Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba


A Budapesti Közlekedési Központ januártól csökkentett menetrenddel közlekedteti a dunai hajókat. Ősszel még jelentős igény mutatkozott a hajóközlekedésre, a fagyos idő beköszönte óta azonban visszaestek az igények, ezért januártól csökkentenek a kapacitásokon.

Január elsejétől büntethetők a kutyatulajdonosok, ha kedvencükben nincsen chip. A 2013. január elsejétől kutyákban kötelező elektronikus adathordozó beültetését sokan hagyták az utolsó napokra. Vagy az utánra.


Az FKF Zrt. idén is gondoskodik a feleslegessé vált karácsonyfák elszállításáról. Kérjük az alábbi gyűjtőhelyek valamelyikén helyezze el megunt fenyőjét.

{nomultithumb}
Nagyobb bírságra számíthatnak a pirotechnikai szabályokat megszegők, a már áprilistól hatályos új szabálysértési értékhatárok alapján ugyanis egyharmaddal magasabb összegű, 150 ezer forintos bírság is kiszabható rájuk - mondta Cserényi József, az ORFK igazgatásrendészeti főosztályának munkatársa Budapesten.

„Az okmányirodák működését semmilyen módon nem zavarja a járási hivatalok létrejötte. Január 1-jétől az irodák ugyanott és ugyanúgy várják az ügyfeleket, ahol és ahogy eddig is, csak nem a jegyző alá fognak tartozni, hanem a járási hivatal keretében fognak tovább működni" – ezt a választ kaptuk múlt héten a járási rendszer kialakításáért felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM), miután egyik olvasónk furcsa esetről számolt be. Olvasónk útlevelet akart csináltatni az egyik Pest megyei leendő járási központ okmányirodájában, de azért nem kapott januárra időpontot, mert az ügyintéző szerint a járási rendszer miatt „gondok lehetnek" az ügyintézéssel - írja az index.hu.


Kormánypárti és ellenzéki politikusok, civilek tiltakoztak a rasszizmus ellen a Kossuth téren. Rogán Antal, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is kemény szavakkal utasította el Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentéseit.

A lakástüzek veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem a vasárnap kezdődő adventi időszakra tekintettel. Ilyenkor ugyanis a hagyományoknak megfelelően sok otthonban gyújtják meg az adventi koszorú gyertyáit, amelyek könnyen okozhatnak baleseteket - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjel.

A közterületek elnevezéséről, azok megváltoztatásáról, illetve a házszámok megállapításáról alkothat rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, miután az önkormányzati törvény értelmében minden budapesti közterületi elnevezés a főváros feladatköre lesz 2013. január 1-jétől.

Az utóbbi időszakban megszaporodtak azok az esetek, amikor egyesek magukat a katasztrófavédelem állományába tartozó személynek kiadva, vagyis hatósági személy látszatát keltve próbálják vásárlásra bírni az állampolgárokat. Az álellenőrök jellemzően tűzvédelmi ellenőrzés címén, különféle hiányosságokat feltárva próbálnak tűzvédelmi eszközöket értékesíteni.

A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amelyet legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő, stb. okoz. Szén-monoxid a tökéletlen égés során szabadul fel, veszélye abban rejlik, hogy színtelen, szagtalan, a levegőnél szinte alig könnyebb, nem irritáló gáz, amely megakadályozza, hogy a vér megfelelő mennyiségű oxigént szállítson.

„Az emberek nem azért gondolnak az öngyilkosságra, mert meg akarnak halni, hanem azért, mert nem látják, hogyan lehetne másképp élni” – mondta a Heteknek a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke, aki nemzeti összefogást sürget a megelőzés érdekében. Kimutatható, hogy a segítségnyújtásnak még a látványa is jót tesz az immunrendszerünknek, nemhogy a megcselekvése, ráadásul az életmentéshez olykor elég egy hétköznapi csevegés is.

A Budapest rovat további hírei

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.
Pénteken változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin átlagára 454 forint lesz literenként, ami új történelmi csúcs, míg a gázolaj 449 forintra emelkedik, ami mindössze egy forinttal marad...
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
A mádi erősember július utolsó hétvégéjén Joensuuban, Finnországban méri össze a tudását Európa legjobbjaival
A debreceni DESE Skateparkban rendezett viadalon - az ob szervezőinek hétfői tájékoztatása szerint - junior, amatőr és profi kategóriában indultak a kerékpárosok, illetve rendeztek egy extra...
Lázár János folytatja a tavaly megkezdett munkát a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztján.
Online kiállítás nyílt a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásaiból; a magyar kormány által meghirdetett pályázatra legutóbb mintegy 28 ezer felvételt neveztek - közölte az MTI-vel hétfőn a...
Okoscégek a holnap munkavállalóiért
A legjobb az lenne, ha minden gyümölcsöt és zöldséget a termelőktől tudnánk beszerezni, de ez sokak számára csak utópia: a magyarok jelentős százaléka a nagyobb boltok, hipermarketek polcairól...

A címlapról

A 17-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as, valamint az 56-os villamosok...
Elkezdődött az őzek násza, az aktívabb állatok gyakrabban...
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópályán és...
Pénteken változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a...
Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti...

Könyvajánló

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
Okoscégek a holnap munkavállalóiért

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

- Civilek és katonák példaértékű összetartása -
Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.