Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Ahogy több mint egy évtizede mindig, úgy idén is október 23-án kerül sor a Kolonics György Emlékfutásra. Az immár hagyományos Duna-parti programon a futás mellett sárkányhajózni is lehet, a vízpart gyönyörű természeti környezetében.

A kétszeres olimpiai bajnok kenulegenda Kolonics György tragikusan korán, mindössze 36 évesen távozott az ország élő sportlegendái sorából, közvetlenül pekingi olimpiai szereplése előtt. Emberként és sportolóként már életében is sokak tiszteletét kivívta, ezért a mai napig példakép a sportszerető közönség szemében. Az eseményen az amatőrök mellett évről évre részt vesznek a magyar kajak-kenu sport kiválóságai is. Koló a kenuzás mellett futni is imádott: rendszeresen részt vett a Bécs–Budapest ultramaratonon, amelynek mezőnye hagyományosan október 23-án érkezett Budapestre. Ezért a Kolonics György Emlékfutás idén is az 1956-os forradalom emléknapján rajtol el, a sportbarátok részvételével.

A futam a legkülönfélébb edzettségi szinten lévő felnőttek és gyerekek számára is teljesíthető távokat kínál, ezért ideális hétvégi családi programnak ígérkezik: a félmaraton mellett 11,5 km-es középtáv és 2,4 km-es rövidtáv is választható. Természetesen egy kiváló kenus emlékére rendezett eseménynek vízparton a helye – ha pedig Népsziget, akkor az evezés sem maradhat ki a sportélmények közül: a résztvevők a futás mellett sárkányhajózhatnak is a Dunán, 6 és 10 km–es távon.

A felejthetetlen élmények mellett mindkét sportágban Ötpróba-pontok szerezhetők, amelyeket a rendszeresen mozgó közönség értékes sportfelszerelésekre válthat – de a legkitartóbbak akár a 2021-es tokiói olimpiára is kijuthatnak a szabadidősport-mozgalom aktív tagjaként.

További információk:

A Budapest rovat további hírei

Müller Cecília úgy fogalmazott, "heroikus küzdelmet folytatunk a járvánnyal". Főleg az új mutánsok miatt a harmadik hullám "rendkívül erőteljesen zajlik", naponta egyre több fertőzöttet...
Egy nappal korábban 116 061 296 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 580 050, a gyógyultaké 65 581 301 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Egy nappal korábban 115 618 088 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 569 422, a gyógyultaké 65 383 259 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint...
Egy nappal korábban 115 174 302 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 559 473, a gyógyultaké 65 118 869 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Müller Cecília hozzátette: rendkívüli kihívást jelent a fertőzöttek számának csökkentése, ezért is lépnek életbe hétfőtől a kontaktusok számának csökkentését célzó korlátozások. Elmondta:...
A veszélyhelyzet miatti kormányzati intézkedések betartása, a fertőzések megelőzése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain a személyesen megjelenő ügyfeleket...
Megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Digitális Jólét Program (DJP) közös, állandó munkacsoportja, amelynek célja a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitális...
A katolikus templomokat továbbra sem zárják be, nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani.
Orbán Viktor pénteki rádióinterjújának legfontosabb részeként a miniszterelnök közölte, hogy problémák vannak a tömeges oltással. A gond nem az oltóanyagokkal függ össze, hanem technikai kérdésekkel.
A vírus elleni háború utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk – fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban.

A címlapról

Hétfőtől várhatóan március 28-ig nem jár a fogaskerekű...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MÁV-HÉV Zrt....
Megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Digitális...
A vírus elleni háború utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk –...
Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó...
Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.