Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Újabb gazdaságvédelmi intézkedések léptek életbe, ezek között négy adóügyi könnyítés is van - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy a taxisok után további 81 ezer kisvállalkozónak ad június 30-ig mentességet a kormány a kata átalányadó-fizetési kötelezettség alól a koronavírus-járvány miatt.

Ez 26 szakmacsoportot érint, a mentesség automatikus, a vállalkozónak jár ezalatt a társadalombiztosítási ellátás.
Varga Mihály közölte: a március 1-je előtt keletkezett kata-tartozásokra haladékot adnak, ez 74 ezer vállalkozást érint, és 10 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.
Tizenegy szakmában, többek között a turizmusban és a vendéglátásban töredékére csökken az adóteher, nem kell járulékot fizetni, mindössze a 4 százalékos egészségbiztosítási járulékot kell megfizetni a dolgozóknak is.
Közölte azt is: az adóvégrehajtásokat felfüggesztik a veszélyhelyzet végéig.
Az elmúlt években jelentős eredményként nyolcszázezerrel nőtt a munkahelyek száma, a feladat most ezeknek a megvédése - mutatott rá, hozzátéve: a kormány kész újabb és újabb lépéseket tenni ennek érdekében, amihez a munkaadók és a munkavállalók támogatása is szükséges.

MTI 2020. március 24.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Egy nappal korábban 114 067 979 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 530 723, a gyógyultaké 64 418 462 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők...
Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális útvonalán hazánk legfestőibb tájain!
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Egy nappal korábban 110 306 280 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 441 610, a gyógyultaké 62 112 930 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Egy nappal korábban 111 057 451 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 460 393, a gyógyultaké 62 605 016 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Számos európai országhoz hasonlóan hazánkat is elérte a járvány harmadik hulláma. A brit vírusmutáns egész Európában gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát. Ezért a...
Egy nappal korábban 112 536 726 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 497 263, a gyógyultaké 63 492 800 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...

A címlapról

Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.

Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.