Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Ebben az évben az óvodai nevelés során még nagyobb hangsúlyt kap a népszokások, néphagyományok és nemzeti szimbólumok megismertetése, a gyermekek nemzeti identitás tudatának megalapozása, hagyományaink őrzése, ápolása, amely eddig is szerves részét képezte az óvodai nevelésnek. Ez a fő témája az idei ‘Óbudai Óvodapedagógiai Napok’ című szakmai programsorozatnak is.

A programsorozat megnyitó ünnepségégét a Szindbád rendezvénytérben tartották, az eseményen 85 pedagógus vett részt. Beszédet mondott Kelemen Viktória, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere. Mint mondta: a kormány módosította az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramját, így az idei nevelési évtől hangsúlyosabb feladattá válik a gyerekek nemzeti identitástudatának erősítése, így ezért ez lett a témája az idei Óbudai Óvodai Pedagógiai Napoknak. Hozzátette: Óbuda-Békásmegyer szerencsés helyzetben van, hiszen a kerületben már az alapprogram módosítása előtt Bús Balázs polgármester úr és Kobzos Kiss Tamás, az Óbudai Népzenei Iskola néhai igazgató kezdeményezésére  még 2016. őszén bevezették az Óbudai Népzenei Iskola programsorozatát, a „Kismuzsika – Néphagyományok az óvodában” elnevezésű programot. Ennek célja a magyar zenei anyanyelv, népszokások, ünnepek, tánc és zene, hagyományelemek megismertetése a kerület óvodásaival. A foglalkozások nagyon fontos részei az ovisok életének: több mint 2000 gyermek és 70 óvodapedagógus érintett.

Az alpolgármester beszéde után a Cseresznyevirág Művészeti Óvoda tagóvodájába járó gyermekek és pedagógusaik műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek. A szakmai előadást „A hagyomány és a hazaszeretet értelmezése a gyermekközpontú óvodában” címmel Dr. Pálfi Sándor, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, főiskolai tanára tartotta.

A programsorozat célja, hogy a kerületben működő 11 óvoda 32 épületében dolgozó óvodapedagógusok újszerű módszereket, ismereteket szerezzenek. Az óvodapedagógusok gyakorlati foglalkozások alkalmával tapasztalatokat gyűjtenek, ami elősegíti, hogy új módszertani elemeket építsenek be mindennapi munkájukba. Az óvodai foglalkozásokat mindig szakmai megbeszélés követi, ami szintén segítséget nyújt az eredményes pedagógiai munka megvalósításához.

Forrás: obuda.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek.
November 30. és december 23. között 16 óbudai helyszínen zajlanak az Advent Óbudán eseményei. A Fő téri és a Szentlélek téri programokon kívül a kerületben működő kulturális intézmények is számos...
A Máltai Szeretetszolgálat és a II. Kerületi Önkormányzat megbeszélést tartott a téli krízisidőszak feladatairól.
Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt – közölte az önkormányzat csütörtökön, a jegybank előző napi...
Hétfő délután Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere a helyszínen egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármesterrel a Normafánál tervezett parkoló-áthelyezésről és a fogaskerekű vasút felújításáról...
Október közepén hirdette meg a polgármesteri hivatal zöld irodája a Gyümölcsöző Hegyvidék programot, amelynek keretében ingatlanonként két darab, gyümölcsfa csemetét lehetett fél áron megvásárolni....
A Galéria 12 Egyesület művészeinek alkotásaiból nyílt tárlat november 19-én, a Galéria 12 kávézó és Borbárban, amely december 7-ig tekinthető meg.
A Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet olyan személyek kaphatják meg, akik valami maradandót alkottak, és büszke lehet rá a kerületünk. A több mint hetven éve a Hegyvidéken élő Fekete György neve...
Idén ősszel is ellenőrzött keretek között szabadulhattak meg a lakásokban felhalmozott elektronikai hulladéktól, rossz háztartási gépektől, a lemerült elemektől, akkumulátoroktól és festékektől a...
Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány idén is megrendezte a már hagyománynak számító Világnyitók – Jobb velünk a világ érzékenyítő programot. A szervezők ezzel a fogyatékos emberek...
Újbuda Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a kerületi várakozási hozzájárulások meghosszabbítása 2019. december 1-től megkezdődik. A kérelmek a gyorsabb ügyintézés és a sorban állás...
Különleges sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután az Esernyősben. Az idén 50 éves Óbuda Fotóklub Egyesület elindította autista fotóscsoportját. A sajtótájékoztatón dr. Kiss László...
Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerület igazgatója és dr. Kiss László polgármester meghívására a Polgármesteri Hivatal tanácstermében tekintették át a III. kerület iskoláinak helyzetét az...
Ismét sikeres évet zárt az Egészségkörút Óbudán elnevezésű ingyenes szűrőprogram sorozat, amelyet immár hatodik éve szervez meg a Szent Margit Rendelőintézet. Tavasztól őszig 7-10 állomáson várták...
2019. november elsejétől az Átrium kedvezményt biztosít a II. Kerület Kártya tulajdonosai számára.
Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg a II. kerületben.
Különleges kezdeményezéssel ünnepelte fővárosunk születésnapját a városi sétákat szervező Hosszúlépés. Járunk? csapata.
Kérjük, hogy járuljon hozzá a környezetünk megóvásához és a háztartásában feleslegessé vált, működésképtelen elektronikai eszközöket és egyéb veszélyes hulladékokat hozza el és adja le a Hegyvidéki...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó