Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

biztonság

  • A Főváros megvédi a kulturális intézményeinek dolgozóit

    Háromoldalú megállapodást írt alá ma Budapest vezetése a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetével és a főváros kulturális intézményeinek képviselőivel.

  • A közösségi média veszélyeiről is szó lesz az idei biztonságos internet napon

    A közösségi média veszélyeiről is szó lesz az idei biztonságos internet napon, kedden.

  • A magyar állampolgárok számíthatnak a katonákra

    A Magyar Honvédség ahogyan a koronavírus-járvány első hullámának idején is tette – a járvány terjedésének lassítása, az egészségügyi területen dolgozók leterheltségének csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének növelése érdekében most is minden rendelkezésére álló eszközével és képességével segíti a rendőrséget, a központi közigazgatást és az egészségügyet a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok ellátásában.

  • A magyar kkv-k 17-18 százalékának van információbiztonsági stratégiája

     Az Európai Unióban lévő kis- és középvállalkozások (kkv) körülbelül 20 százalékának van valamilyen információbiztonsági stratégiája, Magyarországon ez az arány hasonló, 17-18 százalék - mondta Magyarország kiberkoordinátora szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

  • A TEK is ott van a Szigeten

    Egy gyors bevetésű csoport van jelen állandó jelleggel a Sziget Fesztivál ideje alatt – mondta el a hirado.hu-nak Gerendai Károly. 

  • A Vibert vizsgálja a GVH

    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásában vizsgálja, hogy hirdethető-e jogszerűen ingyenesként és biztonságosként a Viber - közölte a hivatal az MTI-vel pénteken.

  • Biztonságosabb Erzsébetvárosért

    Erzsébetváros is csatlakozik az EFUS-hoz, az európai városok biztonságáért létrehozott fórumhoz. Erről a képviselő testület legutóbbi ülésén döntött. Az EFUS egy 250 európai várost tömörítő non-profit szervezet, amelyet azért hoztak létre, hogy a közös tudással és a tapasztalatok átadásával csökkentsék a bűnelkövetéseket.

  • Biztonságosan tervezhetők a téli belföldi kirándulások

     Nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, a sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak - mondta a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható cikkben Kollár Lajos, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri főtanácsadójaként segíti az országos járványügyi védekezést.

  • Generali a cyber biztonságért

    Netezz biztonságosan Te is!

  • Lezárja a Normafát és parkolóját a Hegyvidéki Önkormányzat

    A Normafán este az ónos eső után havazás kezdődött, a magasabban fekvő részeken az ágakra mintegy 1 cm vastag jégréteg rakódott. Egy-egy nagyobb ág leszakadt, az Erzsébet-kilátóhoz vezető útra fa is dőlt.