Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Pilinszky János születésének századik évfordulója alkalmából egész éven át tartó programsorozat veszi kezdetét a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), a Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) és Juhász Anna szervezésében - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.

    A közlemény szerint a Pilinszky 100 fogalom/centenáriumi szószedet című programsorozat videós tartalmakkal, beszélgetésekkel, közösségi és online együttlétekkel hívja a figyelmet a szerző sokrétű életművére. A kezdeményezés célja új megvilágításba helyezni és a fiatalabb generációt megszólítva szélesebb körben is megismertetni Pilinszky költészetét.     A januártól kéthetente jelentkező alkalmakon neves írók, irodalomtörténészek, színművészek, zenészek és más alkotók öt-öt, Pilinszky életművében kulcsfontosságú fogalom, szó vagy gondolat mentén mutatják be egy-egy vers, téma, kötet vagy éppen barátság hátterét, jelenkori értelmezését. Az év végére így száz olyan fogalom gyűlik majd össze, amely egyfajta sűrített centenáriumi szószedetként Pilinszkyhez köthető.     A beszélgetéseket olyan videók is kiegészítik, amelyekben a költő életútján meghatározó helyszíneket - Velem, Róma, Budapest -, és kapcsolódó történeteket, irodalmi műveket mutatnak be. Emellett a diákok részére kvízekkel, irodalmi pályázatokkal és rendhagyó irodalomórákkal készülnek.     Az első beszélgetés online közvetítése január 28-án lesz, a meghívott Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens - áll a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére annak érdekében, hogy...
A magyar tejágazat jövője érdekében meg kell akadályozni, hogy a belföldön készülő termékek kiszoruljanak a saját piacukról - közölte a Tej Terméktanács szerdán az MTI-vel.
Gazdag Dániel lett a legjobb játékos a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött 2020/21-es idényében, amelyben az ő egyik gólját választották a szurkolók a legszebbnek.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai...
A rengeteg androidos telefonban dolgozó Qualcomm chipekben olyan sérülékenységre bukkantak kiberkutatók, mellyel még a hívások távolról történő lehallgatása is megvalósítható. A chipgyártó rengeteg...
Magyarország a Pénzügyminiszterek klímavédelmi koalíciójának tagjává vált, miután Varga Mihály tárcavezető aláírta az erről szóló dokumentumot.
Az emberi erőforrások minisztere megköszönte a magyar egészségügyben dolgozó több mint 80 ezer ápoló munkáját az ápolók nemzetközi napján.
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényében.
A kijárási korlátozásokkal, illetve a boltzárral érintett katásoknak nem kell befizetniük a múlthavi adót, ami szerdáig lett volna esedékes, emellett több mint 30 ezer cég mentesül az ugyancsak...
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara és a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság projektíró versenyt hirdet a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolákban tanítók számára.

A címlapról

Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség
Megjelent a Pallas Athéné Kiadó legújabb kiadványa, Gill Hasson: Bánj jól magaddal – Az öngondoskodás kézikönyve című könyve.
A csapathatékonyság hét összetevője

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.