Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Újabb adókönnyítésekről döntött a kormány, amelyek 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a családoknál - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Facebookra feltöltött videójában.

A versenyszférával kötött megállapodásnak megfelelően július 1-jétől újabb két százalékponttal, 17,5-ről 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, ez fél év alatt mintegy 160 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál - közölte a miniszter.


Mintegy 600 ezer cégnek és szervezetnek elég szeptember 30-ig benyújtani beszámolóját, valamint bevallani, illetve befizetni a társasági adót és a helyi iparűzési adót. A határidő elhalasztása adókönnyítést és likviditási segítséget is jelent - mutatott rá a miniszter. Hozzátette, hogy a beszámoló határidejének változása nem érinti a tőzsdei cégeket, a bankokat, a biztosítókat és a befektetési vállalkozásokat.


A munkavállalókat segíti, hogy továbbra is jogosultak egészségügyi ellátásra, akiknek most fizetés nélküli szabadságot kellett kivenni. Helyettük május 1-jétől a munkáltatónak kell megfizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ami havi 7710 forint - mondta Varga Mihály.
Kiemelte azt is, hogy minden cég megtarthatja azt az adózói besorolást, amelyet tavaly év végén megszerzett, tehát az adózás szempontjából megbízható cégek a megbízható besorolásban maradnak, továbbra is élhetnek az ezzel járó kedvezményekkel.


További kedvezmény, hogy a vállalkozások kérhetik bármelyik adó mérséklését abban az esetben, ha a járványhelyzet miatt kerültek nehéz helyzetbe. Ennek mértéke vállalkozásonként elérheti az 5 millió forintot. Kérhetnek a vállalkozások 5 millió forintos adótartozásig minden adófajta esetében 12 havi részletfizetést vagy hat havi pótlékmentes fizetési halasztást - ismertette Varga Mihály.


A kisvállakozásokat hozza majd jobb helyzetbe, hogy 2021-től 1 százalékponttal, 12-ről 11 százalékra csökken a kisvállalati adó (kiva) kulcsa. Az adócsökkentés mintegy 10 milliárd forintot hagy jövőre több mint 50 ezer vállalkozásnál - jelezte a pénzügyminiszter.
A turizmus területén dolgozó vállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek, ezért a kormány úgy döntött, hogy 2020. december 31-ig a vendégeknek nem kell megfizetniük az idegenforgalmi adót.


Még kedvezőbb lesz a SZÉP-kártya igénybevétele, csökken az adóteher és nagyobb lesz az elkölthető keretösszeg is. A kártyára utalt összeg után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni, így az adóteher 32,5 százalékról 15 százalékra csökken. A kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódik.
A részletes szabályok hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben - mondta Varga Mihály.

MTI 2020. április 16.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Kétségbeejtő helyzetben van a halágazat Magyarországon. A magas takarmányárak, az aszályos időjárás és a támogatások hiánya teljesen a padlóra küldték az ágazatot. A Magyar Akvakultúra és Halászati...
Amikor egy zenész könyvet ír, akkor mindenre fel kell készülni, akár még arra is, hogy egy szép nap becsenget a Terrorelhárítási Központ (TEK) és számonkéri, hogy mit csinál. Megjelent Vik Flames A...
Kedves Szülők, Nagyszülők és Pedagógusok! A Magyar Nemzeti Múzeum felfedező hátizsákjának a célja, hogy a látogató gyerekek újféle módon, izgalmas és tartalmas feltöltődésként éljék meg a múzeumi...
Egyre gyakrabban korlátozzák az ellenzéket – vagy amit annak képzelnek – az internet leállításával a demokráciahiányos országokban, akár gazdasági károk árán is. Ellenszer nemigen van.
A héten a NAV frissítette az ezzel kapcsolatos információs füzetét.
Úgy gondoljuk, hogy azoknak az ételízesítőknek van helye a konyhában, amelyek magas zöldségtartalmúak, kellemes fűszerezésűek és nem tartalmaznak ízfokozókat. 17 országosan megvásárolható...
Néhány héten belül teljesen új arculattal, foodpanda néven működik tovább a NetPincér.
Már csaknem 140 ezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-t .
Az Egészségipari Támogatási Program keretében a koronavírus elleni gyógyszerek gyártására új kapacitásokat épített a Pannonpharma Kft. 1,6 milliárd forintból Pécsváradon - közölte Varga Mihály...

A címlapról

ÖT ÉVIG TART A JÖVŐBEN A FELSŐFOKÚ TANÁRKÉPZÉS,
Történelmi rekordárszintre emelkedett a benzin literenkénti átlagára...
A rendőrség segédmotor-kerékpárként kezeli az elektromos rollereket,...
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI)...
Mozgással a mellékhatások nélküli gyógyulásért
Az a cél, hogy Magyarországon minden bajba jutott állampolgár,...

Könyvajánló

Amikor egy zenész könyvet ír, akkor mindenre fel kell készülni, akár még arra is, hogy egy szép nap becsenget a Terrorelhárítási Központ (TEK) és számonkéri, hogy mit csinál. Megjelent Vik Flames A Mocsár Trilógia című könyve, ami bár nem a zenéről szól, de egy olyan világot mutat be, aminek nagyon is sok köze van a muzsikához. És még veszélyes is. Füle Viktor, művésznevén Vik Flames alapvetően zenésznek tartja magát és nem írónak. Imádja az 50-es évek rock and roll-ját, a rockabilly-t, de egy ideje country zenét játszik. „Zeneszerző, dalszövegíró, zenekarvezető vagyok, a zene az, ami meghatározza az életemet, az érdeklődési körömet. Annyira elmerültem már ebben a világban, hogy úgy gondoltam, miért ne írhatnék erről egy könyvet. A Mocsár Trilóga az USA déli államaiban játszódik, ott, ahol ezek a számomra kedves zenék is születnek. A könyvvel azoknak az életét akartam kicsit megmutatni, akik ebben a zenei közegben léteznek, viszont mindezt egy kalandregény formájába öntöttem” – mesélte Füle Viktor. Troy azon kapja magát, hogy a túlélésért küzd A történet szerint Troy, a huszonhét éves seattle-i fiú eddigi életét a kanapén ülve töltötte, videojátékok és pizzásdobozok társaságában. Egy napon furcsa küldeményt kap, majd Las Vegas-ba utazik magyar származású barátnőjével, ahol a show részeként a fiút felhívják a színpadra, hogy lépjen be a kellékdobozba. Mikor magához tér, azonban egy teljesen idegen helyen találja magát, egyedül, ezer mérföldekre onnan, ahol addig volt. De mi történt? Troy azon kapja magát, hogy a túlélésért küzd, miközben egy egész világot érintő katasztrófa kialakulásának középpontjába kerül... „A barátaim szerint a főhős egy kicsit én vagyok, és valóban van hasonlóság. Ez a kissé életképtelen srác, akit addig csak a semmittevés érdekelt, belecsöppen egy olyan szituációba, ahol nagyon gyorsan fel kell nőnie. Túlélő szakemberré kell válnia, ez adja a történet alapját” – árulta el a szerző. Olvasás közben egy filmben érezzük magunkat A Mocsár Trilógia három regényt tartalmaz, de a három rész együtt tesz ki egy könyvet. Vik Flames elárulta, hogy bár a regényt három hónap alatt megírta, a kutatómunka sokkal több időt vett igénybe. „Olyan alapos háttérmunkát akartam végezni, hogy ha megemlítek egy kávézót a könyvben, és arra valaki rákeres az interneten, akkor az valóban abban a városban, abban az utcában legyen. De attól is féltem egy kicsit, hogy a kutatásom során egyszer csak becsenget a TEK, mert annyit olvastam az atombombáról, annak felépítéséről, hatósugaráról, hogy már féltem, gyanús leszek” – mesélte nevetve Viktor, akinek a fejében már most ott van a folytatás. „Bár lezártam a történetet, de rengeteg ötlet van még a fejemben. Ezt a regényt nagyon pörgősre terveztem. Kicsit olyan, miközben olvassa az ember, mintha egy sorozatot nézne a tévében. Hosszú tájleírások helyett inkább nagy csavarok vannak benne, ráadásul nem is egy. Ez egy klasszikus kalandregény lett, mindenkinek kellemes szórakozást nyújthat. Nem a jövőről szól, hanem egy teljesen elképzelhető világképet ad.” Igazi rejtvény a könyvben A szerző azt is elárulta, hogy egy játékot is elrejtett a műben. „Az egyik szereplő elrejtett valamit, valahova, és én tényleg eldugtam ezt a tárgyat itt, Magyarországon. Ezzel egy kis kincskeresésre invitálom az olvasót, főleg azokat, akik szeretik a kódfejtős játékokat. A Facebook-oldalamon ( https://www. facebook.com/vikflamesofficial ) hirdetem majd meg, és aki megtalálja az elrejtett kincset annak nyeremény lesz a jutalma.”
Az új kötet a szerző 2018 és 2020 között született verseiből és fotóiból állt össze.
A legitim német geopolitika megismerése korunk szellemi életének nagy kihívása.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.
A Fauda sikere után azt hiszem nem vagyok egyedül, aki egy újabb jó mozira számított Lior Raz főszereplésével.
Közismert, hogy Karácsony Gergely korábban bejelentette: nem akar miniszterelnök-jelölt lenni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Különleges lehetőséget kínál a Servitor Pro Multis Nonprofit Kft. a már meglévő és a most belépő ügyfelei számára, hiszen a kedvezményes flottaméretkvóta erejéig még a tavalyi árszinten szerezhetik be a villamos energiát. A nonprofit szférában tevékenykedő intézményeknek érdemes megragadni a Servitor energiaflottához történő csatlakozás lehetőségét, mivel a nem lakossági villamos energia ára az elmúlt években folyamatosan nőtt, így várhatóan a jövőben is folytatódni fog ez a tendencia. A Servitor Nonprofit flottában – a mostani lehetőség keretein belül – a csatlakozni kívánó nonprofit intézmények még a tavalyi árszinten szerezhetik be a jövő évre szükséges energiát sőt, emellett további szolgáltatásokat is felajánlanak a jelentkezőknek: díjmentesen felülvizsgálják a jelenlegi áramszolgáltatási szerződéseket, megtakarítási lehetőség esetén lebonyolítják a kereskedőváltás folyamatát, a jövőbeni együttműködés során hatékony érdekérvényesítést és kiemelt minőségű ügyfélszolgálatot biztosítanak. A Servitor Pro Multis Nonprofit Kft. több mint 10 éve tevékenykedik a nonprofit szférában azzal a céllal, hogy ügyfelei számára megtakarításokat érjen el, és mentesítse őket az ügyintézés terhe alól. Partnereik jelentős része a szociális szférához tartozik; nagyrészt idősotthonok és fogyatékkal élők ellátását biztosító intézmények. Tevékenységüket nonprofit módon, az energiaszolgáltatóktól teljesen független szakértőként végzik. Az energia@servitor.hu címen várják azok megkeresését, akik élni kívánnak a lehetőséggel. További részletek: www.servitor.hu
Tizenöt civil ötletet valósít meg a főváros az egymilliárd forintos részvételi költségvetésből a szavazatoknak megfelelően – jelentették be a főváros vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.
- Civilek és katonák példaértékű összetartása -
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech