Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A Magyar Honvédség beszerezte a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőruházatokat, vegyszereket és vegyvédelmi eszközöket. Erről a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos beszélt az M1 aktuális csatornának.

Maróth Gáspár csütörtökön Kaposváron ellenőrizte a katonák felkészülését. A helyszínen az M1-nek nyilatkozva elmondta: vírusmentesítésre több mint 140 ezer liter vegyszer áll rendelkezésre. A következő napokban további nagyjából 100 ezer liter vegyszer fog beérkezni. Mindez elegendő, hogy a honvédség fertőtlenítési feladatait végrehajtsa - közölte. A koronavírus elleni védekezés során a Magyar Honvédség katonáinak feladatai közé tartozik a fővárosi Pesti úti idősotthon fertőtlenítése is, ahol tömegesen fordultak elő koronavírusos megbetegedések.

MTI 2020. április 16.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Lassan, de biztosan csökken a különbség a férfi és női sportokból származó bevételek között. Bár még messze elmarad a férfi sportágak bevételétől, egyre nagyobb potenciál mutatkozik a női sportban a...
A lista élmezőnyében tisztán elektromos autók vannak, hátul pedig utcai terepjárók, nagy teljesítmény luxusautók és még egy klasszikus izomautó is felfért.
A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is - közölte a Reacty Digital szerdán, év eleji kutatási...
Harmadával kevesebb hulladékgyűjtő lesz a fővárosban január végére – tudta meg az InfoRádió a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. köztisztasági főigazgatójától.
Prokofjev és Csajkovszkij művei szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar online estjén csütörtökön Hontvári Gábor vezényletével, Alexander Ramm csellóművész közreműködésével.
A március elsejétől hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát - hívta fel a figyelmet az Innovációs és...
A használt autó vásárlás még mindig a kalandos dolgok közé tartozik. Szerencsére a kaland elemek jó részét ki lehet szűrni, ha tudjuk a kiszemelt autó VIN számát.
Online beszélgetés- és előadássorozatot indít a MusicalNeked produkció. Az első előadás szerdán a musical történetének első időszakát mutatja be.
A cigi már ciki, de az újfajta dohánytermékek egyre népszerűbbek a fiatalok körében. A British American Tobacco nem bízta a véleltenre a terjeszkedést, elképesztő összeget költ reklámra.
Átfogó vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az alternatív fehérjeforrásokról, például a műhúsokról, étkezési rovarokról és szójakészítményekről, hogy kiderüljön,...

A címlapról

A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...
A COVID-19 járvány második hulláma Magyarországon jelenleg is zajlik...
Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat,...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.
72 éve már, hogy december 10-én az emberi jogok világnapját ünnepeljük.