Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat Farkas Evelin Klementina eltűnése ügyében – írta meg a Police.hu rendőrségi honlap.

A  13 éves lány február 20-án 13 óra 45 perc körül egy VIII. kerületi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A rendőrök jelenleg is keresik. Farkas Evelin Klementina körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, vörös hajú, szeme színe kék.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható fiatal lányt felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: 24.hu

Még több hír a Belvárosból

A 1,2 milliárd forintból a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet baleseti központjában a legmodernebb technológiai megoldásokkal alakították ki a műtőt,...
Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2021. július 26-án és 27-én Budapest V. kerületében.
A Holokauszt Roma Áldozatainak Emléknapja Józsefvárosban
Az elkövetkező időszakban több alkalommal is várhatóak filmforgatások Erzsébetvárosban.
Terézváros és a belvárosi kerületek több pontját elárasztotta a lezúduló nagy mennyiségű eső.
A címben szereplő kérdésre keresték közösen a választ az önkormányzat illetékesei és a lakók azon a tervbemutató fórumon, amelyet július 21-én délután tartottak az Eötvös10-ben.
A májusban nyílt IntercityHotel Budapest anyavállalata, a német Deutsche Hospitality szállodacsoport céljai közt szerepel, hogy a következő években a vezető szállodaláncok közé kerüljön Európában. A...
A lakossági várakozási engedélyek 2021. június 28-tól a Parkolási Igazgatóságon igényelhetők a szokásos módon
Van, amivel lehet viccelni és van, amivel szabad. Ennek eldöntése részünkről nem cenzúra, hanem segítség - mondta a tisztviselő bőrébe bújt humorista.
Lépcsőházak hotós szemmel kiállítás
Újabb helyeken kezdeményezik a parkolási tilalmat.
Budapest VI. kerületébe, egy Jókai utcai lakáshoz riasztották a fővárosi tűzoltókat.
Meghalt egy középkorú nő Budapesten a VI. kerületben egy Szív utcai társasház kigyulladt lakásában - tudta meg az MTI kedden.
Az uszodában egy nyolc sávos 21 x 25 méteres úszómedence és egy 10x 15 méteres tanmedence található
Van egy város(rész), amelynek a lakói szépen felújított, klímabarát, de historikus jellegüket őrző házaikból indulnak el reggelente, hogy kellemes, zöld környezetben pár percet sétáljanak vagy...
Nyílászárócsere, kerékpárvásárlás, állattartók segítése – több, a lakosságot segítő támogatásról határozott a döntés-előkészítő tanács (DET) május 27-i ülésén. A veszélyhelyzet alatt, amíg a...
Az önkormányzat szerint, ha engednének a terasznyitási kéréseknek, nagyon lecsökkenne a parkolóhelyek száma.
Felhívás nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő 16 és 25 év közötti fiatalok részére

A címlapról

Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti...
Újabb szakaszához érkezik az M3-as metró felújítása.
Horváth Zoltán egyedi GPS kerékpár nyomkövetőt fejlesztett
A 2020-ról idénre halasztott tokiói olimpián 174 fős magyar csapat...
Már meg is van az eredménye az elmúlt napok időjárásának.
Vitézy Dávid szerint globálisan is példát mutathat Magyarország:...

Könyvajánló

Okoscégek a holnap munkavállalóiért
Nagy Eszter „Naugye” című naplóregénye ad választ a kérdésre
Már régóta publikáló íróknak is nagyon-nagyon nehezen sikerül, vagy egyáltalán nem is, hogy megjelenő könyvük az előrendelési sikerlistákon szerepeljen, pláne, hogy vezető helyet foglaljon el.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez