Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba


Az Önkormányzat fenntartásában működő két idősotthon egyikében sajnos minden óvintézkedés ellenére megjelent a koronavírus-fertőzés.

Jelenleg 3 fő gondozottunk van izolációban, 12 fő munkatárs pedig, pozitív tesztek miatt, otthon tartózkodik vagy enyhe tünetekkel gyógyul. Szerencsére a gondozottak tünetmentesek vagy legfeljebb enyhe tüneteket produkálnak. A betegséggyanút megerősítő központi hatósági PCR-tesztelésük folyamatban van.

Az intézményünkben a járvány tavaly év eleji kezdete óta szigorú protokollokat léptettünk életbe, minden óvintézkedést megtettünk, az intézményt felkészítettük minden eshetőségre. A szabályozás mellett védőeszközöket és folyamatos tesztelést biztosítunk az intézményeink számára, melyeknek köszönhetően időben azonosításra került a fertőzésgyanú. Érdemes hangsúlyozni, hogy Újpest Önkormányzata saját erőből biztosítja a bentlakók és munkatársak folyamatos tesztelését, heti rendszerességgel. A tesztelések a járvány elleni védekezés és a kialakult fertőzés megállítása szempontjából kiemelt szerepet töltenek be.

Az intézményünket a kerületi tisztifőorvos járványügyi megfigyelés alá helyezte, a hatóságokkal, egészségügyi szolgálatokkal folyamatos az együttműködés. Velük együttműködésben szigorú intézkedési tervet hajtunk végre a bentlakók és munkatársaink egészségének védelme érdekében. Reméljük, hogy a fertőzés nem terjed tovább és minden gondozottunk és munkatársunk mihamarabb felgyógyul a betegségből. Fontos tudni, hogy még bármiféle tünet megjelenése előtt, negatív teszteredmények birtokában megtörtént az intézmény első körös védőoltása, amit a bentlakók és munkatársak többsége igénybe is vett és a következő időszakban várhatóan folytatódik is az oltási folyamat.

Védőoltások, tesztelések, védőeszközök, izoláció, szigorú protokollok: így védekezünk a vírus ellen. Eddig ezek az intézkedések segítettek elkerülni a kiterjedtebb fertőzést, most pedig kontroll alatt tartjuk a vírust.

Újpest Önkormányzata


Teljes cikk: Újpest


Még több hír Észak-Pestről

A háziorvosi rendelőben az épület teljes felújításig szünetelnek a rendelések – itt vannak az új helyszínek!
Horváth Csaba polgármester és Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője átadta a Varsó utca – Thököly út sarkán épített új teret. A Zöld Zugló program keretében megvalósult 1000...
A BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitánysága körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 41 éves Kajdacsi Judit eltűnése ügyében.
Megkezdődhet a Széchenyi Fürdő szabálytalanul elbontott, első emeleti kabinsorának helyreállítása a fővárosi kormányhivatalának pénteken kiadott engedélyével.
Elkötelezettként az állatvédelem felé, kerületünk önkormányzata mostantól beengedi a négylábú házikedvenceket a hivatalba. Frissítőállomás is van az állatoknak, és az ügyfelek is bevihetik az...
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (II.28.) önkormányzati rendelete alapján m e g h i r d e t i az...
S. Lajos nem kerti csapot ment szerelni slaggal a kezében. Ráadásul a kijárási tilalmat is megszegte, amikor megfejte a kocsikat a XIV. és a XI. kerületben.
A 80A trolibuszt kiváltva, a 80-as trolibusz április 7-től munkanapokon teljes üzemidőben közlekedik az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között, ezzel bővítve a XIV. kerületi Füredi utcai...
Június 30-ig a Szabolcs utcai ingatlanban maradhat a fővárosi hajléktalankórház "a kialakult helyzetre" tekintettel - írta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a...
A járványhelyzet miatt nem lehet biztonsággal megtartani, tovább kell várniuk a bolhapiac szerelmeseinek. Sem ezen (március 13-14.) sem pedig a következő hétvégén (március 20-21.) nem rendezik meg a...
Az elkövetőt a rablás után két héttel elfogták, azóta letartóztatásban van.
A változás a PiacPlaccot is érinti. Kedves Újpestiek! Az Újpesti Piac és Vásárcsarnok nyitvatartási rendje a következő lesz a húsvéti ünnepek alatt: A Piac Nagypénteken (04. 02) , húsvét vasárnap...
Az Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda (1043 Bp. Aradi u. 9.) pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére.
Az ingyenes időszakot követően 2021. március 23-án az alábbi 15 elektromos autótöltőn fizetőssé válik a töltés, 99 Ft/kWh díjazással.
A megvalósíthatósági előtanulmány a cikkben érhető el.
A HÉV-vonal felújítása, illetve a 2-es metróval való összekötése a tervek szerint 200 milliárd forintba fog kerülni. A Miniszterelnökség közzétette a látványterveket is.
Budapest Kormányhivatalának közleménye szerint a „baloldali kerületek nem biztosítanak munkatársakat az oltáshoz”. Az érintett kerületek felsorolásában említést tesznek a XIII. Kerületi...
A kormány elvonásai miatt idén mintegy kétmilliárd forinttal kevesebb pénz jut köztisztasági feladatokra, ezért a fővárosi önkormányzat az eddigi csaknem 11 ezer helyett negyedével kevesebb köztéri...

A címlapról

A kiberbűnözők hamis oltási ajánlatokkal próbálják kicsalni a...
Február elején fontos új funkciókkal bővült a Személyreszabott...
A Nagyvásárcsarnok lesz a központi közösségi tere a Diákvárosnak,...
A szolgáltatók sokéves gyakorlata alapján a távfűtési szezon április...
Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és...
A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...

Könyvajánló

A csapathatékonyság hét összetevője
Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.