Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Virágok, ugróiskolák, új szemetesek

Megszépült a Diószegi Sámuel utca egy szakasza

Színpompás virágok, aszfaltmatricák és ugróiskolák kerültek a Diószegi Sámuel utca egy szakaszára április 18-án délelőtt. A környezetszépítő akciót a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. szervezte a Magdolna-Orczy negyed városrehabilitációs program keretében. A munkálatokban részt vettek környékbeli lakosok, a Társak a Teleki Térért Egyesület tagjai, a Kesztyűgyár Közösségi Ház és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ munkatársai valamint Guzs Gyula, a környék önkormányzati képviselője.

A Diószegi Sámuel utca Kőris utca és Dugonics utca közötti szakaszára virágágyásokat helyeztek ki, amelybe díszcsalánok és színes virágok kerültek, a járdát pedig mostantól az ugróiskolák mellett tájékoztató jellegű, illetve dekoratív, virágformájú aszfaltmatricák díszítik.

A kialakított rend megőrzését az újonnan kihelyezett szeméttárolók, illetve a kutyaürülékek gyűjtésére szolgáló zacskók és tárolók is segítik.

Guzs Gyula, a környék önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy az utcaszakasz megszépítésében számos környékbeli lakos és gyermek is aktívan közreműködött.

Hangsúlyozta, hogy az itt élők nemcsak kellemes meglepetésüknek, örömüknek és köszönetüknek adtak hangot, de maguk is tettek azért, hogy a környezetük megszépüljön. Ezáltal remélhetőleg sokkal inkább sajátjuknak érzik és óvják, gondozzák majd a most kihelyezett virágokat és az utca rendjét.

A képviselő lapunknak arról is beszámolt, hogy a Magdolna-Orczy negyed városrehabilitációs Program részeként a Diószegi Sámuel utca is sok törődést és figyelmet kap majd. A jövőben megújulnak az épületei is, és a 13-as számú ház ad majd otthont az új közösségi mosodának. A környéken – többek között a megújulás újabb fázisa elé néző Kálvária téren – ezen kívül számos közösségi programot is szerveznek majd.

Pál Enikő, a Kesztyűgyár Közösségi Ház szakmai igazgatója lapunknak elmondta, hogy a VEKOP-6.2.1-15-2016-00013. pályázati projekt keretében megszervezett mini projekt egyik fő célja a lakosság mozgósítása volt a közös cél érdekében.

„Nagy öröm, hogy ilyen szép számmal jöttek az önkéntesek, hogy munkájukkal szebbé varázsolják a lakókörnyezetüket” – hangsúlyozta Pál Enikő, hozzátéve, hogy a kutyás gazdikra is gondoltak: állattartással kapcsolatos tanácsokkal látták el őket, a házi kedvenceknek pedig jutalomfalatokkal és játékokkal kedveskedtek.

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság, Pál Enikő/Kesztyűgyár

Szöveg: Tukács Orsolya

A teljes cikk a jozsefvaros.hu oldalon olvasható.

Még több hír a Belvárosból

Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani a budapesti mérkőzések miatt
Nyílászárócsere, kerékpárvásárlás, állattartók segítése – több, a lakosságot segítő támogatásról határozott a döntés-előkészítő tanács (DET) május 27-i ülésén. A veszélyhelyzet alatt, amíg a...
Az önkormányzat szerint, ha engednének a terasznyitási kéréseknek, nagyon lecsökkenne a parkolóhelyek száma.
Felhívás nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő 16 és 25 év közötti fiatalok részére
Szeretettel várjuk a kerületi gyerekeket az önkormányzati gyereknapon, május 30-án a Teleki téren délelőtt 10 órától.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzat által 2020. évre kiadott várakozási hozzájárulásának érvényességi ideje
Budapesten egyedülálló módon az ingatlanfejlesztők és az önkormányzat közösen és egységesen újítja meg a közteret Terézvárosban: az együttműködés nyomán már ősszel rendezettebb és zöldebb lesz a...
Vasárnap mondd el! címmel egyfelvonásos musicalt mutat be online a Madách Színház: Andrew Lloyd Webber és Don Black művének premierjét június 11-én, 12-én és 13-án láthatja a közönség.
Javaslatkérés Belváros Egészségügyéért Díj adományozására
Május 17-től megnyílik a szavazás Budapest első, fővárosi szintű részvételi költségvetésének ötleteire. Ha elegendő szavazatot kap Zöld Budapest-kategóriában, akkor az „Andrássy úti fordított...
Tájékoztatjuk önöket, hogy a „Gyermekeink védelmében” elnevezésű informatikai rendszer továbbfejlesztésével összefüggő módosításáról szóló Kormány rendelet 2021.május 14-től hatályon kívül helyezi a...
Fairplay foci bajnokság Józsefvárosban
Ismét látogathatók lesznek a Magyar Állami Operaház előadásai, a jegyértékesítés hétfőn kezdődik.
Lezárult a VII. kerületi Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat, a bírálóbizottság döntése alapján a Molnár Antal Zeneiskola költözhet az ingatlanba - tájékoztatta a...
A magyar cigányság hőseiről szóló, Együtt, szabadon című, új kiállítással nyílt meg a hat hónapos járványügyi szünet után a Terror Háza Múzeum.
Előreláthatóan április 24-én, szombaton megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai Magyarországon, így Józsefvárosban is.
Meglepetéssel várta vissza a gyerekeket a járvány miatti zárás után a Mesevilág Óvoda nevelői közössége. Meglepetéssel várta vissza a gyerekeket a járvány miatti zárás után a Mesevilág Óvoda nevelői...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának 19/2007. (V. 30.) B-L. Ö. többször módosított rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét, ezen...

A címlapról

A szentendrei HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállók...
Bármelyik magyar település versenybe szállhat
Június 16-tól lezárják a Lánchidat, és elkezdődik a hídon a...
Elkezdődött a foci-Eb, az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítani...
A műanyag evőeszközök és szívószálak mellett még sok más, gyakran...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MVM...

Könyvajánló

A helyi autonómia és a külkapcsolati nyitottság közötti egyensúly kialakítása
Forradalom van készülőben az irodai kalitkákban világszerte!
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.