Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Az Európai Uniónak meg kellene engednie, hogy a tagállamok saját költségvetésükből 800 ezer eurónál több támogatást is adhassanak munkahely-teremtő és -megtartó beruházásokhoz - mondta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalára kedden feltöltött videójában.

Szijjártó Péter az EU külkereskedelemmel és külgazdasággal foglalkozó minisztereinek értekezlete után elmondta: az ülésen szóba került a koronavírus-járvány utáni új világgazdasági helyzet. Mint mondta, biztos, hogy új világgazdasági verseny indul meg, amelyben újak lesznek a szereplők közötti erőviszonyok és a szabályok is.
    "Ebben az új világgazdasági versenyben csak akkor lehetünk sikeresek európai szinten, hogyha támogatjuk azokat a vállalatokat, amelyek beruházásokat hajtanak végre a kapacitásaik bővítése, illetve a technológiai fejlettségük javítása érdekében" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: "ha az Európai Unió elhibázza, és nem támogatja ezeket a vállalatokat, akkor egész Európa versenyhátrányba tud kerülni, és az elveszett munkahelyeket nem lehet pótolni".


    Emlékeztetett, hogy az EU vállalatonként legfeljebb 800 ezer eurós támogatást enged a munkahelyteremtés vagy a technológiai modernizáció érdekében végrehajtott beruházásokhoz. Hozzátette: Magyarország ezt kihasználja, az itt működő vállalatok beruházásait a kormány 50 százalékban támogatja - 800 ezer euróig - így 806 magyar vállalat számára biztosít a 377 milliárd forintnyi beruházásukhoz körülbelül 170 milliárd forintnyi támogatást, és ezzel több mint 143 ezer munkahely megmentése válik lehetővé.
    Szijjártó Péter jelezte, hogy a 800 ezer eurós limit emeléséről másfél hónapja kezdeményeztek tárgyalást az Európai Bizottsággal, amely egyelőre nem reagált. "Ezt elképesztő hibának tartom. Békeidőben is elfogadhatatlan, hogy ilyen kérelemre másfél hónap alatt nem tudnak választ adni, de különösen elfogadhatatlan ez akkor, amikor a világjárvány miatt gazdasági veszélyhelyzet van" - mondta. Úgy vélte, az, hogy a bizottság másfél hónap alatt nem reagált, mutatja, hogy "miért vált sok esetben jelentéktelenné az európai koordináció a tagállamok között" az elmúlt hónapokban. Jelezte: amint a javaslat "zöld lámpát kap", indul a magyar támogatási rendszer.


    Szijjártó Péter elmondta: az ülésen tárgyaltak arról is, milyen kiszolgáltatott volt Európa a világjárvány idején, a védekezéshez szükséges eszközök döntő többségét külső forrásból kellett beszereznie az országoknak. A miniszter szerint nem lehet "pusztán piacgazdasági kérdés", hogy ezeket a - többek között maszkok, lélegeztetőgépek, védőruhák előállítására vonatkozó - kapacitásokat az EU létrehozza. Mint mondta, ez stratégiai kérdés, ez szükséges ahhoz, hogy Európa ne legyen ennyire kiszolgáltatott a járvány esetleges második hullámában, vagy egy új járvány megjelenésekor.


    Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy tárgyaltak a szabadkereskedelmi megállapodásokról, és szorgalmazták, hogy az EU gyorsítsa fel a szabadkereskedelmi tárgyalásokat az EU és partnerei között. Hozzátette: a magyar vállalatok nemzetközileg versenyképesek, ezért minél szabadabb a nemzetközi kereskedelem, az annál jobb a magyar vállalatoknak.
    Szijjártó Péter jelezte: a koronavírus-világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, és Magyarország nemcsak az egészségügyi, hanem a gazdasági védekezésben is jól teljesített.

MTI 2020. június 9.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A home office lehetősége a legmeghatározóbb szempont munkahelyváltás esetén az informatikai szektorban.
A drágább, nagyobb kényelmet vagy energetikai korszerűsítést szolgáló berendezések re külön gondolnunk érdemes, fontosabb belefoglalni őket a lakásbiztosításba.
Újabb eljárással egészült ki a nőgyógyászati daganatos betegek minimálisan invazív beavatkozással járó terápiás palettája a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika daganatsebészeti centrumában.
Világszinten rohamosan nő a perifériás érbetegségben, vagyis érszűkületben szenvedők száma.
Az est középpontjában az író prózai munkássága áll.
Legendásan nagy, összetartó család a Nádasberczy, ahol hagyomány, hogy minden 10 éves családtag kap egy másolatot a családi fényképalbumból, hogy megismerje a család történetét.
Ezt mind fenntartjuk! címmel indul a 2022-es Múzeumok Őszi Fesztiválja, melynek idei célja bemutatni, hogy a múzeumok milyen sokféle szerepet vállalhatnak a társadalmi, gazdasági és természeti...
A korábbiaktól eltérően már nem lesz papír alapú kitöltés. A részvétel kötelező.
Raffaello halálának 500. évfordulója alkalmából az eddigi legteljesebb kiállítást rendezték meg.
Ha saját gépjárművel rendelkezünk, nagy valószínűséggel a futómű beállítás fogalma már nem ismeretlen számunkra. Persze még így is előfordul az, hogy néhányan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen...

A címlapról

Nemzeti konzultáció indul a szankciókról, de mi ennek a jelentősége?...
Bővítik a szolgáltatásokat a Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged...
A magyar kormány Európában elsőként megkérdezi az embereket az...
A hőmérsékleti adatok alapján megkezdték a távfűtéses épületek...
A nyertes pályázók sem dőlhetnek még hátra.
A korábbiaktól eltérően már nem lesz papír alapú kitöltés. A...

Könyvajánló

Sablonos tucattörténetekkel tele a padlás, de olyan, ami fájón igaz, kevés van
Megjelent az írónő második könyve.
Fejes Krisztina saját élettörténete a példa rá: minden helyzetből van kiút.
Az emberi gondolkodás titkainak a nyomában

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy nő először mentálisan, majd fizikailag hagyja el a férfit. A Világ szerintem blog írása.
Városban élünk. Vannak, akik figyelembe veszik az ezzel járó szabályokat, amik az együttélést szolgálják.
Értem én, hogy Putyint büntetni akarjuk. De biztos, hogy így kell?

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.
Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech