Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A főváros kormányhivatal megítélése szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést.

A kormányhivatal az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett: a kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a fertőzés közösségi terjedésének fékezéséért a BKK-nak november 5-ig kellett volna megküldenie a járatsűrítési tervét.

Hozzátették: a BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre, a tervben ugyanis olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá.
A kormányhivatal szerint a BKK által közölt adatokból látszik, hogy vonalainak mindössze kilenc százalékán történt járatsűrítés, és azok mértéke is rendkívül alacsony. Továbbá az is kiderült a harmadik felszólításra megküldött részletes adatokból, hogy a délelőtti és a délutáni csúcsban végrehajtott járatsűrítések jelentős része nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakon valósult meg, csupán a kevésbé zsúfolt járatokat érinti - fűzték hozzá.
"A kormányhivatal ismét felszólította a BKK-t, hogy szakmailag támassza alá intézkedéseit, és értékelhető járatsűrítési tervet nyújtson be" - áll a közleményben.

MTI 2020. december 4.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Egy nappal korábban 115 174 302 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 559 473, a gyógyultaké 65 118 869 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Müller Cecília hozzátette: rendkívüli kihívást jelent a fertőzöttek számának csökkentése, ezért is lépnek életbe hétfőtől a kontaktusok számának csökkentését célzó korlátozások. Elmondta:...
A veszélyhelyzet miatti kormányzati intézkedések betartása, a fertőzések megelőzése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain a személyesen megjelenő ügyfeleket...
Megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Digitális Jólét Program (DJP) közös, állandó munkacsoportja, amelynek célja a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitális...
A katolikus templomokat továbbra sem zárják be, nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani.
Orbán Viktor pénteki rádióinterjújának legfontosabb részeként a miniszterelnök közölte, hogy problémák vannak a tömeges oltással. A gond nem az oltóanyagokkal függ össze, hanem technikai kérdésekkel.
A vírus elleni háború utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk – fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban.
Szijjártó Péter a videóban kiemelte: a koronavírus elleni vakcinákat szállító kamionok már átlépték a határt, és amikor a Nemzeti Népegészségügyi Központ úgy dönt, az oltóanyagok azonnal...
Kifejtette: a vakcinák segítenek, de védettség csak 2-3 hét után alakul ki. Még sem számban, sem időben nem tartunk ott, hogy a hatásukat jelentősen éreztessék, most pedig "helyzet van" -...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az előző évhez hasonlóan 150 millió forinttal segíti a 2024-es, párizsi olimpiai kvalifikáció megszerzése érdekében a magyar lovassportot.

A címlapról

Megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Digitális...
A vírus elleni háború utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk –...
Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó...
Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális...
Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.