Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Új generációs Mercedes-Benz Conecto buszokat adott át a főpolgármester a BKV Zrt. Dél-pesti Autóbuszgarázsában, a Méta utcában

Forgalomba állt az első 16 korszerű busz.

Budapesten évről évre nő a közösségi közlekedésben részt vevők száma, és a felmérések szerint a szolgáltatás színvonalával való elégedettség is határozott javulást mutat. Ennek érdekében a BKV Zrt. folyamatosan keresi az új megoldásokat, lehetőségeket, hogy az utasok XXI. századi körülmények között és biztonságban juthassanak el reggelente a munkahelyükre, az iskolájukba, délután pedig haza.

Még nem elektromos
Folyamatosan érkeznek a vadonatúj Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok a BKV Dél-pesti Autóbuszgarázsába. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere január 20-án ünnepélyes keretek között adta át itt az első 16 forgalomba álló buszt.
A főpolgármester a beszédében elmondta, hogy ma még nem tart ott a technológia, hogy a napi több száz kilométert futó járatokat elektromos járművekkel oldják meg, de örülne, ha néhány év múlva Budapesten csak elektromos buszok közlekednének.

Zöld irányok
– Az ide vezető úton mégis fontos lépés a mai, hiszen a megkezdett fejlesztések és az új zöld irányok megjelenése ígéretes jövőt mutat. Szándékunk egyértelmű. Közösségi közlekedést akarunk fejleszteni, levegőminőséget javítani, zöldebb várost teremteni – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
A főpolgármester hozzátette: zöld város csak jó közösségi közlekedés megteremtésével lehetséges, amihez pedig jó buszok kellenek. A Fővárosi Önkormányzat fontos célja, hogy folytassa a járműpark korszerűsítését. A jelenlegi bővítést még az előző városvezetés határozta el, ezért Karácsony Gergely megköszönte Tarlós Istvánnak és a munkatársainak a beszerzés és a lebonyolítás elkezdését. Utalt arra, hogy a közösségi közlekedés fontosabb ügy annál, mint hogy a politika meggátoljon egy jó kezdeményezést.

Ez csak a kezdet

A BKV Zrt. vezérigazgatója, Bolla Tibor elmondta, hogy a társaság mintegy 2200 járművet üzemeltet a fővárosban, s ennek csaknem a fele, ezer az autóbusz. Az átlagéletkoruk 15 év, ezért mindig öröm, ha ezen a téren újdonságról számolhatnak be.
– A most átadott 16 busz csak a kezdete a BKV-járműpark megújításának. Ezeket a buszokat a legkorszerűbb motorokkal és klímaberendezésekkel látták el, és húsz évnél idősebb társaikat váltják fel – tette hozzá Bolla Tibor.

Újratervezés

A közösségi közlekedés fejlesztését, a járműállomány folyamatos megújítását szem előtt tartva a BKV 2018 végén kezdeményezte húsz új szóló és húsz új csuklós autóbusz beszerzését. Az autóbuszokra szóló uniós nyílt közbeszerzési eljárást az Inter Traction Electrics Kft. nyerte meg a Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszokkal. Az első negyven jármű vételárát a BKV Zrt. a saját beruházási terve alapján finanszírozta.
A Conecto Next Generation típus egy korábbi széria teljesen újratervezett változata, amely mindössze másfél éve érhető el a piacon. A leszállított autóbuszok a típushoz elérhető legerősebb motorral vannak felszerelve, amelyek az érvényben lévő legmagasabb, Euro 6d-Temp környezetvédelmi besorolással rendelkeznek.

Emelkedik a színvonal
Az új buszok nemcsak fiatalítják Budapest buszállományát, hanem javítják a flotta szén-dioxid-kibocsátási mutatóit, így a főváros levegőjének minőségét is.
A járművekbe a legnagyobb választható teljesítményű klímaberendezést szereltek, ami várhatóan a legnagyobb kánikula idején is kellemes hőmérsékletet biztosít az utastérben. A nagyméretű eltolható ablakok a tavaszi és őszi átmeneti időszakokban segítik a szellőzést. A szóló járművek 108, a csuklósok 152 személy szállítására képesek.
Kérdésünkre válaszolva Karácsony Gergely elmondta, hogy a további 24 jármű folyamatosan érkezik a Méta utcai telephelyre. Az új autóbuszok az 1999-ben és 2001-ben gyártott Ikarus 412-eseket váltják, és Budapest déli térségében, tehát többek között Pestszentlőrinc-Pestszentimrén állhatnak forgalomba. Így a Dél-Pesthez kötődő járatokon és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő 200E buszon utazók jelentős színvonal-emelkedésre számíthatnak.

(forrás: bp18.hu)

A Budapest rovat további hírei

Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a koronavírus elleni orrspray, amellyel kapcsolatban a pécsi virológusok végeztek kutatásokat.
Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke szerint a válogatott három versenyzőjének van esélye döntőbe jutni a sportág 50. világbajnokságán, amit hétfőtől vasárnapig rendeznek Kitakjúsúban,...
Sok a tévhit a magyarok körében a házastársakra és az élettársakra vonatkozó öröklési szabályokkal kapcsolatban. Az emberek alig egyharmada tudja csak például, hogy nem feltétlenül örököl mindent a...
Számos nemzetközi és magyar szerző részvételével, magyar és világirodalmi könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, Könyves Sétákkal és egyéb programokkal várja a közönséget az idén tízéves Margó...
Világ Igaza kitüntetést és Bátorságért érdemjelet adott át Pintér Sándor belügyminiszter és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete csütörtökön Budapesten.
Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
A szüreti időszak hagyományos falusi társadalomban valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól Simon-Júdás napjáig.
A V4-ek és Szlovénia polgárai szerint a digitális fizetési lehetőségek segítették a járvány elleni védekezést: a régió lakosságának 83 százaléka örül a készpénzmentes fizetési lehetőségek...
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és megelőzésére szolgáló speciális monitoring rendszer kidolgozásáról kötött megállapodást a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-,...
Árprésben a malomipar: a növekvő energiaárak és a bérköltségek emelkedése miatt októberben már szinte biztos a sütőipari áremelés, januárban pedig a liszt is drágulhat.

A címlapról

Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a koronavírus elleni...
Özönlik az országba az import zöldség és gyümölcs, a magyar földek...
Szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a Nefelejcs...
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és...
Még csak nem is lenne túlzottan drága, sőt, hosszú távon megtérülne.
A brit Time Out magazin 27 ezer városlakó és helyi szakértők...

Könyvajánló

Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó.
Kritikusok szerint a Harry Potteren is túltesz a Tűz Szárnyak-sorozat
Vajon mire van szükség az új szokások kialakításához?

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Szerintem a minimálbér-emelés egy titkos fegyver. Olvasónk blogírása.
Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.
A Fauda sikere után azt hiszem nem vagyok egyedül, aki egy újabb jó mozira számított Lior Raz főszereplésével.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Különleges lehetőséget kínál a Servitor Pro Multis Nonprofit Kft. a már meglévő és a most belépő ügyfelei számára.
Tizenöt civil ötletet valósít meg a főváros az egymilliárd forintos részvételi költségvetésből a szavazatoknak megfelelően – jelentették be a főváros vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.
- Civilek és katonák példaértékű összetartása -

hirdetés


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech