Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

kormány

  • Egyelőre maradnak a mostani védelmi intézkedések

    A magyar egészségügy továbbra is képes ellátni a megnövekedett feladatát, bőven vannak még szabad ágykapacitások, így minden rászoruló színvonalas ellátást kaphat. A jövő hétig nem változnak a jelenlegi korlátozások - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online Kormányinfón a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban.

  • Egymilliárdos beruházás a tatabányai Aalberts Surface Treatment Kft.-nél

    A fém-felületkezeléssel foglalkozó Aalberts Surface Treatment Kft. a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának segítségével egymilliárd forintot meghaladó beruházást hajt végre, amelyhez 440 millió forint támogatást kapott -  jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.

  • Egymillióan kaphattak állami támogatást a koronavírus-járvány miatt

    Mintegy egymillió ember kaphatott valamilyen állami támogatást eddig a koronavírus-járvány alatt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

  • Egyre több a nevelőszülő Magyarországon

    A Befogadlak elnevezésű programnak is köszönhetően folyamatosan nő és csaknem 5800-ra emelkedett a nevelőszülők száma Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn egy nevelőszülői családlátogatáson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabáson.

  • Életbe lépett a külföldiek beutazási tilalma

    A kormány döntése alapján a magyar hatóságok lezárták Magyarország határait a személyforgalom előtt, így 2020. március 17-én 00:00 órától kezdődően csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére.

  • Elindul a magyar fejlesztésű lélegeztetőgép gyártása Magyarországon

    Elindul a magyarországi lélegeztetőgép-gyártás. A koronavírus-járvány rámutatott a magyar lélegeztetőgép-gyártás hiányára. Ahogy az az egész járvány alatt látható volt a világ számos országában a megfelelő számú lélegeztetőgép hiánya okozta a legnagyobb problémát és vezetett sok halálesethez. 

  • Elindult a főváros CT, MR programja

    Mint az ismert a főváros és a kormány korábban megállapodott abban, hogy megépülhet az atlétikai stadion, amelyért cserébe a főváros 5 év alatt 50 milliárd forintot kap egészségügyi fejlesztésekre a központi költségvetésből.

  • Elindult a Tisztítsuk meg az országot kormányzati program

    Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Tisztítsuk meg az országot program első projektjének helyszínén, az M6-os autópálya Ercsi csomópontjánál tartott sajtótájékoztatón 2020. augusztus 26-án.

  • Eredményes a bértámogatási program

    Eredményesnek tartja a kormány az ágazati bértámogatási programot, amelyet eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelt több mint 50 ezer munkavállalójára 5 milliárd forint értékben.

  • Érkeznek az emelt összegű nyugdíjak az államkincstártól

    Szerdától utalja az emelt összegű nyugdíjakat a Magyar Államkincstár - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán.