Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Puczi Béla roma származású, erdélyi menekült nevét viseli a mai naptól a Nyugati pályaudvar melletti tér. Ő vezette azt a cigány emberekből álló csapatot, amely 1989-ben a marosvásárhelyi magyarok segítségére sietett a román ellentüntetőkkel szemben. Akkor hangzott el az azóta már szállóigévé lett kiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!”

  A terézvárosi képviselő-testület a közelmúltban támogatta a főváros kezdeményezését, így a Nyugati pályaudvar melletti – jelenleg még parkolóként, de később közparkként funkcionáló – terület az idei nemzetközi romanapon Puczi Béla nevét vette fel.

 

A tér avató ünnepségén, április 8-án Karácsony Gergely főpolgármester arra emlékeztetett, hogy ez az esemény sajnos nem a felhőtlen örömről és büszkeségről szólt, sokkal inkább a szégyenről: „Puczi Béla az a hős volt, aki megmentette a magyarokat Marosvásárhelyen, de az a hős is, akit kora egyáltalán nem tisztelt, ezért mi még mindig adósai vagyunk, s vele együtt mindenkinek, akit bármilyen megkülönböztetés ért származása vagy nemzetisége miatt. Puczi Béla sorsa felkiáltójel a számunkra, mert azt mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben hány minőségében bukott meg a magyar állam emberségből. De az, hogy ma teret neveztünk el róla mégis esélyt ad arra, hogy legalább felismerjük a hibáinkat, és próbáljuk ezeket orvosolni.”

A főpolgármester háláját fejezte ki mindazoknak a roma szervezeteknek, amelyek megkeresték a Fővárosi Önkormányzatot a tér Puczi Béláról való elnevezésének ötletével.

 Forrás: terezvaros.hu

Még több hír a Belvárosból

Ismét látogathatók lesznek a Magyar Állami Operaház előadásai, a jegyértékesítés hétfőn kezdődik.
Lezárult a VII. kerületi Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat, a bírálóbizottság döntése alapján a Molnár Antal Zeneiskola költözhet az ingatlanba - tájékoztatta a...
A magyar cigányság hőseiről szóló, Együtt, szabadon című, új kiállítással nyílt meg a hat hónapos járványügyi szünet után a Terror Háza Múzeum.
Előreláthatóan április 24-én, szombaton megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai Magyarországon, így Józsefvárosban is.
Meglepetéssel várta vissza a gyerekeket a járvány miatti zárás után a Mesevilág Óvoda nevelői közössége. Meglepetéssel várta vissza a gyerekeket a járvány miatti zárás után a Mesevilág Óvoda nevelői...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának 19/2007. (V. 30.) B-L. Ö. többször módosított rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét, ezen...
Az elvárt minőséget olcsóbban és átlátható módon: jelentős beszerzési árcsökkenés
Egy fiatal férfi több prostituáltat támadott meg Budapesten; volt olyan nő, akit nem engedett ki a lakásból, fojtogatni kezdte, majd megerőszakolta.
Puczi Béla roma származású, erdélyi menekült nevét viseli a mai naptól a Nyugati pályaudvar melletti tér. Ő vezette azt a cigány emberekből álló csapatot, amely 1989-ben a marosvásárhelyi magyarok...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás során nemcsak személyes, hanem online úton is lehetőség van beíratni a tanköteles korba lépő gyermekét.
Az önkormányzat hamarosan megkezdi az érdemi egyeztetéseket a szereplőkkel a hosszútávú megoldások érdekében.
Április 8-tól új szabályok mellett nyithatnak az üzletek és a szolgáltatók.
Felhívjuk a tisztelt szülők figyelmét, hogy az emberi erőforrások miniszterének 19/2021. (III.10.) EMMI határozatára figyelemmel a 2021-2022. nevelési évre történő óvodai beiratkozás módja...
A járvány harmadik hullámában egyre több az olyan józsefvárosi család, aki felélte tartalékait, bajba került, súlyos nehézségekkel küzd. Várjuk azokat a tartós élelmiszeradományokat, amik...
Rongálás miatt indított nyomozást a BRFK a felvételen látható ismeretlen tettes ellen. A március 12-én 17 óra 15 perc körül a Terézvárosban, az Ó utcában egy parkoló autó visszapillantóját...
Miközben az EU az elmúlt években 120 millió eurót költött arra, hogy 8 ezer európai községben, városban, kerületben legyenek ingyenes wifi-hotspotok, van olyan budapesti kerület, amely a...
Az állami támogatáshoz szükséges eljárást pár nap alatt zongorázta le a fideszes önkormányzat a kormánnyal 2020 végén.
Meghalt egy ember lakástűzben csütörtök kora délután Budapesten, a VII. kerületi Csengery utcában - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.

A címlapról

A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány...
Az esti meseolvasás mind a szülőre, mind a gyermekre jó hatást...

Könyvajánló

Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség
Megjelent a Pallas Athéné Kiadó legújabb kiadványa, Gill Hasson: Bánj jól magaddal – Az öngondoskodás kézikönyve című könyve.
A csapathatékonyság hét összetevője

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt

Terézváros TV