Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Bíznak a fellendülésben a gazdasági élet szereplői, a munkahelyvédelmi intézkedéseket a kihívással arányosnak tartják, és egyre kevesebben szorulnak állami segítségre - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László a szakmai kamarákkal és a vállalkozói érdekképviseletekkel tartott egyeztetést követően közölte, hogy a 2010 óta felépített egyensúlyt a koronavírus-járvány okozta válság nem sodorta veszélybe, az intézkedések pedig újabb járványhullám esetén is fenntarthatók.
A gazdaságvédelem azokat segíti a leghatékonyabban, akik a leginkább megérezték a válságot, így elsősorban a feldolgozóipart, a kereskedelmet, az idegenforgalmat és a vendéglátást - tette hozzá.


Az államtitkár közlése szerint bizakodó hangulatról számolnak be a külföldi szervezetek is, ami a Magyarország számára fontos külpiacok mielőbbi helyreállását vetíti előre. György László a rendezvényen ismertette a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek eddigi eredményeit is. Összesítése szerint több mint 1 millió munkavállalót támogat a kormány, köztük csaknem 170 ezer álláskeresőt, és majdnem félmillió munkahely megtartását. Több mint 150 ezren éltek a kisadózók adójának elengedésével, 210 ezer munkavállaló után nem kell járulékokat fizetni átmenetileg, és majdnem 62 ezren vesznek részt az Újratervezés program informatikai alapképzéseiben.


A munkahelyteremtő támogatások több mint 18 ezer embert segítettek vissza a munkaerőpiacra. Egyre aktívabbak az egyévi vállalkozók is, hiszen májusban több mint 10 ezren, és ebben a hónapban is több ezren kezdték újra a tevékenységüket azok közül, akik a válság miatt a nemrég a felfüggesztés miatt döntöttek. Az államtitkár várakozása szerint a vállalkozásokat segítő magyar, hightech és zöld kiírás 100 milliárd forintra emelt keretösszege várhatóan fedezni fogja a szabályos kérelmek igényeit, vagyis forráshiány miatt senkit nem utasítanak el. A pénteken zárult pályázat csaknem 5,5 ezer jelentkezője megközelítőleg 170 milliárd forint beruházást vállalt. Nem ez az egyetlen pályázat ugyanakkor, amely igazolja, hogy a kormány elkötelezett a zöld gazdaság fejlesztése mellett - hangsúlyozta György László a Zöld nemzeti bajnokok programra utalva.

Ennek a támogatásait már a múlt héten bővítették, így a vissza nem térítendő támogatás felső határa cégenként 100 millió forintról 400 millió forintra, a pályázati keretösszeget is 3,85 milliárd forintról 7,3 milliárd forintra nőtt. Az államtitkár kedvező visszajelzésként értékelte, hogy egyre kevesebben kérnek munkahelyvédelmi bértámogatást. A lehetőséggel 11,7 ezer vállalkozásnál 174,6 ezer munkavállaló élt eddig, de az elmúlt egy hétben már alig 10 ezerrel nőtt a támogatottak száma. A kérelmek mindössze néhány százalékát kell elutasítani, például olyan munkahelyeken, ahol a válság nem okozta a forgalom csökkenését. A támogatott munkaadók 95 százaléka mikro- és kisvállalkozás, akik örömmel fogadják, hogy a pályázati ügyintézés egyszerű és gyors - tette hozzá. A kutatási-fejlesztési bértámogatást György László európai szinten is egyedülállónak nevezte, hangsúlyozva, hogy a program nem csupán az innovációban dolgozók itthon maradását, de új álláslehetőségek megteremtését is segíti. Az érintettek tudása tehát - mint fogalmazott - az erős nemzetközi versenyben is Magyarországon hasznosul. Mostanáig 866 vállalat nyújtott be kérelmet több mint 16 kutató és fejlesztő alkalmazott bértámogatására. 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben október utolsó vasárnapján kezdődik a téli időszámítás.
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása az óraátállítás miatt is megszakítás nélkül 49 órán át lenne érvényben a mindenszentekkel háromnaposra hosszabbodó hétvégén.
A koronavírus világjárványt megelőző években nem volt megszokott, hogy a magyar bankok rendszeresen emeljék a számlacsomagjaikhoz kötödő díjaikat.
Üzent a MOL, KORLÁTOZZÁK az üzemanyageladást: ezért hozták meg a drasztikus döntést
Az albérletekkel kapcsolatban főleg az állandóan ingadozó árakról van szó, ám az sem elhanyagolható, hogy az elmúlt években mennyit változott az, hogy kik és miért keresnek kiadó lakásokat...
Az elmúlt években hihetetlen mértékű digitális átalakulást vezényelt le a NAV – kezdve a pénztárgépek 2013-as online bekötésével –, hogy mára olyan adatvagyonnal rendelkezzen, amivel szinte valós...
Töretlenül szárnyal a lakáshitelezés Magyarországon, de nem azért, mert sokkal többen vennének fel hitelt, mint korábban, hanem mert harmadával nagyobb összeget vesz fel egy átlagos hitelfelvevő,...
A modern dízelmotorok működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue folyadék napok alatt hiánycikk lett Magyarországon.
Méltatlanul szorult háttérbe a magyarok által gyakran és változatosan fogyasztott zöldségek palettáján a karalábé. Nem éppen kedvenc, ezért legfőbb ideje, hogy újra felfedezzük magunknak, hiszen...
Egyre rögösebb az európai gazdasági fellendüléshez vezető út: ha nem lenne elég az ipar működéséhez nélkülözhetetlen energiaforrás, a földgáz hiánya és a csillagos egekbe szökkenő árazása, továbbá...

A címlapról

A barna tajkártyásokat érinti a változás.
Üzent a MOL, KORLÁTOZZÁK az üzemanyageladást: ezért hozták meg a...
Ködös, csípős reggelek, napsütéses őszi délutánok várnak ránk jövő...
A modern dízelmotorok működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue folyadék...
A fővárosi hétköznapok és a hétvégi kirándulások alkalmával mind a...
Az október 23-i megemlékezések, illetve politikai rendezvények miatt...

Könyvajánló

Tánc-szín-játék címmel jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének könyve, több évtizedes alkotói munkájának lenyomata.
Hogyan lehetetleníti el a hatékony vezetést a gőg, és mit tehetünk ez ellen?
Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A címből talán kiderül, hogy én nem tartozom közéjük. Nézzük miért gondolom így!
Szerintem a minimálbér-emelés egy titkos fegyver. Olvasónk blogírása.
Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.

hirdetés


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech