Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A hamarosan induló nemzeti konzultáció első négy kérdése a koronavírus-járvány elleni védekezés további lépéseiről szól - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a Magyarország kormányának Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Dömötör Csaba azt mondta: arról szeretnék megkérdezni a magyarokat, hogy mely védelmi intézkedéseket támogatják a járvány esetleges újabb hulláma esetén. A kérdés azért fontos, mert a szakemberek egyetértenek abban, hogy azok az intézkedések igazán hatékonyak, amelyeknek nagy a társadalmi támogatottsága.

Az első kérdés kapcsán hozzátette: a válaszadók rendhagyó módon a maszkviseléstől a kijárási korlátozásig terjedő kilenc válasz közül többet is megjelölhetnek.
A második kérdés arra vonatkozik, hogy fent kell-e tartani a járványügyi készültséget, amíg fennáll a második hullám veszélye. A harmadik kérdés az idősotthonok védelméről szól, mivel a járvány minden negyedik áldozata idősotthonban élt. A negyedik kérdésnél pedig arra válaszolhatnak az állampolgárok, szerintük mit kell tenni azért, hogy az ország ne legyen kiszolgáltatott, meg kell-e erősíteni a magyarországi gyártókapacitásokat - ismertette az államtitkár.
Dömötör Csaba elmondta: a kérdőíven 13 kérdés szerepel, a következő napokban újabbakat mutatnak majd be.

MTI 2020. június 3.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Egy nappal korábban 114 067 979 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 530 723, a gyógyultaké 64 418 462 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők...
Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális útvonalán hazánk legfestőibb tájain!
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Egy nappal korábban 110 306 280 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 441 610, a gyógyultaké 62 112 930 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Egy nappal korábban 111 057 451 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 460 393, a gyógyultaké 62 605 016 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Számos európai országhoz hasonlóan hazánkat is elérte a járvány harmadik hulláma. A brit vírusmutáns egész Európában gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát. Ezért a...
Egy nappal korábban 112 536 726 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 497 263, a gyógyultaké 63 492 800 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...

A címlapról

Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.

Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.