Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

hirdetés

A kormány a koronavírus-válság hatásainak enyhítését célzó Gazdaságvédelmi akciótervben meghirdetett bértámogatásokkal összesen már 280 ezer munkavállalón segített. A 2020. augusztus 31-én lezárult pályázatok feldolgozása és elbírálásuk a befejező szakaszához érkezett az augusztus legvégén beadott pályázatok esetén is - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium csütörtöki közleménye felidézi: a vírusválság káros következményeit a kormány komplex intézkedésekkel mérsékelte és mérsékeli. A Gazdaságvédelmi akcióterv az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerőpiaci lépésekkel is védi az elmúlt évtizedben elért eredményeket.
    A munkahelyvédelmi bértámogatást közel 18 ezer vállalkozás igényelte 207 ezer munkavállaló foglalkoztatásához, összesen közel 35 milliárd forint értékben. Időtartama 3+1 hónap, így azok a munkaadók, akik augusztus végén adták be pályázatukat, még az év végéig, január elejéig támogatásban részesülnek.
    A munkahelyteremtő bértámogatás az álláskeresők elhelyezkedését segítette, az állam 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónapos továbbfoglalkoztatást vár el a vállalkozásoktól. A programban résztvevők állása így akár 2021 első felében is biztosított lehet. Az 57 milliárd forintos összköltségű munkahelyteremtő bértámogatásra közel 37 ezer vállalkozás pályázott, a munkaadók 49 ezer álláskeresőnek tudtak munkahelyet biztosítani. Az általános bértámogatási programok iránt a turizmus és vendéglátás, a kereskedelem és feldolgozóipar cégei érdeklődtek leginkább.
    Az államtitkár szerint a kormány számára kiemelten fontos a kutatás-fejlesztés, innováció területén a versenyszférában dolgozók támogatása, hiszen a magasan képzett szakemberek teljesítménye határozza meg Magyarország jövőjét. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló kutatás-fejlesztési bértámogatást közel 1300 vállalkozás igényelte. A kormány majdnem 23 ezer kutató, fejlesztőmérnök munkahelyének megtartásához járult hozzá. A támogatás összköltsége meghaladta a 17 milliárd forintot, a legtöbb pályázat az egyetemi városokból érkezett.
    "A bértámogatások és a Gazdaságvédelmi akcióterv egyéb intézkedései összesen mintegy 1 millió munkavállaló kilátásait, lehetőségeit javították. A kormányzati lépéseknek köszönhetően Magyarországon változatlanul az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség az Európai Unióban" - tette hozzá Bodó Sándor.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Hogyan védi magát a szervezetünk a kórokozóktól? Mi az az immunmemória? Hogyan segítenek a védőoltások a küzdelemben? A Semmelweis Egyetem animációs filmünje ezekre a kérdésekre is választ ad.
A 2019-es kvangdzsui világbajnokság óta először indulhattak nemzetközi versenyen a magyar szinkronúszók, akik a hétvégén a Duna Arénában rendezett világkupa-viadalon bizonyíthattak.
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).
Fátyolüveg-technikával készült retró használati tárgyakat mutat be a Fátyolüveg - Egy korszak üvegbe formált karaktere, elfeledett szabadalom című kiállítás, amely péntektől látható a Kiskép...
A Semmelweis egyetem animációs filmjéből megérthetjük hogyan hozzák működésbe a védőoltások az immunrendszerünket.
Online rendezik az Egy nap népviseletben - Népviselet napja programot április 24-én.
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.
A kerékpáros szervezetek kérésére módosíthatják a KRESZ-t - mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Október végéig kötöttek ideiglenes szerződést.
A londoni Serpentine Galleries kreatív igazgatója, Hans Ulrich Obrist a BarabásiLab igazgatójával, a fizikus Barabási Albert-Lászlóval és a CAMP szellemiműhely-stúdió alapítójával, a képzőművész...

A címlapról

A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...
Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák,...
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti...
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.

Könyvajánló

Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.
Könyvet írt a tömény szenvedéséről Benkovics Péter

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról