Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A biztonság az élhető város alappillére

Eredményesebb a bűnüldözés Józsefvárosban

A súlyponti bűncselekmények száma csökkent, a nyomozás eredményessége pedig jelentősen javult 2018-ban – derült ki Molnár Gábor alezredes, józsefvárosi rendőrkapitány éves beszámolójából, amelyet április 30-án tartott a józsefvárosi képviselő-testületi ülésen. Sára Botond polgármester kiemelte: rendőrök nélkül nincs biztonság, biztonság nélkül nincs fejlődés, és fejlődés nélkül nincs élhető város. A beszámolón – amelyet a képviselő-testület egyhangúlag elfogadott – részt vett Terdik Tamás dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya.

„Józsefváros közbiztonsága stabil és kiegyensúlyozott” ­– kezdte beszámolóját Molnár Gábor. Mint azt a rendőrkapitány mondta: az elmúlt évben a súlyponti bűncselekmények száma csökkent, a nyomozás eredményessége ezzel párhuzamosan növekedett. Molnár Gábor szerint a kerület bűnügyi helyzetéről az elmúlt 7 év ad átfogó képet, majd kitért a részletekre.

Felére apadt a kiemelt bűncselekmények száma

Kedvező eredményeket értek el a 14 kiemelten kezelt bűncselekmény körében, számuk az elmúlt 7 évben több mint felére apadt, míg a nyomozás eredményességi mutató tovább erősödött. Az összes bűncselekmény tekintetében pedig a 9881 esetszámot hét év alatt sikerült 4731-re csökkenteni, a nyomozás eredményességét 19,2-ről 64,2 százalékra javítani.

Molnár Gábor szerint markáns változás figyelhető meg a lopások számában: a 2012-ben regisztrált 4083 eset a tavalyi évre 60 százalékkal csökkent, a nyomozás eredményessége viszont 25 százalékos javulást mutat. A személygépkocsi lopások 63 esetről 14-re apadtak az évek során, a nyomozás eredményessége itt 84,6 százalék volt. Gépjármű feltörések tekintetében 97 százalékos csökkenés figyelhető meg, és a lakásbetörések száma is kevesebb lett: 339-ről 82-re esett vissza. Kiemelte, hogy a rablás – amely a lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló bűncselekmény – adatai is javultak: a korábbi 159 esetszámot 2018-ra 29-re sikerült redukálni, a nyomozások eredményességének növelése mellett. Kiemelten kezelték a kábítószerterjesztők elfogását, amely bűncselekmények az elmúlt évben szintén mérséklődtek.

Az önkormányzat mindenben támogatja a rendőrséget

Molnár Gábor arról is beszélt, hogy kiváló kapcsolatot ápolnak a polgárőrséggel, a közterület-felügyelettel és a Józsefvárosi Önkormányzattal, amely mindenben támogatja a rendőrkapitányságot. Így az önkormányzat segítségével felújították a rendőrkapitányság vizesblokkjait, klímaberendezéseket szereltek fel, és bővíteni tudták az informatikai eszközeiket. Emellett a tavalyi évben nyílt meg a negyedik körzeti megbízotti iroda a Hungária körúton, amelyet az önkormányzat bocsájtott a rendelkezésükre.

Még nagyobb hangsúly a bűnmegelőzésre

Az idei évben is kiemelten kezelik a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítását. Nagy hangsúlyt fektetnek a bűnmegelőzésre és erősítenék a bűnügyi gazdasági szakterületüket is. A Budapesti Rendőr-főkapitánysággal együttműködésben részt vesznek az Orczy projekt kapcsán létrejött „mozgásban a rendőrség” programban is, amelynek során a környéken hat körzeti megbízott folyamatosan tartja a kapcsolatot a lakossággal – zárta beszámolóját Molnár Gábor az idei célkitűzéseikkel.

Hatékonyabb a rendőrség munkája

Sára Botond köszönetet mondott a kerületi rendőrök munkájáért. A polgármester kiemelte: az elmúlt 8 évben a regisztrált bűncselekmények száma felére, az állampolgárok szubjektív

A teljes cikk a jozsefvaros.hu oldalon olvasható.

Még több hír a Belvárosból

Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani a budapesti mérkőzések miatt
Nyílászárócsere, kerékpárvásárlás, állattartók segítése – több, a lakosságot segítő támogatásról határozott a döntés-előkészítő tanács (DET) május 27-i ülésén. A veszélyhelyzet alatt, amíg a...
Az önkormányzat szerint, ha engednének a terasznyitási kéréseknek, nagyon lecsökkenne a parkolóhelyek száma.
Felhívás nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő 16 és 25 év közötti fiatalok részére
Szeretettel várjuk a kerületi gyerekeket az önkormányzati gyereknapon, május 30-án a Teleki téren délelőtt 10 órától.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzat által 2020. évre kiadott várakozási hozzájárulásának érvényességi ideje
Budapesten egyedülálló módon az ingatlanfejlesztők és az önkormányzat közösen és egységesen újítja meg a közteret Terézvárosban: az együttműködés nyomán már ősszel rendezettebb és zöldebb lesz a...
Vasárnap mondd el! címmel egyfelvonásos musicalt mutat be online a Madách Színház: Andrew Lloyd Webber és Don Black művének premierjét június 11-én, 12-én és 13-án láthatja a közönség.
Javaslatkérés Belváros Egészségügyéért Díj adományozására
Május 17-től megnyílik a szavazás Budapest első, fővárosi szintű részvételi költségvetésének ötleteire. Ha elegendő szavazatot kap Zöld Budapest-kategóriában, akkor az „Andrássy úti fordított...
Tájékoztatjuk önöket, hogy a „Gyermekeink védelmében” elnevezésű informatikai rendszer továbbfejlesztésével összefüggő módosításáról szóló Kormány rendelet 2021.május 14-től hatályon kívül helyezi a...
Fairplay foci bajnokság Józsefvárosban
Ismét látogathatók lesznek a Magyar Állami Operaház előadásai, a jegyértékesítés hétfőn kezdődik.
Lezárult a VII. kerületi Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat, a bírálóbizottság döntése alapján a Molnár Antal Zeneiskola költözhet az ingatlanba - tájékoztatta a...
A magyar cigányság hőseiről szóló, Együtt, szabadon című, új kiállítással nyílt meg a hat hónapos járványügyi szünet után a Terror Háza Múzeum.
Előreláthatóan április 24-én, szombaton megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai Magyarországon, így Józsefvárosban is.
Meglepetéssel várta vissza a gyerekeket a járvány miatti zárás után a Mesevilág Óvoda nevelői közössége. Meglepetéssel várta vissza a gyerekeket a járvány miatti zárás után a Mesevilág Óvoda nevelői...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának 19/2007. (V. 30.) B-L. Ö. többször módosított rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét, ezen...

A címlapról

A szentendrei HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállók...
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
Június 16-tól lezárják a Lánchidat, és elkezdődik a hídon a...
Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani...
A műanyag evőeszközök és szívószálak mellett még sok más, gyakran...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MVM...

Könyvajánló

A helyi autonómia és a külkapcsolati nyitottság közötti egyensúly kialakítása
Forradalom van készülőben az irodai kalitkákban világszerte!
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.