Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

2021. február 02. - 12:40

Új gyárat épít a HILTI Kecskeméten, a gépipari vállalat 7,2 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztés 73 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A Magyarországon működő vállalatok ebben a nehéz időszakban, a koronavírus-járvány ellenére is sorra a beruházások mellett döntenek. A HILTI beruházásának bejelentése a nyolcadik ebben az évben.


Szijjártó Péter kiemelte, hogy a liechtensteini vállalat 120 országban van jelen, így jelentős siker, hogy Magyarországot választotta új gyára helyszínéül. Felidézte, hogy a HILTI az egyik első külföldi vállalat volt Magyarországon, amely még a rendszerváltoztatás előtt beruházást hajtott végre Kecskeméten.
    A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy minden eddiginél élesebb a beruházásokért folyó verseny a világban. Mint mondta, ennek a versenynek Magyarország az egyik legnagyobb nyertese. A HILTI beruházásának bejelentése a nyolcadik ebben az évben - tette hozzá.
    Tavaly 42 százalékkal esett vissza globálisan a külföldi közvetlen beruházások mértéke, Magyarországon viszont 140 százalékkal nőtt - ismertette Szijjártó Péter.
    A magyar beruházás-ösztönzési rendszer soha annyi beruházást nem kezelt, mint az előző évben, és a tavalyi 1434 beruházás után ez az év is jól kezdődött - fogalmazott.
    A külügyminiszter szerint ezt a sikert Magyarország nem tudta volna elérni, ha szociális alapon osztották volna ki a pénzt, illetve ha az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság nem vált volna az Európai Unió egyik legéleterősebb gazdaságává. A sikerhez hozzájárult az is, hogy a Magyarországon működő vállalatok ebben a nehéz időszakban is sorra a beruházások mellett döntöttek - emelte ki.
    Szijjártó Péter a hosszú távú nemzetközi versenyképességet megalapozó beruházásnak nevezte a HILTI fejlesztését.
    Hangsúlyozta, hogy a vállalat a magyar gépipar egyik fontos tagja. Jelentős szerepe volt abban, hogy 2019-ben a gépipar 11 százalékkal nőtt Magyarországon, és tavaly is fenntartotta ezt a szintet. Az ágazat november végéig 16 ezer milliárd forintos termelési értéket állított elő, ami gyakorlatilag megegyezik az előző év azonos időszakáéval. A magyar gépipar termelési értékét tehát nem csökkentette érdemben a világjárvány, ami a gépiparban érintett cégek beruházásai nélkül nem így történt volna - fejtette ki Szijjártó Péter.
    Takács Gyula, a HILTI Szerszám Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a multinacionális vállalat termékeivel főként az építőiparban dolgozóknak kínál professzionális, rendszerszintű megoldásokat. A HILTI-nek nyolc gyára van világszerte, Kecskeméten 12 ezer négyzetméteren több mint háromezer terméket állítanak elő, a gyár több mint 300 szakembert foglalkoztat.
    Az új telephelyen a szerszámgyártást kiegészíti a nagy teljesítményű professzionális rendszerek szerelése, majd várhatóan a rendszerek alkatrészeinek gyártása - jelezte.
    Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere hangsúlyozta: a HILTI a város egyik legrégebbi külföldi munkáltatója, amely tudáscentrikus megközelítésével segít az egyik legfontosabb cél elérésében, a kecskeméti fiatalok otthon tartásában és kiemelkedő szakemberek kecskeméti letelepítésében.
    Mint mondta, Kecskemét az utóbbi években kiemelt helyszíne lett az

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért...
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Mesélő hangjegyek címmel rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Az idén a legsportosabb munkahely vagy tanintézmény címért mérhetik össze teljesítményüket a Kihívás Napja alkalmából a versengést kedvelő dolgozók, valamint óvodások, iskolások és egyetemisták.
Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére annak érdekében, hogy...
A magyar tejágazat jövője érdekében meg kell akadályozni, hogy a belföldön készülő termékek kiszoruljanak a saját piacukról - közölte a Tej Terméktanács szerdán az MTI-vel.
Gazdag Dániel lett a legjobb játékos a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött 2020/21-es idényében, amelyben az ő egyik gólját választották a szurkolók a legszebbnek.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai...

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.