Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Előre nem látható akadály nehezíti a Jókai tér felújítását: a kivitelezők a földmunkák során egy hatalmas vasbeton oldalfalú medencére bukkantak.

Ungváry Krisztián történész szerint a második világháború alatt a főváros és más nagyvárosok közterein légoltalmi medencéket építettek, amiben az esővizet gyűjtötték. Budapest a légitámadások egyik kiemelt célpontja volt, a ledobott gyújtóbombák lángra lobbantották az épületeket, a medencék a tüzek oltására szolgáltak olyankor, ha a vezetékes hálózat megsérült vagy más okból nem volt elegendő víz az égő ház közelében. Feltételezése szerint a levéltárakban fellelhetőek azok a dokumentumok, amelyek alapján az oltómedencék feltérképezhetőek.

A medencéket vélhetően már a bombázások megkezdődése előtt elkezdték építeni: a Fővárosi Közlöny 1944. november 3-ika számában megjelent honvédelmi minisztériumi közlemény szerint a légoltalmi fejlesztések részeként „erőltetett ütemben épültek az oltóvíztároló medencék is”. Egy, a Fortepanon fellelhető fotó szerint a Városmajorban is volt ilyen műtárgy. Legtöbbet talán az egykori gettó területén, a Klauzál téren levő légoltalmi medencéről a túlélők megrázó beszámolóiban hallhattunk.

Az Ethnographia című folyóirat 2014-es számában Szívós Erika, Tér és identitás: az 1940-es évekbeli Klauzál tér és környéke egy belső-erzsébetvárosi visszaemlékezésben című írásában megszólaló asszony elmondta, a Klauzál tér közepére építettek egy nagy medencét, hogy a benne összegyűlt vízzel tüzet oltsanak. Szavai szerint ő maga nem látta, de a többiek azt mesélték, hogy a nyilasok oda dobálták be az emberektől elrabolt holmikat. A gettó felszabadulásának 73. évfordulóján, 2018-ban tartott megemlékezésen Sándor György holokauszt-túlélő az ott megélt borzalmakról szólva azt a felkavaró képet idézte fel, hogy a tér nagy részét betöltő medence 1945 januárjára színültig volt holttestekkel. A hivatalos dokumentumok szerint a gettó felszabadításakor a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak.

A háború után a honvédelmi miniszternek a légvédelmi készültség megszüntetésével kapcsolatos intézkedései között az olvasható, „Az oltóvíztároló medencéket a munka­erőhiányra való tekintettel egyelőre megsemmisíteni nem kell. A békehasználatra (például gyermekfürdő, uszoda, stb.) vonatkozóan a jelen rendeletnek a polgármester (jegyző) által kijelölt végrehajtója és a hivatásos tűzoltóság parancsnoka a polgármesterhez (jegyzőhöz) javaslatot terjesszenek elő”.

A legtöbb helyen azonban a későbbi évtizedekben ezeknek a tározóknak egészen más lett a sorsa. A fővárosban a köztereken éktelenkedő légoltalmi medencék mindenhonnan eltűntek, egyszerűen betemették, gyakorlatilag elnyelte őket a föld csak egy-egy nagyobb léptékű építkezéskor bukkannak újra fel.

A Jókai téren majd nyolc évtized elteltével előkerült mintegy 50 méter hosszú, 10 méter széles nagyjából 2 méter mély, 20-30 cm vastag vasbeton oldalfalú légoltalmi medence az építőknek, és az építtető önkormányzatnak nem kis fejtörést okoz. A közművek közül akadályozza csatorna, gépészeti akna elhelyezését, az új burkolatok lefektetését, növények telepítését. Egyelőre szakemberek vizsgálják, hogy a tér felújításakor eltávolítása, bontása milyen többletmunkával jár, és mindez miként befolyásolja a tér átadásának tervezett dátumát.

Forrás: terezvaros.hu

Még több hír a Belvárosból

Egy kicsit kevésbé lesz édes az élet a Bródy Sándor utcában.
Újakra cserélték az Olimpia park sportpályáján lévő focikapukat.
Saját kategóriájában az előkelő negyedik helyezést érte el a terézvárosi polgármesteri hivatal népes csapata a 2022-es Fut a cég versenyen, amelyen munkahelyi közösségek vesznek részt.
A Klauzál tér, az egykori Stefansplatz 182 éves történetében még nem fordult elő, ami idén megtörténik: ez a park a helyben lakók igényei, szavazatai alapján újul meg.
A közterületen elhelyezett illegális hulladékot az önkormányzatnak, a magánterületen elhelyezett illegális hulladékot a kormányhivatalnak kell bejelenteni.
Összehangoltan, együttes erővel takarították ki szerda este és csütörtök reggel a Nyugati pályaudvar környezetét a területet kezelő számos cég és önkormányzat munkatársai.
Forgalmi változással jár a vízvezeték-rekonstrukciós munka
A Spinoza Színház fennállásának 20. évfordulója alkalmából ingyenes koncertekkel kedveskedik az Erzsébetvárosban élőknek és az ide látogató vendégeknek.
Idén május 24-31. lesz a kerületben a lakossági lomtalanítás.
A bölcsődék napja alkalmából az Eötvös10-ben megtartott ünnepségen vehették át jutalmukat az idei év kisgyermeknevelői.
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata - az elmúlt évek gyakorlata alapján - a lakosság részére veszélyeshulladék-gyűjtő akciót szervez 2022. április 30-án, szombaton.
Erzsébetvárosban május közepétől jelentősen javul a gyermekek, valamint a két idősek bentlakásos otthonában élő szépkorúak egészségügyi ellátása.
Senki sem tért haza üres kézzel
A BKK valódi utasforgalmi igényekhez igazítja a 73M trolibusz útvonalát, ezért április 15-től a belvárosi szakaszon ma kihasználatlanul közlekedő 73M trolibusz-vonal helyett egy rövidebb, sűrűbben...
5 újgenerációs MOL Bubi gyűjtőállomás telepítése kezdődött el a főváros VIII. kerületében április 11-én, hétfőn. Az új helyszíneken a megszokott dokkolók helyett hagyományos kerékpártámaszok lesznek...
Április 8-án a világ minden táján megemlékeztek a Nemzetközi Roma Napról, s így volt ez Erzsébetvárosban is.
Terézváros önkormányzata a magánterületi értékes faállomány megőrzése és szakszerű kezelésének előkészítése érdekében pályázatot hirdet társasházak, intézmények és nonprofit szervezetek részére az...
Közterület-felügyelet 2022. március 14. – március 27. közötti intézkedési statisztikája

A címlapról

Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos a...
2022-ben immár tizennégy éve annak, hogy a Müpa először mutatta be...
A mindenkori kormány leginkább a közúti infrastruktúra...
Az M3 metrófelújítás utolsó szakaszához kapcsolódóan a felszíni...
Távozott hivatalából Áder János.
Május 9-től drasztikusan megemelkedtek a fővárosban a taxis tarfiák:...

Könyvajánló

"Mindenkinek van takargatnivalója. Neked mi? Én nyíltan vállaltam a titkomat, és ha ez az ára annak, hogy akár egyetlen ember életét megmenthetem, akkor megérte."
Domonkos Endre a korábbi Közép- és Kelet-Európával kapcsolatos kutatásai alapján írta meg Magyarország gazdaságtörténetét a kiegyezéstől a rendszerváltás utáni időszakig.
Warren C. Sanderson és Sergei Scherbov: Előretekintő élettartam című könyve a népesség idősödését egy új dimenzió beemelésével, az előretekintő, úgynevezett távlati életkor mentén is elemzi.
A dominó a Példabeszédek könyvének 58 bölcs mondását segíti elsajátítani játékos formában.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Városban élünk. Vannak, akik figyelembe veszik az ezzel járó szabályokat, amik az együttélést szolgálják.
Értem én, hogy Putyint büntetni akarjuk. De biztos, hogy így kell?
Pénteki munkanap, 11:45, az Erste számlák nem elérhetőek Dzsordzsal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Idén is megszervezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akciót, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége 2021-ben is meghirdeti az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, ráadásul két kategóriában.
Az idén épp negyven éve átadott, a Mátyás-templommal szemben lévő egykori diplomataházat a nemzeti bankhoz kötődő alapítvány építi át.

Terézváros TV

 
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech