Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák - emelte ki a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Benkő Tibor hozzátette: több mint 1100 intézményben kell fertőtleníteni, a feladatban mintegy ezer katona vesz részt.

Beszámolt arról is, hogy a járványügyi védekezéssel kapcsolatos feladatokban több mint kétezer katona vesz részt, ezen felül további 10 ezer katona van készenlétben szükség esetére. Sok tartalékos katona önként jelentkezett szolgálatra a járványügyi helyzetben - tette hozzá.


A kórházparancsnokok, az idősotthonoknál intézményparancsnokok feladatairól azt mondta, ezek az egyenruhások, rendőrök és katonák segítik az intézmények vezetőit, összehangolják a munkát. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a központi ellátásból időben megérkezzenek a védekezéshez szükséges eszközök, továbbá a járványügyi helyzet korlátozásait, a rendszabályok betartását támogatják és ellenőrzik - közölte Benkő Tibor.

MTI 2020. május 7.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Egy lakásvásárlással, felújítással kapcsolatos döntésnek fontos része, hogy tájékozódunk arról, milyen forrásokra, segítségre számíthatunk.
Átfogó szemléletformáló kampányt indít 2022-ben a Budapesti Közlekedési Központ az Európai Unió által finanszírozott VEKOP kerékpáros beruházásokhoz kapcsolódóan.
Megkönnyíti az együttműködést, ha ismerjük egymás viselkedési stílusát.
Készíts egy barátaidnak szóló meggyőző, maximum 3 perces videót arról, hogy miért legyenek ők is az internet ászai!
A változások a feje tetejére állíthatják az életünket, boldogulásunk ilyenkor azon múlik, mennyire vagyunk képesek a helyzetet elfogadni, és új tervet kidolgozni.
A turné igazi ünnepnek ígérkezik mind Justin, mind a rajongói számára, akik már türelmetlenül várják az új showkat.
Idén harmadik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik a saját területükön...
Napjainkban a stressz, a rendszertelen életmód, az étkezési szokások és számos egyéb tényező hatására sokan szenvednek valamilyen emésztési problémától, amelynek gyökerét orvosi vizsgálatok által...
A koronavírus-járvány 4. hulláma során ismét kulcskérdéssé vált, hogy ki és mikor veszi észre magán a Covid tüneteit, és mikor tudja diagnosztizálni azt.
A magyar családi patikák országos hálózatát működtető Kulcs Patikák az SOS Gyermekfalvak támogatásával indítja el hosszútávú jótékonysági programját.

A címlapról

Egy lakásvásárlással, felújítással kapcsolatos döntésnek fontos...
A nagy sikerre való tekintettel egy héttel meghosszabbította a...
Átfogó szemléletformáló kampányt indít 2022-ben a Budapesti...
A kerület több pontján is adventi és hanukai gyertyákat gyújtottak...
A mai fiatalok derűlátóbbak a szüleiknél, ugyanakkor hatékonyabb...
Gulyás Gergely azzal kezdte a csütörtöki Kormányinfót, hogy a...

Könyvajánló

Megkönnyíti az együttműködést, ha ismerjük egymás viselkedési stílusát.
A változások a feje tetejére állíthatják az életünket, boldogulásunk ilyenkor azon múlik, mennyire vagyunk képesek a helyzetet elfogadni, és új tervet kidolgozni.
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
Tánc-szín-játék címmel jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének könyve, több évtizedes alkotói munkájának lenyomata.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Némelyek szerint nem létezik a gyermekeket célzó szexuális lobbi. Erre ismét rácáfolt a valóság - Magyarországon.
Pénteki munkanap, 11:45, az Erste számlák nem elérhetőek Dzsordzsal.
Ha miattuk újabb lezárásokra kényszerül az ország, lesz irgum-burgum!

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.

hirdetés


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech