Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

2021. január 19. - 09:38

Kevés vakcina van Európában, így Magyarországon is - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás elmondta, még kevesebb vakcina lesz Európában, miután a Pfizer bejelentette, hogy csökkenteni fogja a szállítandó mennyiséget.
    A Moderna ugyan továbbra is szállít, de csak kis mennyiségű oltóanyagot, az AstraZeneca engedélyezése pedig "majd valamikor következik", de ez még hetekbe telhet - tette hozzá.
"Ezért döntött a magyar kormány korábban már úgy, hogy megnéz más forrásokat: Oroszország és Kína jött elsősorban szóba" - fejtette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy az orosz és a kínai vakcinákat a magyar szakemberek az egészségügyi protokoll alapján megvizsgálják.
    Menczer Tamás hangsúlyozta, a magyar szakemberek világhírűek és képesek önálló döntést hozni, s amikor végére értek a munkának, akkor elmondják a véleményüket a vizsgált vakcinákról. Ha ők azt mondják, hogy a vakcinák rendben vannak, akkor lehet szerződést kötni a gyártókkal, de addig nem - mondta.
    Hozzátette, "senki és semmi" nem tiltja, így az Európai Unió sem, hogy a magyar kormány olyan gyártókkal tárgyaljon, amelyekkel Brüsszel nem tárgyal.
Elmondta azt is, információi szerint tizennégy európai ország jelentkezett egy óra alatt a kínai gyártónál azt követően, hogy az "előrehaladott" magyar tárgyalások nyilvánosságra kerültek.

MTI 2021. január 19.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Kluge a sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy Közép- és Kelet-Európában, valamint Nyugat-Európa több országában újra terjedőben a járvány. A múlt héten a Covid-19-es megbetegedések száma 9...
Szijjártó Péter a videóban kiemelte: a koronavírus elleni vakcinákat szállító kamionok már átlépték a határt, és amikor a Nemzeti Népegészségügyi Központ úgy dönt, az oltóanyagok azonnal...
Egy nappal korábban 114 751 575 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 549 260, a gyógyultaké 64 903 591 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Kifejtette: a vakcinák segítenek, de védettség csak 2-3 hét után alakul ki. Még sem számban, sem időben nem tartunk ott, hogy a hatásukat jelentősen éreztessék, most pedig "helyzet van" -...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az előző évhez hasonlóan 150 millió forinttal segíti a 2024-es, párizsi olimpiai kvalifikáció megszerzése érdekében a magyar lovassportot.
Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel, 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott - közölte a GKI...
A budapesti Cervantes Intézet a Typotex kiadóval együttműködésben bemutatja Martín Olmos művének magyarra fordítását, a Fekete panoptikum ot.
Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget...
Megfigyelhetjük, hogy az ingatlan árak az elmúlt években megnövekedtek. Ezeket a piackutatásokat, amik például ezt is kimutatja, az amerikaiak csinálták, mivel itt nem tizedelte meg az...
Újabb nemzetközi kupamérkőzés lesz a Puskás Arénában: a norvég Molde és a spanyol Granada nyolcaddöntőjének március 18-i visszavágóját rendezik Budapesten a labdarúgó Európa-ligában.

A címlapról

Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó...
Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális...
Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.