Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Az óvodai jelentkezés a legegyszerűbb módon az önkormányzat elektronikus ügyintézési rendszerén keresztül intézhető – hangzott el az Óvodakóstolgató című programon, amelyen a beiratkozás feltételeiről, gyakorlati tudnivalóiról, továbbá az óvodai érettséggel kapcsolatos szempontokról kaphattak tájékoztatást az érdeklődő szülők.

Ossza meg az információt!

Hümér egy kedves, de pazarló kis troll, akinek a gyerekek taníthatják meg, hogyan kell takarékoskodni az energiával. Erről szól a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodája és a Budai Rajziskola együttműködésében készült foglalkoztató füzet.

Ossza meg az információt!

Véget ért a többéves előkészítő munka után lefolytatott kisajátítási eljárás, így a Hegyvidéki Önkormányzat birtokba vehette az egykori Hotel Olimpia épületét a Normafánál. A város legnépszerűbb kirándulóhelye mellett éktelenkedő, lepusztult állapotú szálló bontása a tervek szerint egy hónapon belül megkezdődik, hogy a helyén park lehessen, valamint kiépülhessen az Eötvös út új szakasza.

Ossza meg az információt!

Koszorúzást tartottak az 1991-ben 38 évesen elhunyt író, Csengey Dénes egykori lakóhelyénél, a Németvölgyi út 20. számú ház falán elhelyezett emléktáblánál. Az író, országgyűlési képviselő születésének 65. évfordulóján néma főhajtással emlékeztek Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester, valamint a Hitel folyóiratot képviselő Papp Endre és Léka Géza szerkesztők.

Ossza meg az információt!

Nagyszabású fejlesztések indulnak az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben, amely orvosi műszerekre és informatikai fejlesztésekre 200 millió forintot, épületfelújításokra pedig 1,1 milliárd forintot kap a kormánytól. Az elkövetkező években, 16,6 milliárd forintos beruházással egy új tömbkórházi egység jöhet létre az intézményben.

Ossza meg az információt!

129 hegyvidéki kisdiák döntött úgy, hogy megméretteti magát a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület rajzpályázatán, amelyen Sztehlo Lili üvegfestő színpompás ablakait színezhették újra – a különleges alkotásokból a Barabás Villában nyílt tárlat. Az ünnepélyes megnyitón nemcsak a verseny eredményét hirdették ki, de azt is bejelentették, hogy még az idén megkezdődhet Sztehlo Lili Szent Erzsébetet ábrázoló üvegablakának felújítása, amely 1942-ben, egy bombatámadás következtében hullott darabjaira.

Ossza meg az információt!

Teljes egészében megújult, színesebbé és barátságosabbá vált a Rácz Aladár úti házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői iroda. A beruházás része annak az egy évvel ezelőtt indult, nagyszabású önkormányzati programnak, amelynek keretében az összes hegyvidéki háziorvosi rendelőt felújítják.

Ossza meg az információt!

Végső búcsút vettek Albert Gábor Kossuth-díjas írótól, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Ossza meg az információt!

 

Elfogták a rendőrök a fővárosi Normafánál történt baleset helyszínéről elmenekülő férfit - közölte a rendőrség hétfő este honlapján.

Ossza meg az információt!

„Pályázz kreatívan! A hulladék megelőzésről és szelektálásról” címmel plakát készítő pályázatot hirdet a kerület állami fenntartású általános iskoláinak, két témakörben.

Ossza meg az információt!

„Nagytudású, humoros, ám végtelenül szerény ember volt. Most biztosan azt mondaná, hogy minek ez a felhajtás” – így jellemezték egykori kollégái Dr. Kertai Pált, volt országos tisztifőorvost, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megalapítóját. A hegyvidéki orvosprofesszor emlékére egykori lakóházánál avattak táblát.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

A fővárosiak közlekedési szokásairól tart közvélemény-kutatást a Budapesti Közlekedési Központ. A felmérés önkéntes és anonim.
Október 15. a fehér bot nemzetközi világnapja. Ez alkalomból a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával a Békásmegyeri...
Október 13-án lezajlottak Magyarországon az önkormányzati választások. A kerületben leadott érvényes szavazatok 50,42 százalékának megszerzésével dr. Kiss László Budapest III. kerületének...
Huszonöt évvel ezelőtt két futballrajongó fiatalember elhatározta, hogy a gyerekeknek is elviszi a labdarúgás örömét.
Jelentősen csökkenhet a környezet terhelése a II. kerületi iskolabuszprogrammal.
Új, digitális alapra helyezte és bővíti a térfigyelő rendszerét a II. Kerületi Önkormányzat.
Elkezdődhet a II. kerületi integrált szakrendelő megépítése, amelyhez a kormány a szükséges forrásokat biztosítja – jelentette be Varga Mihály.
Október 14. és 17. között a Budapesti Víz Világtalálkozó miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.
Idén már a harmadik alkalommal írta ki Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a ‘Virágos Óbuda Pályázatot’, amelynek eredményhirdetését a Szindbád Rendezvényteremben tartották. A pályázat célja, hogy...
Negyedik alkalommal rendezték meg a nagy népszerűségnek örvendő képző-, ipar- és népművészeti tárlatot.
A II. Kerületi Önkormányzat azoknak a munkáját díjazta, akik különös figyelmet fordítanak az ingatlanuk előtti közterületek szépítésére.
2019-ben 100 millió forintos keretet irányzott elő az Önkormányzat az Arató Emil téren található Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola udvarának fejlesztésére. A 2018-ban,...
A Törös Alapítvány 2011 immár hatodik jótékonysági koncertjének sztárfellépője a vietnami születésű, de tavaly magyar állampolgárságot kapott ifjú tenorista, Ninh Duc Hoang Long lesz.
Az országban is egyedülálló családos főzőtanfolyamot indított a II. Kerületi Önkormányzat.
Átadták az a két új kórtermet, amelyet a Budavári Önkormányzat támogatásából szereltek fel a Szent Ferenc Kórházban, hogy az I. kerületi betegek a lehető legjobb körülmények között gyógyulhassanak.
Hitelfelvétel nélkül épített uszodát Pesthidegkúton a II. Kerületi Önkormányzat. A Gyarmati Dezső Uszoda két benti és egy kültéri medencével várja a sportolni vágyókat október 1-jétől.
A Budavári Önkormányzat minden kerületi bölcsődébe, óvodába és általános iskolába szelektív hulladékgyűjtőket helyezett el, hogy a szemléletformálás már a legkisebbeknél is elkezdődjön – jelentette...
A Kulturális Örökség Napjai programban sokan voltak kíváncsiak a Városháza épületére.

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó