Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Fadd-Domboriban zárták az idei versenyszezont a magyar sárkányhajósok. Szeptember második hétvégéjén rendezték meg a Magyar Bajnokság 5. fordulóját, illetve a Magyar Nagydíj futamait. Az ESMTK sárkányhajósainak mérlege: egy arany-, hat ezüst- és egy bronzérem.

Szombat délelőtt a szokatlanul szeles pályán előbb a rövidtávú, 200 méteres futamokkal indult a nap. Az ESMTK csapata az első akadályt könnyedén vette, futamgyőztesként egyből az A-döntőbe került, ahol aztán igazán kiélezett versenyt élvezhettek a nézők és a versenyzők is. A jól rajtoló, de a táv közepén kicsit visszaeső piros-fehérek a Szeged csapatát az utolsó 10 méteren visszaelőzve, megszerezték a második helyet a szintén pesterzsébeti RÖMI KKSK mögött.

Délután a szokásos, 2000 méteres versenyt rendezték meg, ahol az erzsébetiek újfent remekül szerepletek, megismétlődött a 200-es befutási sorrend, és szintén ezüstrémesek lettek. A csapat fennállása óta először volt példa arra, hogy egy hétvégén mindkét távon a dobogó második fokára álljanak. Mivel ez volt a bajnokság zárófordulója, kiosztották az összesített helyezésekért járó serlegeket is. Az ESMTK mindkét távon és a kettő összesítésében egyaránt országos harmadik lett, szintén történelmet írva. A pontversenyt a RÖMI KKSK nyerte, Szeged lett a második.

Szombat délután még egy hosszútávú verseny várt az erzsébetiekre. A 3333 méteres távon a kissé már elcsigázott csapat harmadik helyen végzett, de ezen a hétvégén ez volt a leggyengébb eredményük. Soha rosszabbat!

Vasárnap újra a rövidtávon volt a sor, de ezúttal már 10-es hajókban rendeztek versenyt tisztán női, valamint férfi egységeknek. Legelőször azonban az igen érdekes, de ugyanennyire kiszámíthatatlan váltóversenyt rendezték meg, ahol az induló csapat 10-es hajó kormányosa 200 méter után adja át a stafétát a 20-as hajó kormányosának, akikre újabb 200 méter vár. Az erzsébeti csapat a korábbi években rendre első helyet szerzett ebben a számban, ami fokozta kissé a versenyzőkre nehezedő nyomást. Az erzsébeti hegemónia azonban állandósulni látszik, hiszen idén is, ellentmondást nem tűrve, zsákolták be a győzelmet a piros-fehérek, egymás után harmadszor nyerve el a vándorserleget!

A váltót követően a rohamtempóban egymást követő futamokban az ESMTK valamennyi számban indított csapatot, és versenyzői mindegyikben (Senior férfi és női, illetve Masters férfi és női) ezüstérmet szereztek. A hétvége mérlege tehát egy arany-, hat ezüst- és egy bronzérem.

Forrás: pesterzsebet.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Dél-Pestről

Tihanykák címmel nyílt meg október 12-én a Pestszentimrei Közösségi Házban kerületünk egyik legismertebb alkotója, Garamvölgyi Béla festőművész kiállítása.
Felvidéki testvérvárosunk gimnáziumával működik együtt a Sztehlo iskola.
A VB Ambulance Hungary kezdeményezésére, valamint a társszervező Kispest Önkormányzata támogatásával több mint hatszáz kispesti gyerek vett részt azon a szabadtéri bemutatón és gyakorlati oktatáson, amelyet az Újraélesztés Világnapja alkalmából tartottak a Városház téren.
Kilencven évvel ezelőtt, 1928 október 20-án avatták fel a Csepeli Szabadkikötőt, amely a Dunán keresztül összeköti Magyarországot a világ tengereivel. A kikötőt Horthy Miklós kormányzó adta át, aki egykori tengerésztisztként szívügyének tekintette a magyar tengerhajózást. Az évfordulóra emlékezve ünnepséget rendeztek és a Masped egy új logisztikai csarnokát avatták fel a Csepeli Szabadkikötőben október 16-án. Az eseményen megjelent Borbély Lénárd polgármester, Sztilkovics Szávó, a Mahart-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója és Cseh Ottó, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő levélben köszöntötte az ünneplőket. Borbély Lénárd az évforduló alkalmából díszoklevelet adott át a MAHART-Szabadkikötő Zrt. és a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezetőinek. Borbély Lénárd köszöntőjében arról beszélt, hogy Csepel mára gazdaságilag erős és fejlett kerületté vált, amely élhető és stabil lábakon áll. Büszke az ipari múltjára, amelyet Weiss Manfréd gyáriparos teremtett meg. A kerület identitásában a legfontosabb szerepet az ipari fejlesztés játssza, amely munkahelyeket teremt. Csepelen a leginkább prosperáló terület a Szabadkikötő, amely egyben a kerület egyik legnagyobb adózója. A Szabadkikötő fejlesztése Csepel fejlődését is jelenti. Ezért is öröm a kerület számára, hogy most egy új, 15 ezer négyzetméteres csarnokot adnak át. Az önkormányzat minden ilyen nagyberuházást szívesen fogad. Csepel új vezetése 2010 óta aktívan beleszólhat, milyen fejlesztések történnek a kerületben; cserébe pedig a Szabadkikötő is számíthat a csepeli önkormányzatra.
Egyre aktívabb szerepet vállal Ferencváros életében az idén januárban alakult Lámpás Klub, melynek segítségével figyelem irányul a kerületben élő látássérültekre.
A Bíró Mihály utcai Szabó Ervin könyvtárban minden évben megünneplik a Népmese napját.
Tizenötödik alkalommal rendezték meg a pályaválaszt segítő börzét a KMO-ban, ahol idén 29 középiskola mutatkozott be. A Sulibörze átfogó képet nyújtott a kerület, de a főváros számos középiskolájának kínálatából is.
A 2018/2019. évi influenza szezonban is lehetőség nyílik a 60 éven felüliek, valamint egyes krónikus betegségben szenvedő személyek térítésmentes influenza elleni védőoltására. Az influenza az influenza vírusok által okozott, ragályos légúti betegség.
További három család költözhet Nagysándor József utcai Családok Átmeneti Otthonába (CSÁO).
Ötödik éve töretlen sikerrel zajlanak a Kincses Sziget – Gyermek Bolhapiac hétvégi rendezvényei hónapról hónapra a Városháza előtt, illetve télen a az épületben.
Az elmúlt két hónapban átalakították és újjávarázsolták a Csalitos utcai óvoda tornaszobáját, amelyet megtekintett Morovik Attila alpolgármester, Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetője és Metz Tímea, a csepeli önkormányzat ágazatvezetője október 11-én.
Újabb remek programmal színesítették meg a kerületi nyugdíjasok életét a Somogyi László Szociális Szolgálat vezetői, munkatársai.
Hét csepeli mérnökhallgatónak nyújtott át támogatást Morovik Attila alpolgármester és Ambrovics Dénes, a Csepeli Mérnök Hallgatók Alapítványának kuratóriumi elnöke a polgármesteri hivatal épületében október 11-én.
A Gyulai István Általános Iskola korábbi névadója, Stromfeld Aurél emlékére állított emléktáblát Pesterzsébet Önkormányzata.
Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor, a Párbeszéd - korábban a szocialisták - országgyűlési képviselője ellen.
Helyi vállalkozások, civilek és az önkormányzat összefogásával 500 adag étellel vendégelték meg a rászoruló kispestieket ma a Kossuth téren. A helyben készített kézműves hamburgerből, sült krumpliból, házi rétesből és szörpből álló menü 5 forintba került, a délutáni étkezésre
Maratoni programmal tisztelegtek a Magyar Festészet Napja előtt.
A szüret jegyében rendezett családi napot a PIK.

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

Szobalány pozíció
( / Állás)

noimage
2018.10.15

2fő betegszállítót keresek
( / Állás)

noimage
2018.10.08

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
( / Állás)

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
2018.10.04

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
( / Állás)

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
2018.09.21

Élelmiszeripari betanított munkás
( / Állás)

Élelmiszeripari betanított munkás
2018.09.13

miden féle munka ajánlat
( / Állás)

noimage
2018.09.10

Szakembereket keresünk - 18. kerület
( / Állás)

noimage
2018.09.06

Irodai Asszisztens
( / Állás)

Irodai Asszisztens
2018.09.03

Állás
( / Állás)

noimage
2018.09.02

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Szivárvány Iskola Nyílt napok
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Szivárvány Iskola Nyílt napok

Körtánc A TIT Studióban
(Szolgáltatás / Életmód)

noimage

Villanyszerelés Budapesten és vonzáskörzetében
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés Budapesten és vonzáskörzetében

BODY SPACE : "A HELY, ahol tested átalakul!"
(Szolgáltatás / Szépségápolás)

noimage

Garázsvásár Csillaghegyen!
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Dr.Tóth Tamás Idegsebész Magánrendelés
(Szolgáltatás / Egészségügy)

Dr.Tóth Tamás Idegsebész Magánrendelés

Foleg anyagi segitseg idoseknek
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Foleg anyagi segitseg idoseknek
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Bérelhető Jakuzzis Körös-parti nyaralóházak
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Bérelhető Jakuzzis Körös-parti nyaralóházak

Takarítás
(Szolgáltatás / Takarítás, házvezetés)

Takarítás

Villanyszerelés
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés

NEOPLANT gyógynövényes natur kozmetikumok bôr és haj problém
(Szolgáltatás / Egészségügy)

NEOPLANT gyógynövényes natur kozmetikumok bôr és haj problém

Állatbefogás és tetem szállítás
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

Állatbefogás és tetem szállítá
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

Állatbefogás és tetem szállítás
(Szolgáltatás / Háziállat)

noimage

hirdetés

Ön is hirdetne?


Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó