Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Mindössze 2  újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4081 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában nem emelkedett az elhunytak száma, változatlanul 568 fő, 2581-en pedig már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 932 fő. Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 192 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen. 

Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van.

A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt. Az élelmiszerüzletek, patikák, drogériák a megszokott rendben fogadhatják a vásárlókat. Az üzletek, vendéglátóhelyek, szálláshelyek, mozik, színházak, uszodák, fürdők stb. korlátozás nélkül nyitva lehetnek. Az ingyenes parkolást július 1-ig biztosítja a kormány valamennyi településen. 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény továbbra sem tartható.

A járványügyi készültség alatt is működik az Operatív Törzs, és szükség esetén járványügyi bevetési egységet rendel ki oda, ahol a fertőzés felüti fejét.

A bármely országból Magyarországra hazatérő magyar állampolgárok immár hatósági házi karantén elrendelése nélkül beutazhatnak. Megszűnt az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi  dolgozók, a katonák, a kormánytisztviselők kiutazási tilalma.

Ha valaki külföldre utazik, akkor javasoljuk, hogy tájékozódjon a  konzuliszolgalat.kormany.hu  honlapon a célországban aktuális járványügyi helyzetről és utazási korlátozásokról.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.
Pénteken változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin átlagára 454 forint lesz literenként, ami új történelmi csúcs, míg a gázolaj 449 forintra emelkedik, ami mindössze egy forinttal marad...
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
A mádi erősember július utolsó hétvégéjén Joensuuban, Finnországban méri össze a tudását Európa legjobbjaival
A debreceni DESE Skateparkban rendezett viadalon - az ob szervezőinek hétfői tájékoztatása szerint - junior, amatőr és profi kategóriában indultak a kerékpárosok, illetve rendeztek egy extra...
Lázár János folytatja a tavaly megkezdett munkát a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztján.
Online kiállítás nyílt a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásaiból; a magyar kormány által meghirdetett pályázatra legutóbb mintegy 28 ezer felvételt neveztek - közölte az MTI-vel hétfőn a...
Okoscégek a holnap munkavállalóiért
A legjobb az lenne, ha minden gyümölcsöt és zöldséget a termelőktől tudnánk beszerezni, de ez sokak számára csak utópia: a magyarok jelentős százaléka a nagyobb boltok, hipermarketek polcairól...

A címlapról

A 17-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as, valamint az 56-os villamosok...
Elkezdődött az őzek násza, az aktívabb állatok gyakrabban...
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópályán és...
Pénteken változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a...
Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti...

Könyvajánló

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
Okoscégek a holnap munkavállalóiért

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

- Civilek és katonák példaértékű összetartása -
Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.