Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Hesz Mihály olimpiai bajnok kapta a „Ferencváros Sportjáért” díjat.

Több mint 15 millió forintos ráfordítással újítatta fel Ferencváros Önkormányzata a Közraktár utcai háziorvosi rendelőt.

Június 5-én tartotta hagyományos tematikus játszónapját a Kerekerdő Óvoda, melyre évente vendégül hívja a kerület valamennyi óvodáját is.

A budapesti központját a Soroksári út Haller utca sarkán lévő irodaházban működtető multinacionális olajipari vállalat, a BP önkéntes napot szervezett munkavállalóinak május 28-án. A cég közel száz dolgozója a Zöldövezet Társulás és a FESZOFE Kft. munkatársainak segítségével szépítette meg a Haller parkot.

A hatodik alkalommal megrendezett Nemzeti Összetartozás Napja eseménysorozat első programjának a Kálvin téri református templom adott otthont, melyre határon túli testvérvárosaink delegációit és diákcsoportjait is meghívta Ferencváros Önkormányzata.

Az Üllői út, a maga 16 kilométerével Budapest leghosszabb sugárútja, amely egykor berobbantója volt a főváros gazdasági fellendülésének. Ezért is érdemelte meg, hogy egy érdekes kiállítás készüljön róla. Ferencváros, Kispest és Pestszentlőrinc helytörténeti gyűjteményeinek közös múltidéző tárlata azt mutatja be, hogyan változott meg a világ az ikonikus út körül az elmúlt évszázadokban.

Állandó drogprevenciós kiállítás és közösségi tér nyílt a Balázs Béla utca 32. szám alatt. A KONKÁV Közösségi Tér és Prevenciós Műhely azt ígéri, hitelesen beszél a droghasználatról, rávilágít a háttérben megbújó társadalmi okokra, valamint felfejti a családi gyújtópontokat. A közel 140 négyzetméteres, többszintes komplexumban klubhelyiség és egy ötszobás kiállítótér várja az érdeklődőket.

A Ferencvárosi Torna Club megalapításának évfordulóján tartottak megemlékezést a Bakáts téren.

Bachmann Gábor építész, tervezőművész vehette át Ferencváros József Attila-díját a Gát utcai József Attila Emlékhelyen szerdán, a magyar költészet napján.

Ferencváros idén nagyszabású programsorozattal tisztelgett a magyar költészet és kultúra előtt, melynek csúcspontja a Magyar Költészet Napján, a Gát utcai József Attila Emlékhelynél tartott megemlékezés és díjátadás volt.

Bővíti szolgáltatásait az Auchan Magyarországon, a többcsatornás kereskedelmet online rendeléseket közvetítő áruházzal támogatják.

Még több hír Dél-Pestről

Negyedik alkalommal rendezte meg 2018-as indulása óta az általános iskolák közötti sportversenyt a Kispesti Sportközpont Káptalanfüreden, az önkormányzat üdülőtáborában.
A pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 48/2021.(XII.08.) önkormányzati rendeletben szabályozott idős korú személyek települési támogatására jogosult az egyéb feltételek teljesülése...
Szeptember 5-én kiderül, melyik pályázat alapján újul meg a metrómegálló és környéke.
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal a 2022. évi népszámlálás lebonyolításához – október-novemberi, főállás mellet díjazásért végezhető munkavégzésre – számlálóbiztosokat keres.
A Csepeli Csodakút Egyesített Óvodák tanévnyitó értekezletén köszöntötte Borbély Lénárd polgármester a kerületi óvodapedagógusokat ma délelőtt a Királyerdei Művelődési Házban.
Véget ért az idei napközis önkormányzati tábor a Vass iskolában. A Kispesti Kóficok Kerületi Napközis Táborban naponta 100-130 gyerek színvonalas nyári elfoglaltságáról gondoskodtak a szervezők.
Közeleg Pestszentlőrinc-Pestszentimre kiemelkedő gasztrokulturális eseménye, a Városnapok 2022 – SzeptEmber Feszt Szabadtűzi Főzőverseny.
A Szent Imre téri nyilvános illemhely 2022. augusztus 29., hétfőtől újra üzemel és ingyenes lett.
A labdarúgó NB II 5. fordulójában a játéknap előtt 5. helyezett Soroksár a 9. ETO FC-t látta vendégül.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint
A Ferencváros 4-0-ra verte a Shamrock Rovers csapatát csütörtök este, amivel sokkal közelebb kerültek az Európa-ligához.
Keresetkiegészítési lehetőség!
A kata-adójogszabályok módosítása miatt az önkormányzat ingyenes tanácsadói napot szervez az érintett kispesti vállalkozóknak.
Mintegy 1000 négyzetméteren égett az aljnövényzet a Péterhalmi erdőben.
Tájékoztatás: 2022. július 30-án, szombaton 7:00 óra és 16:00 között a Közraktár és a Sóház utcában az Önkormányzat a BKM Nonprofit Zrt. együttműködésével járdatakarítást tart.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata a képviselő-testület 136/2022. (VI. 16.) határozata alapján jelen hirdetmény útján vállalkozókat keres a kizárólagos tulajdonát képező, 176170...
Komposztládákat és lombkomposztálókat, valamint esővízgyűjtő-tartályokat vehettek át azok a kispestiek, akik sikerrel jelentkeztek az idei önkormányzati programokra.
Ezúton értesítik a tisztelt Lakosságot, hogy Budapest Főváros XXIII. kerület, Soroksár területén folytatódik a Katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés.

A címlapról

A hőmérsékleti adatok alapján megkezdték a távfűtéses épületek...
A nyertes pályázók sem dőlhetnek még hátra.
A korábbiaktól eltérően már nem lesz papír alapú kitöltés. A...
Lezárult a második fővárosi közösségi költségvetés szavazása, közel...
A Magyar Honvédség tűzszerészei hétfő délelőtt kiemelték a száz...
Nálunk nem lesz energiahiány és ez nem jóslat, hanem ténybejelentés...

Könyvajánló

Sablonos tucattörténetekkel tele a padlás, de olyan, ami fájón igaz, kevés van
Megjelent az írónő második könyve.
Fejes Krisztina saját élettörténete a példa rá: minden helyzetből van kiút.
Az emberi gondolkodás titkainak a nyomában

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy nő először mentálisan, majd fizikailag hagyja el a férfit. A Világ szerintem blog írása.
Városban élünk. Vannak, akik figyelembe veszik az ezzel járó szabályokat, amik az együttélést szolgálják.
Értem én, hogy Putyint büntetni akarjuk. De biztos, hogy így kell?

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.
Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech