nincs igazi rendszere. Nem akartam időrendben haladni, mert akkor állandóan görcsösen figyelnem kellett volna a történtek pontos egymásutánjára. Szándékosan nem foglalkoztam a tőlem ezerszer megkérdezett, közismert dolgokkal, például az LGT megalakulásával. A kiindulási pont az lett, hogy kezdő omegásként Lauxszal bemegyek a tévébe, aztán ehhez rögtön kapcsolódott valami, ahhoz megint más és elindult egy folyam. Sokat szöszöltem, javítottam a leírt anyagon, de a munkamenet ez maradt" - jegyezte meg.
    Kiderül például, miként instruálta a szerző a szinkronstúdióban éneklő, félig vak Major Tamást, hogyan zajlott egy ebéd Babos Gyulával a VIII. kerületben, miként vette meg Presser Gábor 1969-ben első Hammond-orgonáját Szakcsi Lakatos Bélától, mit mondott a legendás énektanár, Sík Olga a zenész esetleges operaénekesi karrierjéről vagy hogyan mentette ki őt a kötelező katonai szolgálat alól a hatvanas évek slágerszerzője, Lovas Róbert.
    Persze a legtöbb történet az 1971-ben alakult és Somló Tamás 2016-os halálával megszűnt Locomotiv GT-hez fűződik. A könyvben Somló mellett Barta Tamás, az 1974-ben Amerikában maradt, majd 1982-ben elhunyt gitáros is kiemelt helyet kap.
    "Velünk minden nap történt valami, hihetetlenül sűrű és inspiráló volt mellettük az élet. A szocialista valóságtól elrugaszkodva éltünk, miközben a kellős közepében voltunk. Amikor az emberek három évenként pályázhattak útlevélre, mi azért tízből ötször aláírhattunk egy szerződést, és elutazhattunk külföldre játszani. Somlóval rövid ideig már az Omegában játszottunk együtt, Bartával három és fél év jutott összesen, de az meghatározó időszak volt. Nemrég mutatták be a róla készült dokumentumfilmet, amelyben én is megszólalok. A rendező, Hajdú Eszter rengeteg anyagot mutatott Tomiról, ami előhívott számos sztorit a könyvhöz" - fejtette ki.
    A 72 éves zenész szerint az LGT valóban a világsiker kapujában állt 1974-ben Amerikában, "akkori élő tévéfelvételünket a mai napig vállalná nagyon sok banda".
    Megjegyezte, hogy a zenekarnak nemcsak az otthoni politikai rendszer által támasztott akadályokkal kellett megküzdenie, hanem hiányzott mögülük a helyi professzionális háttér és a pénz is. "A könyvben megpróbálom elmagyarázni az akkori magyarországi kulturális élet működését, furcsaságait is, a be nem avatottak számára enélkül nem érthető, ami történt. Ezek közt nyilván jóval több a régmúltból származó történet, de azokat sajnos már csak én írhatom meg".
    Presser Gábor teljesen véletlenül, a könyv írása közben kapott egy egykor Prágában tanult orosz diáktól hivatalos dokumentumokat az 1973-as prágai LGT-koncertről, ami után a hatóságok kitiltották a zenekart Csehszlovákiából.
    Kérdésre válaszolva azt mondta, nagyon szerencsésnek érzi magát, amiért az Omegával és az LGT-vel, majd később szólóban az Egyesült Királyságban és Amerikában sztárokkal volt lehetősége megismerkedni, többükkel együtt is dolgozni. Köztük volt Eric Clapton, Ginger Baker, Jimmy Miller, Dr. John, Jack Bruce, Ronnie Wood, Garth Hudson, Steve Jordan. "Akit igazán a barátomnak tekinthettem, az Lew Soloff, a Blood, Sweat & Tears egykori trombitása volt, aki óriási tiszteletnek örvendett Amerikában".
    Presser Gábor több mint hatszáz dalt írt az elmúlt évtizedekben, emellett színpadi művek szerzője is. "Nagyon sokszor hallottam vissza az emberektől, mennyire fontos nekik egy-egy dalom, és hogy kapaszkodót nyújtott nekik az életük során. Ez több mint megtisztelő" - mondta.
    A Vígszínházban 1988-ban Sztevanovity Dusán és Horváth Péter szövegeivel bemutatott A padlást már több mint egymillióan látták, és az ezredik előadás előtt áll a darab. A Broadway-bemutatón immár hosszú évek óta dolgoznak. "Mivel szerintünk nem igazán működött, új fordítást kértünk, bár tavaly egy verziót már próbáltunk New Yorkban. A járvány miatt most minden színházi produkciós cég padlón van, így nem tudni, mi lesz" - jegyezte meg.
    A könyv második része várhatóan jövőre jelenik meg.

Forrás: MTI

Ossza meg az információt!

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    9 - Ferencváros újság

    A Ferencváros újság, új nevén a "9" a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatók, akiket ajánlunk

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó