Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Sikeres koncertet adott a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában január 18-án az orosz Alekszandrov katonaegyüttes, amely a második világháború lezárultának 70. évfordulója alkalmából számos más európai fővárosban is fellép idén.

Mint Leonyid Malev, az együttes igazgatója a hangverseny után az Orosz Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón elmondta, változatos műsorral készültek a budapesti koncertre, a közönség többek között zsidó dallamokat is hallhatott. "A népes közönség és a taps azt bizonyította számunkra, hogy helyesen állítottuk össze a programot" - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az együttes remek európai kapcsolatokat ápol, az elmúlt években felléptek többek között Brüsszelben és Besztercebányán, turnéztak Lengyelországban és Németországban, így ezrek hallhatták élőben, vagy követhették a rádióban és a televízióban koncertjeiket. Jelezte azt is, hogy idén a második világháború lezárultának 70. évfordulója alkalmából számos európai fővárosban lépnek színpadra.

image

Az Alekszandrov katonakórus a Dohány utcai zsinagógában (MTI Fotó: Marjai János)

Joszif Kobzon, a koncert énekes szólistája arról beszélt, mennyire örül, hogy újra itt lehet Magyarországon, ráadásul egy ilyen híres együttessel léphet fel újra. "Ez az ünnepi esemény arra emlékeztetett minket, hogy nem szabad megfeledkezni a történelemről, és annak tanulságait le kell vonni" - hangsúlyozta a Budapesti Zsidó Hitközség által szervezett és a Roszatom által támogatott eseményről. Magyarországhoz fűződő személyes kapcsolatáról megjegyezte: nagyon szeret Budapestre járni, nagy rajongója például a halászlének. A város emlékhelyei közül kiemelte a vészkorszak áldozatainak emléket állító, Cipők a Duna-parton elnevezésű emlékművet.

Lev Kacevics veterán visszaemlékezett a budapesti gettó felszabadításának történetére. "Bár nagyon régen történt, minden apróságra pontosan emlékszem. Egyszerű zsidó származású orosz katona voltam. Pontosan előttem van, hogyan törtük fel a gettó kapuit, hogyan tépték le a zsidók a sárga csillagokat. Felemelő, szeretetteli találkozás volt ez a felszabadított magyar zsidókkal" - idézte fel.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az UNESCO támogatásával készült „Sportágak az olimpiai programban” Nemzetközi sportágválasztó enciklopédia 2019-es megjelenése óta több mint 3000 példányban...
Hogyan irányíthatják a vezetők az egyéneket és a szervezeteket napjaink egyre összetettebb munkahelyi kihívásainak világában?
Napjainkban a házépítés rengeteg stresszel és bizonytalansággal jár, így egyre népszerűbb választás a generálkivitelezés Pest megye és az egész ország területén. Minek is köszönhető, hogy a...
Korábban jöhet a postás februárban az emelt összegű 13. havi nyugdíjjal – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Esős, rossz időjárási körülmények közt, a lakótelepi lakása ablakából vezette ki a hosszabbítót, amellyel a parkolóban álló autóját töltötte egy III. kerületi lakos.
Február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát – jelentette be közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Már magyarul is kapható a Mi című kötet.
Ritkaság, hogy egy jazzt és progresszív rockot ötvöző anyag manapság ilyen szintű érdeklődést generáljon a fiatal generáció körében is.
Egy átlagos áruházi dolgozó havi bére akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja már Magyarországon belépés után, ami néhány év után akár a félmillió forintos határt is elérheti.
Legendás musical zeneszerzőkkel, színészekkel és egy dal ősbemutatójával várnak!

A címlapról

Csapadékos, szeles idő jön pénteken. Az északi, északkeleti tájakon...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Elindult a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram – közölte a...
Világszinten minden hetedik gyermeket érinti a depresszió vagy a...
Elindult a Budapesti Mobilitási Terv (BMT) társadalmi egyeztetése...
Korábban jöhet a postás februárban az emelt összegű 13. havi...

Könyvajánló

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az UNESCO támogatásával készült „Sportágak az olimpiai programban” Nemzetközi sportágválasztó enciklopédia 2019-es megjelenése óta több mint 3000 példányban jutott el iskolákba.
Hogyan irányíthatják a vezetők az egyéneket és a szervezeteket napjaink egyre összetettebb munkahelyi kihívásainak világában?
Már magyarul is kapható a Mi című kötet.
Japán-Magyar kapcsolattörténet 1869-1913 (E-book)

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech