Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Átadták az Óbudai Egyetem csaknem 3,5 milliárd forintból felújított Kandó Kollégiumát a Bécsi úton.

Varga Mihály pénzügyminiszter, Óbuda országgyűlési képviselőjeként hangsúlyozta, hogy a 3,442 milliárd forint állami támogatás, valamint a 260 millió forintos egyetemi hozzájárulás jó helyre került, hiszen a korszerű tudásbázisok a jövő növekedését alapozzák meg. A tudás és a kihívások folyamatosan változnak, de erős gazdaság nélkül nincs emelkedő ország – hangsúlyozta a tárcavezető.

Varga Mihály megköszönte az intézménynek, hogy oktatási tevékenységével és kutatásaival részt vállalt az elmúlt évek építő munkájában. Az Óbudai Egyetem – mint fogalmazott – méltán a legnépszerűbb felsőoktatási létesítmények egyike, hiszen valódi tudásközpontként élő kapcsolatot teremtett a tudomány és az iparvállalatok között, képzését pedig a gazdasági elvárásokhoz illeszti. Utóbbiaknak megfelelve, de egyben új gondolatokat is alkotva kell az itt végzetteknek a munkaerőpiacra kilépniük – jelentette ki a miniszter.

Kovács Levente rektor üdvözölte, hogy a felújított Kandó Kollégium 8 ezer négyzetméteren több mint 400 hallgató lakhatását biztosítja korszerű körülmények között. Közölte, a rekonstrukciós beruházás éppúgy hozzátartozik az Óbudai Egyetem megújulásához, mint a tudományos elkötelezettség, az ipari és társadalmi kapcsolatok erősítése. Kiszámítható és tartós fejlődéssel a rektor várakozása szerint nemzetközi szintű ismertséget és rangot vívhat ki magának az Óbudai Egyetem.

Földesi Gabriella kancellár úgy értékelte, hogy a felújítás kiváló eredménnyel zárult, hiszen a 2007-ben bezárt épület a férőhelyeken túl sokcélú hasznosítást tesz lehetővé. Befogadhat sport- és szabadidős rendezvényeket, speciális szobái mozgássérült hallgatók lakhatását biztosítják, udvara és az épület előtti közterület a betonburkolattól megszabadulva zöldfelületté alakult. Az Óbudai Egyetem infrastruktúra-fejlesztése a tervek szerint hamarosan a Kiss Árpád Kollégium energetikai felújításával folytatódhat – közölte a kancellár.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy az avatók és átadási ünnepségek a budapesti mindennapok részévé váltak, hiszen a város vezetése folyamatosan új beruházásokat és korszerűsítéseket tervez. A főpolgármesteri hivatal minden esetben megalapozott és határozott elképzelésekre kér állami hozzájárulást, jelenleg is több száz projektje vár indulásra – tette hozzá.

Forrás: obuda.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek.
November 30. és december 23. között 16 óbudai helyszínen zajlanak az Advent Óbudán eseményei. A Fő téri és a Szentlélek téri programokon kívül a kerületben működő kulturális intézmények is számos...
A Máltai Szeretetszolgálat és a II. Kerületi Önkormányzat megbeszélést tartott a téli krízisidőszak feladatairól.
Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt – közölte az önkormányzat csütörtökön, a jegybank előző napi...
Hétfő délután Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere a helyszínen egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármesterrel a Normafánál tervezett parkoló-áthelyezésről és a fogaskerekű vasút felújításáról...
Október közepén hirdette meg a polgármesteri hivatal zöld irodája a Gyümölcsöző Hegyvidék programot, amelynek keretében ingatlanonként két darab, gyümölcsfa csemetét lehetett fél áron megvásárolni....
A Galéria 12 Egyesület művészeinek alkotásaiból nyílt tárlat november 19-én, a Galéria 12 kávézó és Borbárban, amely december 7-ig tekinthető meg.
A Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet olyan személyek kaphatják meg, akik valami maradandót alkottak, és büszke lehet rá a kerületünk. A több mint hetven éve a Hegyvidéken élő Fekete György neve...
Idén ősszel is ellenőrzött keretek között szabadulhattak meg a lakásokban felhalmozott elektronikai hulladéktól, rossz háztartási gépektől, a lemerült elemektől, akkumulátoroktól és festékektől a...
Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány idén is megrendezte a már hagyománynak számító Világnyitók – Jobb velünk a világ érzékenyítő programot. A szervezők ezzel a fogyatékos emberek...
Újbuda Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a kerületi várakozási hozzájárulások meghosszabbítása 2019. december 1-től megkezdődik. A kérelmek a gyorsabb ügyintézés és a sorban állás...
Különleges sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután az Esernyősben. Az idén 50 éves Óbuda Fotóklub Egyesület elindította autista fotóscsoportját. A sajtótájékoztatón dr. Kiss László...
Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerület igazgatója és dr. Kiss László polgármester meghívására a Polgármesteri Hivatal tanácstermében tekintették át a III. kerület iskoláinak helyzetét az...
Ismét sikeres évet zárt az Egészségkörút Óbudán elnevezésű ingyenes szűrőprogram sorozat, amelyet immár hatodik éve szervez meg a Szent Margit Rendelőintézet. Tavasztól őszig 7-10 állomáson várták...
2019. november elsejétől az Átrium kedvezményt biztosít a II. Kerület Kártya tulajdonosai számára.
Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg a II. kerületben.
Különleges kezdeményezéssel ünnepelte fővárosunk születésnapját a városi sétákat szervező Hosszúlépés. Járunk? csapata.
Kérjük, hogy járuljon hozzá a környezetünk megóvásához és a háztartásában feleslegessé vált, működésképtelen elektronikai eszközöket és egyéb veszélyes hulladékokat hozza el és adja le a Hegyvidéki...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó