Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A válság ellenére sem nőnek a lakosság és a kisvállalkozók adóterhei, a többletterheket elsősorban a tőkeerős csoportoknak kell vállalniuk.

  A kormány ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy a válságkezelést széles társadalmi egyetértés övezze, ezért a különadókról a nemzeti konzultáción keresztül az emberek visszajelzéseit is várja. - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy Európában másutt általános adóemeléseket fontolgatnak a döntéshozók, a magyar kormány viszont azt tartaná igazságosnak, ha a pénzintézetek és a jelentős piaci erőfölénnyel rendelkező kiskereskedelmi üzletláncok fizetnének többet.     A bankok járványügyi különadója, és a kiskereskedelmi különadó a kormány számításai szerint összesen 91 milliárd forinttal járulhat hozzá a válságkezeléshez - közölte az államtitkár, majd megjegyezte, hogy csaknem ugyanekkora összeg maradt a vállalkozóknál és a vállalatoknál az elmúlt hónapokban adókedvezményként. Július 2-ig a kiskereskedelmi cégek 11 milliárd forintot, a bankok 18 milliárd forintot fizettek be. A járvánnyal összefüggő közvetlen támogatások és a védekezési költségek elérték a 600 milliárd forintot, de a gazdaságvédelem ennél jóval nagyobb teher, összege az adókedvezményeket, a hitelmoratóriumokat, a hitel- és garanciaelemeket is beleszámolva a GDP 20 százalékára tehető - tette hozzá.    

 Izer Norbert kifejtette, hogy a Magyarországon működő 35 ezer kiskereskedelmi vállalkozásból 2 ezret terhel különadó. Ennyien vannak, akiknek az éves árbevétele meghaladja a félmilliárd forintot. A legmagasabb adósáv a 100 milliárd forint felettiekre, vagyis alig egy tucat társaságra vonatkozik. A kormány az uniós szabályoknak megfelelően döntött a kiskereskedelmi különadóról, hiszen az árbevételt terhelő sávos adózás az Európai Bíróság ítélete szerint nem korlátozza a versenyt - hangsúlyozta.     A bankok számára a többletteher nem ismeretlen, hiszen tranzakciós illetéket és bankadót is fizetnek, a hitelmoratóriummal pedig 2 ezer milliárd forintot hagytak a vállalkozásoknál és a háztartásoknál - mondta az államtitkár. Véleménye szerint a járványügyi különadó előrehozott adófizetésnek tekinthető, hiszen 5 év alatt leírható a bankadóból.     Izer Norbert a gazdasági intézkedések kulcskérdésének nevezte a többletterhek méltányos elosztását. A kormány ugyanakkor - mint fogalmazott - azt is fontosnak tartja, hogy a válságkezelést széles társadalmi egyetértés övezze, ezért a különadókról a nemzeti konzultáción keresztül az emberek visszajelzéseit is várja.

MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

A férfi vízilabda Magyar Kupa jövő heti helyosztói kísérő eseményeként rendezik a Waterpolo Masters Summer Cup elnevezésű kupát, melynek keretében újra medencébe ugrik az olimpiai bajnok legendákból...
Júniusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal...
A Mol-csoport 113,9 milliárd forint (353 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el az idei második negyedévben, ami dollárban számolva 44 százalékos,...
Megállapodtak a munkáltató és a szakszervezetek képviselői csütörtökön abban, hogy átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók a Magyar Postánál, emellett megmarad az éves...
Megkezdődött a hat hazai Kika bútoráruház átalakítása, októbertől új tulajdonosa, az XXXLutz nevét veszik fel a lánc magyarországi áruházai.
Egyetlen karszalaggal élvezhetők öt budapesti művészmozi vetítései, köztük számos premier előtti film augusztus 28-án estétől másnap hajnalig az Artmozik éjszakáján.
A világon egyedülálló vállalkozás szem- és fültanúja lehet a közönség augusztus 18-án és 19-én a Zeneakadémia Nagytermében. Balázs János zongoraművész Rahmanyinov valamennyi zongoraversenyét...
A Testnevelési Egyetem ad otthont a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) online hallgatói világfórumának, amelyre augusztus 12. és 14. között kerül sor.
Idén is megtartják augusztus utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált, amelyet azonban a járványügyi rendeleteknek megfelelően a szokásosnál kisebb körben, a kezdeti évek...
Több mint 15 ezer nagycsalád vett már autót kormányzati támogatással, közülük több mint 4 ezren lízingszerződéssel - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel szerdán.

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    Ferencváros újság

    A Ferencváros újság a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatók, akiket ajánlunk

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó