Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Nonprofit eseményedet te is ingyen feltöltheted!

Ingyenes feltöltéssel népszerűsítheted tevékenységedet.

Dernovics Istvánné egy napon belül két díjat vihetett haza cinkotai otthonába. Szeptember 23-án ugyanis a kertvárosi, másnap pedig A legszebb konyhakertek elnevezésű verseny országos zsűrije is jutalomban részesítette. Megkérdeztük tőle, hogyan lesz egy egykori pedagógusból kerületi és országos konyhakertbajnok.

– A kert szeretete gyerekkoromig nyúlik vissza. Egy kis faluban, Püspökhatvanban születtem. Ott nemzedékről nemzedékre öröklődött a kertek művelésének tudománya. Cinkotára onnan jöttem tanulni a neves tanítónőképzőbe. Három évet végeztem itt, majd a negyediket már Balassagyarmaton, mert az közelebb volt a lakóhelyünkhöz, és oda naponta be tudtam járni. 1956-ban diplomáztam. Akkor nem ott kezdett dolgozni az ember, ahol szeretett volna, hanem ott, ahova helyezték. Először egy tanyaközpontban, a Szolnok megyei Tiszafüred-Kócson tanítottam, majd Zsámbokon. 1958-ban azonban már a sashalmi piactérrel szomszédos intézménybe kerültem, ahol ma a Waldorf iskola működik. A mai Batthyány Ilona (akkor Georgina utcai) Általános Iskola 1961-ben nyílt meg Gyarmati Imre igazgatása alatt. Akkor jöttem ide, és 30 év munkaviszony után, 1991-ben mentem nyugdíjba. Közel tizenhárom évig visszajártam tanítani, így pedagógusi pályám több mint négy évtizedig tartott, és 2017-ben vettem át a gyémánt diplomámat a Szerb Antal Gimnáziumban megtartott pedagógusnapon.

 

– Ön nem csak a tanítási órák alatt foglalkozott a gyerekekkel, hiszen valóságos „kulturális intézmény” volt.

– Nagyon szerettem táncokat, verseket, énekeket betanítani és kisebb színházi előadásokat rendezni a diákoknak. Ennek valahogy elterjedt a híre, és egy idő után, ha bárhol olyan eseményre készültek, ahol ünnepi műsorra volt szükség, bennünket hívtak. Természetesen ebben nemcsak az én munkám volt, hanem néhány lelkes kollégám, és a sok, hasonlóan lelkes szülő támogatása is kellett hozzá.

 

– Megkönnyítette a helyzetet, hogy Ön nagyon közel lakik az iskolához. Ez így volt már a kezdetekkor is?

– 1960-ban épült fel a házunk, tehát már egy éve itt laktam, amikor átjöttem Sashalomról Cinkotára tanítani. Akkor már egyéves volt a fiam, és nemsokára született még egy lányunk is.

 

– Mindezek mellett hogyan jutott ideje a kertre?

– Ahogy hazajöttem az iskolából, azonnal kimentem a kertbe. A hozzáértést részben a családomtól örököltem, és magam is sok mindenre rájöttem a gyakorlatból.

 

– Mi minden termett a ház körül?

– Csupa olyasmit, amivel sok munka volt. Jelentős részét szőlősorok foglalták el, ezt a férjem akarta így. Mellette azonban jól megfért a konyhakert is. Nekünk akkor semmiért nem kellett a boltba menni, teljesen önellátók voltunk. A hasznosságán kívül pedig nekem ez volt, és ma is ez az egyik legfontosabb örömforrás. Gyönyörködöm benne, és törekszem arra, hogy ne csak hasznos legyen, hanem szép is. Ezért a konyhakerten kívül sok virágot is ültetek, így tavasztól késő őszig csupa szín minden.

 

– Hogyan jött a gondolat, hogy benevezzen A legszebb konyhakertek elnevezésű versenybe?

– Nekem? Sehogy. Judit lányom nevezett be, én nem is tudtam róla. Egy darabig ellenkeztem is, aztán beletörődtem. Azt mondta, ezen nem lehet veszíteni.

 

– Hogyan történt az elbírálás?

– Két alkalommal is kijöttek az Önkormányzattól, sok fotót készítettek, majd vártam az értesítést. Nemsokára jött is a papír, csakhogy nem a kerülettől, hanem az országos pályázat szervezőitől. Akkor még nem is tudtam, hogy lakóhelyünkön én lettem az első. Kiderült, hogy miután a kertvárosi zsűri nyertesnek nyilvánított, neveztek az országos versenyre is, ahol a helyi pályázatok győztesei vehettek részt. Ezek után a Kertvárosi Vigasságok második napján a kerületi első helyért járó oklevelet vehettem át Szász József alpolgármestertől, másnap pedig az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron oklevelet és bronzszobrocskát kaptam, mint az ország egyik legszebb konyhakertjének tulajdonosa.

 

Forrás: bp16.hu

Ossza meg az információt!

Hozzászólás

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Kelet-Pestről

Nyolcvanmillió forint értékű kokainra bukkantak a nyomozók a fővárosban, egy kőbányai droglaborban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn a rendőrség honlapján.
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a tanévkezdési támogatás biztosításával kíván segítséget nyújtani a kőbányai iskoláskorú gyermeket nevelő családoknak a szeptemberi tanévkezdés anyagi terheinek mérsékléséhez.
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Ítélőtábla egy férfit, aki 2015 őszén Budapest területén több embert is megtámadott és kirabolt - tájékoztatta a fővárosi főügyészhelyettes kedden az MTI-t.
A Kőbányai Torna Club kerékpáros szakosztálya utánpótlás korosztályokban egyre nagyobb sikereket tudhat maga mögött.
2018. július 20-án, ezen a helyszínen Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő és Kovács Péter polgármester tartott sajtótájékoztatót, ahol egy jó hírt jelentettek be a kerületben élők számára.
Rákosmente Önkormányzata „A magyarság gazdasági, kulturális és történeti jelenléte Fiumében és környékén - interaktív vetélkedő” című pályázatával a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A XVI. kerület elődtelepülésein zsidó közösségek is éltek. A helytörténész dolga emlékezni és emlékeztetni, különösen olyan történelmi évforduló közeledtének alkalmából, amelyről szervezett helyi zsidóság hiányában nem emlékeznek.
Elkészült a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség urnatemetője a Pesti úti templom keleti oldalán lévő templomkertben.
A Kőbánya Bringa program részeként június 19-én, kedden reggel két X. kerületi helyszínen tartottak bringás reggelit, idén immár második alkalommal.
Újabb mérföldkő az Újhegyi sétány megújításában: ünnepélyes keretek között tették le Kőbánya vezetői az építkezés második szakaszának alapkövét június 19-én délelőtt.
Rákosmente Önkormányzata június 9-én, szombaton ötödik alkalommal rendezett extrém sportnapot a kerületben.
A Rákosmenti Községi Sport Egyesület (RKSK) Kézilabda Szakosztálya 2018. június 5-én, 18 órai kezdettel tartotta szezonzáró bankettjét a Maros Mozi nagytermében.
Áprilisban, az I Bike Budapest felvonulás után a belvárosból a Rákos-patak mentén bringáztunk hazáig.
Fanfárok hangja fogadta Rákosmente pedagógusait június 1-én a Vigyázó Sándor Művelődési Házban, ahol Riz Levente polgármester virággal és díszoklevéllel köszöntötte a Gránit- és Gyémánt-okleveles óvónőket, tanítókat, az oktatás-nevelés területén 25, 30, 35, 40 éve kimagasló munkát végző, valamint a 2018-ban nyugdíjba vonuló pedagógusokat.
A trianoni békediktátum 98. évfordulója alkalmából Rákosmente Önkormányzata koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott 2018. június 4-én a Pesti úti Népkertben álló Országzászlónál.
Kőbánya fővárosi szinten a szociálisan legérzékenyebb kerületek közé tartozik. Nagy számban tart fent önkormányzati bérlakásokat, amelyeket a valós piaci ár töredékéért ad ki, folyamatosan vásárol új ingatlanokat, és a bevétel két és félszeresét költi a lakások fenntartására. A 2535 bérlakásban élők 90 százalékával nincs probléma, de a médiában bemutatott néhány személy nem hajlandó a jogszabályokat elfogadni, miközben feltételeket támaszt az önkormányzatnak a jogszabályokban rögzítettektől eltérő, különleges bánásmódot követelve.
Május 4-én, elkezdődött az Erzsébetligeti Színház előtti terület rendezése.

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szolgáltatások Budapesten

Gyermekfelügyelet
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Gyermekfelügyelet

GUMIJAVÍTÁS: Teher, Személy, Munkagép
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

GUMIJAVÍTÁS: Teher, Személy, Munkagép

Könyvelés, bérszámfejtés, ügyintézés
(Szolgáltatás / Pénzügyi szolgátatás)

noimage

lomtalanitas, egesszegugyi takaritad, epuletbontas
(Szolgáltatás / Takarítás, házvezetés)

lomtalanitas, egesszegugyi takaritad, epuletbontas

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten
(Szolgáltatás / Építőipar)

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó