Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Az idén 535 középiskola, az intézmények 48 százaléka jelezte igényét, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt központi írásbeli vizsgákon - közölte az Oktatási Hivatal hétfőn az MTI-vel. A vizsgákra december 4-ig kell jelentkezni.

 Az Oktatási Hivatal honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatait, valamint azt az elektronikus keresőfelületet, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók. A vizsgákat az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg január 23-án.
    A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak majd a 2021/2022-es tanévben, és megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkezőket.
    Közülük 535 középiskola (48 százalék) jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Az írásbeli vizsgát hirdető 535 iskolából 520 a kilencedik évfolyamra hirdetett felvételit, 92 a hat-, és 66 a nyolcévfolyamos gimnázium.
    Ha egy tanuló februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon. Ezeknek az iskoláknak és feladatellátási helyeknek az adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.
    A kérelmet ahhoz a központi írásbelit szervező középiskolai feladatellátási helyhez kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgáit meg kívánja írni - közölték.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Hogyan védi magát a szervezetünk a kórokozóktól? Mi az az immunmemória? Hogyan segítenek a védőoltások a küzdelemben? A Semmelweis Egyetem animációs filmünje ezekre a kérdésekre is választ ad.
A 2019-es kvangdzsui világbajnokság óta először indulhattak nemzetközi versenyen a magyar szinkronúszók, akik a hétvégén a Duna Arénában rendezett világkupa-viadalon bizonyíthattak.
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).
Fátyolüveg-technikával készült retró használati tárgyakat mutat be a Fátyolüveg - Egy korszak üvegbe formált karaktere, elfeledett szabadalom című kiállítás, amely péntektől látható a Kiskép...
A Semmelweis egyetem animációs filmjéből megérthetjük hogyan hozzák működésbe a védőoltások az immunrendszerünket.
Online rendezik az Egy nap népviseletben - Népviselet napja programot április 24-én.
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.
A kerékpáros szervezetek kérésére módosíthatják a KRESZ-t - mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Október végéig kötöttek ideiglenes szerződést.
A londoni Serpentine Galleries kreatív igazgatója, Hans Ulrich Obrist a BarabásiLab igazgatójával, a fizikus Barabási Albert-Lászlóval és a CAMP szellemiműhely-stúdió alapítójával, a képzőművész...

A címlapról

A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...
Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák,...
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti...
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.

Könyvajánló

Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.
Könyvet írt a tömény szenvedéséről Benkovics Péter

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról