Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba


A Főváros kulturális városvezetőinek döntése alapján a Budapest Film Zrt. a budapesti kultúrafogyasztás és a szabadidős tevékenység feltérképezésére indít felméréssorozatot azzal a céllal, hogy feltárja a budapesti kulturális intézmények szerepét, szolgáltatásainak megítélését.  

 

Ma indult az UV-riasztási szezon, az UV-B sugárzás maximumértéke már a nagyon erős szintet is elérheti.

A Holokauszt Emlékközpont felháborodását fejezi ki a hétvégi FTC-Videoton mérkőzés után a Raoul Wallenberg Alapítvány elnökét, Orosz Ferencet ért durva, tettlegességig fajuló támadás miatt.


Az analóg földfelszíni sugárzás leállítására két ütemben, 2013. július 31-én és 2013. október 31-én kerül sor, és elsődlegesen azt a mintegy 416.000 háztartást érinti, akik kizárólag analóg földfelszíni módon televízióznak. Annak érdekében, hogy az analóg műsorszórás megszűnésének nyomán senki ne maradjon televízió nélkül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az alábbi hirdetményt adta ki.


A zord téli időjárás után, a jó idő beköszöntével megnő a szabadtéren, természeti környezetben keletkező tűzesetek száma. Tavaly közel ötezer tűzesethez kaptak riasztást a fővárosi tűzoltók, ebből több mint ötszáz tűzeset pusztított szabadtéren, mintegy 240 hektáron. A tüzek lakóházakat és más épületeket is fenyegettek. Budapest környékén – mint ahogy jellemzően az ország egész területén – az oltást a vízhiány és a terület megközelítése nehezíti.

A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és támogatta a parlament mezőgazdasági bizottságának azon - a termőföldről szóló törvényt módosító - indítványát, amelynek alapján a zártkertek tulajdonosainak semmiféle bejelentési, regisztrációs kötelezettsége nem áll fenn - tájékoztatott a kormányszóvivő a zártkertekkel kapcsolatos besorolási és bejelentési kötelezettséggel összefüggő esetleges félreértéseket tisztázandó.

A belváros azonnal megsemmisülne, a többi kerületben tűzvész pusztítana. A budai hegyek valószínűleg jelentősen befolyásolnák az atombomba hatását.

Az elmúlt héten átlépte az országos járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma, így már országos járvány van. A járvány terjedésében, illetve annak lassításában mindenkinek nagy szerepe van. Ez a videó segít megérteni, hogy miért kell zsebkendőbe tüsszenteni. Ennek elmulasztása mások egészségég, higiéniáját veszélyezteti.
{youtube}

{/youtube}

További videók Youtube-csatornánkon.

 

A Magyar Nemzeti Bank ezév február 28-ig váltja be a fogalomból kivont  egy- és kétforintos érméket.


A szén-monoxid hatása az emberi szervezetre; Szén-monoxid-mérgezés tünetei; egyes szén-monoxid koncentrációk hatásai. (MTI)

Budapesti, kerületi kormányablakok és az ott intézhető leggyakoribb ügyek.

A Budapest rovat további hírei

Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).
Fátyolüveg-technikával készült retró használati tárgyakat mutat be a Fátyolüveg - Egy korszak üvegbe formált karaktere, elfeledett szabadalom című kiállítás, amely péntektől látható a Kiskép...
A Semmelweis egyetem animációs filmjéből megérthetjük hogyan hozzák működésbe a védőoltások az immunrendszerünket.
Online rendezik az Egy nap népviseletben - Népviselet napja programot április 24-én.
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.
A kerékpáros szervezetek kérésére módosíthatják a KRESZ-t - mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Október végéig kötöttek ideiglenes szerződést.
A londoni Serpentine Galleries kreatív igazgatója, Hans Ulrich Obrist a BarabásiLab igazgatójával, a fizikus Barabási Albert-Lászlóval és a CAMP szellemiműhely-stúdió alapítójával, a képzőművész...
A nyugati országokban és a tengerentúlon már hagyománya van annak, hogy tehetős üzletemberek nemes célokat támogatnak. A körkérdésünkre adott válaszolokból kiderült, hogy a 100 leggazdagabb magyar...
Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 26 éves budapesti nővel szemben, aki unokázós módszerrel csalt ki milliókat idős asszonyoktól. Tavaly augusztus 27-én egy magát rendőrnek kiadó férfi hívta fel az...

A címlapról

Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...
Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák,...
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti...
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.
A kerékpáros szervezetek kérésére módosíthatják a KRESZ-t - mondta...

Könyvajánló

Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.
Könyvet írt a tömény szenvedéséről Benkovics Péter

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról