Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

2021. január 25. - 12:13

A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a brit vírusmutáció vizsgálata a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK) - mondta a kutatás laborvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kis Zoltán virológus hozzátette: a mutáns vírust már izolálták, most a "felszaporításán" dolgoznak. A tervek szerint megvizsgálják, hogy az eredeti vírussal fertőzött betegek savója miként viszonyul a vírusmutációhoz.
    Elmondta: ha azt tapasztalják, hogy az immunrendszer hasonló mértékben semlegesíti az új vírust, akkor egyelőre nem kell módosítani a vakcinát. Ha azonban a a vírusokban bekövetkezik annyi és olyan szintű mutáció, hogy azzal az immunrendszer már nem tud mit kezdeni, akkor a vakcinán változtatásokat kell majd végrehajtani - fejtette ki.
    A Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban most vizsgált N501Y (brit) variánsról úgy tűnik, hogy a mutációja során "előnyhöz jutott" a már ismert koronavírushoz képest. Valószínűleg jobban tud kötődni az emberi receptorokhoz, vagyis kevesebb vírus is képes valakit megfertőzni. Ugyanez a mutációs pont megtalálható az új dél-afrikai és az új brazil vírusban is - tette hozzá, megjegyezve, hogy az utóbbiaknak további mutációik is vannak.
    Dél-Afrikában már egyre jelentősebb a mutáns vírus térnyerése, Dánia és Hollandia pedig már arra készül, hogy pár hónapon belül új mutáns vírus veszi át a mostani helyét - közölte Kis Zoltán.

MTI 2021. január 25.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a koronavírus elleni orrspray, amellyel kapcsolatban a pécsi virológusok végeztek kutatásokat.
Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke szerint a válogatott három versenyzőjének van esélye döntőbe jutni a sportág 50. világbajnokságán, amit hétfőtől vasárnapig rendeznek Kitakjúsúban,...
Sok a tévhit a magyarok körében a házastársakra és az élettársakra vonatkozó öröklési szabályokkal kapcsolatban. Az emberek alig egyharmada tudja csak például, hogy nem feltétlenül örököl mindent a...
Számos nemzetközi és magyar szerző részvételével, magyar és világirodalmi könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, Könyves Sétákkal és egyéb programokkal várja a közönséget az idén tízéves Margó...
Világ Igaza kitüntetést és Bátorságért érdemjelet adott át Pintér Sándor belügyminiszter és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete csütörtökön Budapesten.
Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
A szüreti időszak hagyományos falusi társadalomban valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól Simon-Júdás napjáig.
A V4-ek és Szlovénia polgárai szerint a digitális fizetési lehetőségek segítették a járvány elleni védekezést: a régió lakosságának 83 százaléka örül a készpénzmentes fizetési lehetőségek...
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és megelőzésére szolgáló speciális monitoring rendszer kidolgozásáról kötött megállapodást a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-,...
Árprésben a malomipar: a növekvő energiaárak és a bérköltségek emelkedése miatt októberben már szinte biztos a sütőipari áremelés, januárban pedig a liszt is drágulhat.

A címlapról

Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a koronavírus elleni...
Özönlik az országba az import zöldség és gyümölcs, a magyar földek...
Szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a Nefelejcs...
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és...
Még csak nem is lenne túlzottan drága, sőt, hosszú távon megtérülne.
A brit Time Out magazin 27 ezer városlakó és helyi szakértők...

Könyvajánló

Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó.
Kritikusok szerint a Harry Potteren is túltesz a Tűz Szárnyak-sorozat

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Szerintem a minimálbér-emelés egy titkos fegyver. Olvasónk blogírása.
Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.
A Fauda sikere után azt hiszem nem vagyok egyedül, aki egy újabb jó mozira számított Lior Raz főszereplésével.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Különleges lehetőséget kínál a Servitor Pro Multis Nonprofit Kft. a már meglévő és a most belépő ügyfelei számára.
Tizenöt civil ötletet valósít meg a főváros az egymilliárd forintos részvételi költségvetésből a szavazatoknak megfelelően – jelentették be a főváros vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.
- Civilek és katonák példaértékű összetartása -
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech