Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Az idén 75 éves egykori munkáskerületről kevésbé ismert, hogy 1938-ban Horthy Miklós kormányzó feleségéről Magdolnavárosnak nevezték el.

"A főváros törvényhatósági bizottsága dr. Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester elnöklésével szerdán délután 5 órakor ülést tartott" - írta 1938. február 17-ei, csütörtöki számában a Pesti Hírlap. A napirend első pontja Szendy Károly polgármester előterjesztése volt, amely Angyalföldet, a főváros XIII. kerületét Magdolna-városnak nevezi el - adta hírül az újság.

Szendy Károly előterjesztését még fel sem olvashatta, a polgármester előterjesztése közben ugyanis, amikor ahhoz a szövegrészhez ért, hogy "a kormányzó úr hitvesének...", akkor a fővárosi közgyűlés félbeszakította az elöljárót, és "nagy éljenzéssel fogadta a bejelentést, a bizottsági tagok mind felálltak a helyeikről és úgy éljeneztek és tapsoltak" - írta a Pesti Hírlap.

A törvényhatósági bizottság tagjai ugyanis ekkor már tudták, hogy miről van szó. Végül a polgármester rövid megszakítással befejezhette a beszédét, miszerint "Horthy Miklósnénak, a szegények jótevőjének és a nyomorultak istápolójának érdemeit" akarják megörökíteni Angyalföld átkeresztelésével. A Magdolnaváros elnevezésről szóló előterjesztést - nem meglepő módon - egyhangúlag szavazta meg ezután a fővárosi közgyűlés.

Ez a kép Kenderesen készült a kormányzói párról

A gazdasági világválság hatása még mindig nem enyhült 1938-ra, és Horthy Miklósnénak éppen ekkor zajlott az a nyomorenyhítő akciója, amiről a korabeli újságok rendre beszámoltak. A lapok felajánlásait olvasva, elsősorban magánszemélyek adakoztak ekkoriban a szegények javára, s az akciót a kormányzóné nevével - Purgly Magdolnaként született - fűzte egybe a korabeli propagandagépezet.

Ebbe illeszkedett a főváros 1930-as átszervezése után Angyalföld 1938-as átnevezése és kerületté alakítása. A Magdolnavárosként emlegetett városrész ma Angyalföld, Újlipótváros és Vizafogó városrészekből áll, de ide tartozik a Margitsziget is. Budapest XIII. kerülete idén lesz tehát 75 éves. A kerület születése leginkább talán 1938. június 1-jéhez kötődik, amikor már ki is hirdették, hogy Horthy Miklósnéról Magdolnavárosnak nevezik el.

A magdolnavárosi határozat mellett a fővárosi közgyűlés 1938. február 16-án elfogadta a polgármester előterjesztését arról is, hogy "a hegyvidéket Mátyás király-város névre" keresztelik, s azt is, hogy az új autóbuszgarázs céljaira a Vincellér utca - Diószegi út - Zsombolyai út által határolt területet jelölik ki. (MTI)

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Észak-Pestről

A szeptemberi estéken is már egyre több helyen bekapcsolják, elindítják a fűtést kerületünkben is. Ezért is hívjuk fel a figyelmet arra, hogy szén-monoxid-érzékelő riasztóberendezést kaphatnak az...
A Nyugdíjasok Budapesti Szervezete és a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Központja közösen meghirdette a Nyugdíjasok a Nyugdíjasokért elnevezésű szolidaritási...
Hagyományaink szerint az önkormányzat őszi zöldség, gyümölcs akciót szervez, ezúttal november 5-30 között. A 3000 forint értékű utalványaikat a Lehel Csarnokban a kijelölt zöldség- gyümölcs...
A 2019. október 13-án megtartott önkormányzati választás kerületi eredményeiről az alábbiakban nyújtunk tájékoztatást. A választásra jogosult 94.910 szavazópolgárból 48.174 fő jelent meg az...
TISZTELT ÜGYFELEINK! A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 15. § (1) bekezdése alapján a szavazatszámláló bizottságok tagjai a szavazást követő napon mentesülnek a munkavégzési...
2019. október 3-án, a Radnóti Miklós Művelődési Központban rendezték meg a XIII. kerületi Építészeti díj átadó ünnepségét. A díjat dr. Tóth József polgármester adta át az idei kitüntetettnek, Marosi...
október 3-án lakásában köszöntötte dr. Tóth József polgármester és Borszéki Gyula alpolgármester Tétényi Pál díszpolgárunkat 90. születésnapja alkalmából. Születésnapi köszöntésén Tóth József...
2019. október 1-én a Radnóti Miklós Művelődési Központban tartottuk a hagyományos Idősek napi rendezvényünket. A gyülekező alatt a Lendületben programjairól forgatott kisfilmet láthatták a nézőteret...
A közelmúltban Budapest Főváros Kormányhivatala (Újvárosháza) épületében a Budapesti Polgárőr Szövetség (BPSZ) “Polgárőrök a Fővárosért, a Főváros a polgárőrökért” címmel Rendészeti Egyeztető...
2019. szeptember 26-án a Polgármesteri Hivatalban dr. Tóth József polgármester átadta a sikeres vizsgát tett kismamáknak az ingyenesen megszerzett ECDL bizonyítványaikat. Az idei évben összesen 28...
Az Európai Klímaszövetség Klímasztár 2019 díját nyerte el önkormányzatunk az Angyalföld+ Stratégia alapján megvalósított „A zöldfelület hatása a klímavédelemre” című pályázatával. A díjat Csiga...
2019. szeptember 18-án önkormányzatunk szobrot állított Illovszky Rudolfnak a róla elnevezett stadionban. 1996-ban az elsők között lett kerületünk díszpolgára, tiszteletére az ő nevét viseli a Vasas...
2019. szeptember 18-án a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete – Angyalföldi Csoportjának „Aranygyűszű” című kiállításának megnyitóját tartották a Polgármesteri Hivatal első emeleti galériájában. A...
2019. szeptember 16-án emléktáblát állított Benedek Tibor családja és az önkormányzat az egykori színésznek, utolsó lakhelyén, a Visegrádi utca 36. szám alatt. Az avatóünnepségen megjelent többek...
BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 1139 Budapest, Béke tér 1. Posta cím: 1555 Budapest Pf. 10. Telefon: (1) 452-4100 E-mail: ugyfelszolgalat@bp13.hu Félfogadás:...
Életének 77. évében, 2019. szeptember 12-én elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező, a Vígszínház egykori igazgató-főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt tanára, a XIII. kerület...
Sajátos nevelési igényű gyerekek támogatására írt ki pályázatot az önkormányzat.
Egyszintes, a kornak megfelelő színvonalú épületbe kerülhet Rákospalota egyik rendelője – jelentette be Németh Angéla és Szilvágyi László.

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó