Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Megjelent az első zöld buszmegálló a kerületben, amelyet a JCDecaux-val kötött megállapodás alapján alakítottunk ki. A 15-ös busz egyik Lónyay utcai megállójában előnevelt borostyánok növelik a zöldfelületet Ferencváros sűrűn beépített részein. 

A buszmegállót Döme Zsuzsanna és Reiner Roland alpolgármesterek mutatták be. További négy megálló alakul később zölddé, tíz helyszínen pedig USB-töltőket is használhatnak a ferencvárosiak. A megállók reklámfelületein a megszokott hirdetések mellett civil kampányok is feltűnnek majd. Forrás: ferencvaros.hu

Még több hír Dél-Pestről

Az időjárástól függően július 30. és augusztus 14. között végzik a platánfák permetezését Pesterzsébeten.
A kormány döntése alapján augusztus 1-jétől igényelhető a koronavírus elleni harmadik oltás.
Idén lett volna 80 éves és 20 éve halt meg Sólyom Antal filozófus, a Tudásház megálmodója, a Hegel-Fukuyama Filozófiai Társaság alapítója és titkára. Tudásházi emléktábláját a tavaly átadott Civilek...
A rendőrkutya azonnal szagot kapott. Akciódús jelenet keretében tartóztatták le a ferencvárosi drogkereskedőt.
Újabb szakaszához érkezik az M3-as metró felújítása.
A polgármester jelentette be a Facebook oldalán, hogy csalók próbálnak hasznot húzni a nevében a viharkárosultakból.
A XVIII. kerületi Önkormányzat a beiskolázás anyagi terheinek enyhítése érdekében a 2021/2022. tanév kezdetén is biztosít ingyenes technika csomagot a XVIII. kerületi székhelyű általános iskolák...
Szebb, zöldebb és akadálymentes lesz az új Bakáts tér.
Elindult a Csepeli közpark igényfelmérése – a jövőbeni parkhasználók véleményét várja a Budapest Fejlesztési Központ
Július 20-án, a terület átadásával kezdődik a Bakáts tér felújítása - közölte a Ferencvárosi Önkormányzat.
Tájékoztatom Önöket, hogy a Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 18. kerületben önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajt végre 2021. június 29....
Az elmúlt időszakban, Felső-Kispestről érkező, zajszennyezéssel kapcsolatos lakossági panaszok ügyében az alábbi tájékoztatást adjuk
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága a veszélyes vegyi ipari területeken belül és kívül országos kiterjedésű, magas rendelkezésre állású adatátviteli hálózatra épülő...
Átadták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház felújított urológiai osztályát július 5-én.
A vasútüzem zavartalan fenntartásának biztosítása céljából vegyszeres gyomirtásra kerül sor.
Idén ismét lehet pályázni a Soroksári Tanulmányi Ösztöndíjra középiskolásoknak és a felsőoktatásban tanulóknak.
Vörös kód lépett életbe, így a csepeli önkormányzat is meghozta a szükséges védelmi intézkedéseket a hőség ellen.

A címlapról

A 17-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as, valamint az 56-os villamosok...
Elkezdődött az őzek násza, az aktívabb állatok gyakrabban...
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópályán és...
Pénteken változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a...
Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti...

Könyvajánló

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
Okoscégek a holnap munkavállalóiért

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

- Civilek és katonák példaértékű összetartása -
Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.