Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megkezdte a tulajdonában lévő kerületi bérlakások felújítását “A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten” elnevezésű VEKOP-pályázat keretében. Az elsőként felújított lakásokat ma dr. Kiss László polgármester is megtekintette Békásmegyeren.

A projekt során az egyik fő beruházási elem az önkormányzati tulajdonú lakások energiahatékonysági javításával egybekötött korszerűsítés és felújítás. Ehhez kapcsolódóan ugyanakkor olyan programok is megvalósulnak majd, amelyek célja a felújítással érintett lakosság társadalmi integrációjának, munkaerőpiaci beilleszkedésének segítése, felzárkóztató képzések megszervezése, valamint a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások kiterjesztése és az egészségi állapotok javítása.

A most felújított öt békásmegyeri cserelakásba költöznek holnaptól annak az öt önkormányzati lakásnak a bérlői, akiknek a bérelt ingatlana az első ütemben lesz felújítva. Várhatóan 45-60 nap alatt újulnak meg a lakások, ezután a bérlők vissza is költözhetnek az eredetileg bérelt ingatlanjukba. A cserelakások bútorozottan és háztartási gépekkel felszerelve várják ideiglenes lakóikat. Ezt követően a berendezések az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központhoz kerülnek, akik rászorulóknak adják majd ezeket.

Idén összesen 23 önkormányzati bérlakást újít fel Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, jövőre pedig a rendelkezésre álló források függvényében további 18-at.

Forrás: obuda.hu

Még több hír Budáról

A Hegyvidéki Önkormányzat által elrendelt energetikai megtakarításoknak, valamint a kormány által biztosított rezsitámogatásnak köszönhetően a MoM Sport belső, 25 méteres uszodája a téli hónapokban...
2022. december 23. – 2023. január 9. között az Óbudai Platán Könyvtár zárva tart.
A helytelen táplálás miatt sok probléma adódik, ami madarak elhullásához vezet.
A Budavári Önkormányzat megbízásából a parkfenntartók megkezdték az őszi faültetéseket a kerület több pontján.
Az Óbudai Platán Könyvtár és Ezüsthegyi Könyvtára könyvet házhoz szolgáltatásával segít azoknak a kerületi lakosoknak, akik tartósan otthonukhoz kötöttek, nem tudnak személyesen ellátogatni a...
Célunk ezúttal is az, hogy termelőt és vásárlót egy-egy alkalommal egymáshoz közelebb hozva juthassanak szomszédaink jó minőségű termelői áruhoz, hiszen a vásárokon értékesített termékek esetében...
2022. november 22-én kezdődik a Hajlat utca útburkolatfelújítása az Árpád utca és a Ják utca között. A beruházás kormányzati támogatásból valósul meg.
A BudaPart térségében kiépülő lakó- és irodanegyed bővülésével párhuzamosan a közösségi közlekedést is fejlesztik.
Mondja meg Ön, hogy mire fordítson egymilliárd forintot a Fővárosi Önkormányzat! – Indul a harmadik fővárosi közösségi költségvetés.
Kellemes hangulat, elkülönített bejáratok, tágas terek, akadálymentes közlekedés, lift és korszerű berendezések – hivatalosan is átadták a Szilágyi Erzsébet fasor 18. szám alatt felújított...
Minden évben az Óbuda Kultúrájáért Díj odaítélésével ismeri el Képviselő-testületünk azt a kimagasló teljesítményt vagy életművet, amely hozzájárul Óbuda-Békásmegyer kulturális életének fejlődéséhez.
Harmadik alkalommal került ideiglenes helyi védelem alá városrészünkben található történelmi vagy építészeti szempontból fontos épület vagy épületrész.
A BKM – Főkert kertészeti divíziójának szakemberei folyamatosan vizsgálják a főváros fáinak állapotát.
Budafok-Tétény önkormányzatának képviselő-testülete 2022. november 17-én (csütörtökön) 15:00 órakor közmeghallgatást tart a 1221 Budapest, Mária Terézia utca 60. szám alatt.
Az Egészséges Budapest Program keretében 300 millió forint támogatást kapott a kormánytól a XII. kerület, az összeg egy részéből – saját forrásokkal kiegészítve – korszerű orvosi eszközöket vásárolt...
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány ezúttal közös beszélgetésre hívja a szülőket.
A II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete közmeghallgatást tart két helyszínen és két időpontban.
A Fővárosi Közgyűlés szeptemberben új parkolási rendeletet fogadott el. Ez hatással van a mindennapjainkra.

A címlapról

Budapest fontos célkitűzése a város zöldítése, zöldfelületeinek...
Korábban jöhet a postás februárban az emelt összegű 13. havi...
Február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát –...
Ismét megrendezik A népzene ünnepét a Müpában. Február 5-én vasárnap...
A Primark első magyarországi üzlete Budapesten, az Arena Mall...
Az utasforgalom előtt kora délután nyitják meg a két állomást, azt...

Könyvajánló

Már magyarul is kapható a Mi című kötet.
Japán-Magyar kapcsolattörténet 1869-1913 (E-book)
A kötet azoknak a rendhagyó üzeneteknek a lenyomata, amelyek javarészt nyugati liberális véleményformáló személyiségek és egy közép-európai gondolkodó között zajlottak.
Tavaly jelent meg Kozma Lilla Rita hajléktalanokról szóló Utcamesék című könyve, amely idén nyáron, Nagy Zsolt színművész közreműködésével hangoskönyv formájában is napvilágot látott.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech